Ice Bucket Challenge

Mielőtt azt hinnétek, hogy engem is kihívtak, közlöm, hogy nem, csak szeretnék egy kis felvilágosítót tartani.

EMBEREK!!! HELLÓ!!
Az ICB NEM csak egy szórakozás, és játék, amiben az emberek nyakon öntik magukat egy vödör jeges vízzel az élvezet miatt! Az Ice Bucket Challenge az adományozásról szól, nem arról, hogy unalomból kihívjuk egymást, és jót röhögünk a másikon, ha megcsinálja. Ezt az egész őrületet a sztárok kezdték kel, méghozzá jótékony célból, nem azért hogy kikapcsolódjanak a nagy munka közben. A jegesvödör kihívás lényege, hogy aki elfogadja, az igen tényleg egy vödör jeges vizet önt a nyakába, de ha nem fogadja el, akkor adományoznia kell egy bizonyos összeget az ALS alapítvány részére. Persze a sztárok, akik elkezdték, és a sztárok, akik folytatták, mind meg is csinálták a feladatot is, és adományoztak is! Az összeg az amerikai ALS Ice Bucket Challenge esetében minimum 100 dollár. Persze ezzel nem arra célzok, hogy itt Magyarországon is ragaszkodni kellene ehhez az összeghez, de ha már mégis megcsináljátok, és nem adományoztok, legalább a videóitokban pár szót szólhatnátok az ALS-ról..

Mi is az az ALS?

Az ALS (azaz amiotrófiás laterálszklerózis) az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegződő agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó neurológiai betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét.

Az ALS bármelyik életkorban előfordulhat, a genetikailag kódolt esetek fiatalabb korban jelentkeznek.

Okai:
Az ALS az akaratlagos mozgások kivitelezéséért felelős ("motoros") neuronok halálát jelenti. Motoros sejtek az agyban és a gerincvelőben is találhatók. ALS esetén a neuronok pusztulása a központi idegrendszer mindkét részében bekövetkezik. A beidegzésük elvesztése és részben a mozgáshiány miatt az izmok elsorvadnak.

Az ALS pontos okát nem ismerik. 

Gyógyulási esélyek:

Az ALS nem gyógyítható, végzetes betegség. Az orvostudomány és társtudományok célja az elviselhető, emberhez méltó életminőség és gondoskodás biztosítása.

Tudom, hogy az adományozás nem megoldható minden esetben, és erre nem is kötelezhetlek titeket, akik megcsináljátok ezt a kihívást, de arra szeretném tényleg felhívni a figyelmeteket, hogy amúgy szabályai is vannak ennek a "játéknak". 

Szabályai:

1. Találj célt!

A legfontosabb: ne céltalan magamutogatás legyen a az akciód, inkább találj valami fontos ügyet, amire fel szeretnéd hívni a figyelmet, és amely számára szívesen juttatsz pénz adományt! Az amcsi sztárok a ALS-ben szenvedő betegeket támogatják. Te hozzájárulhatsz a kórházban huzamosabb ideig ápolt gyerekek életének jobbá tételéhez, támogathatsz rákkal kapcsolatos alapítványt, állatvédő szervezetet, vagy bármi mást, amit fontosnak tartasz. Fontos: a videóban meséld el, mi a nemes ügy, ami mellé álltál.

2. Egy-egy résztvevő három(!!) másikat jelölhet meg, akiknek illő elfogadniuk a kihívást. A külföldi "szabály" úgy szól, hogy csak annak kell perkálnia, aki nem vizeskedik, ám azok a hírességek, akik megcsinálták a jeges produkciót, mind-mind adakoztak is. Önként.Tökjófejségből.

3. A kihívás után mindenkinek 24 órája van teljesíteni a feladatot. A jó tetteken nem szabad sokáig gondolkodni: csinálni kell, és kész.

4. A teljesítésről készített videót mielőbb told fel valamelyik megosztóra, leginkább a YouTube-ra, és mindenképp juttasd el az általad kihívottakhoz is, hiszen nem biztos, hogy maguktól belebotlanának.

És akkor pár híresség akik megcsinálták:

1. Justin Timberlake:

2. Niall Horan: 

3. Liam Payne:

4. Harry Styles:

5. Louis Tomlinson: 

6. Mark Zuckerberg:

7. Kristen Steward: 

8. Kállay Saunders András(AKI MÉG BESZÉDET IS MOND MELLÉ!)

9. Macklamore: 

10. David Becham: 

Csak, hogy pár ismertebb sztárt felsoroljak, akik meg is csinálták ÉS adakoztak is. Remélem azért minél több emberhez eljut ez a kis információ, és legalább a célról szólnak néhány szót! 

Ezen a csatornán megtalálhatjátok szinte az összes sztárt aki megcsinálta az Ice Bucket Challenget:
https://www.youtube.com/channel/UCgeZNrnS0n3CYXXcnxVYyxw/videos
 David Beckham

13. Fejezet

Bartánőm 

Niall lelkesen mutogatott mindent, és kommentálta, amit én hol hallgattam, hol a gondolataimba merülve kizártam. De Fanni szinte itta minden szavát.

-         Ez a Legyező Múzeum, a világ egyetlen, a legyezők művészetének szentelt múzeuma. Az épület az eredeti pompájában áll. – motoszkált egy kérdés a fejemben, amit nem haboztam megkérdezni.

-         Niall.. Honnan tudsz ennyit Londonról? Hisz te ír vagy, ha nem tévedek, és ott is nőttél fel.

-         Igen, Ír vagyok, de imádom a történelmet, és London egy gyönyörű város, amiről muszáj tudni mindent. – Fanni szinte elalélt, én meg csak kuncogtam rajta. Micsoda szerelem.. És láttam, hogy Fanni is tetszik Niallnek. Szinte mindig rápillantott lopva. Egyik helyről mentünk a másikra, bár volt egy fura összevisszaság az egészben, hisz nem sorba mentünk, csak úgy ugráltunk, és nem értem, hogy ez mire volt jó, de mégis.. Ő az idegenvezető.. Ha így látja jónak.

-         A Millennium Bridge, London első gyalogos hídja, mely a Temze felett ível át kecsesen. A Bankside és a City városrészeket köti össze. – A kocsit leparkoltuk és besétáltunk a feléig, csak, hogy kicsit élvezzük a hűs nyári szellőt. A Temze gyönyörű volt alattunk. Egyszerűen csak bámultam a vizét és eltűnődtem. Ismét azon, amit Harryről mondott. A gyomrom összeszorult, ahogy elképzeltem, hogy otthon tör-zúzz.. Mind miattam. Bűntudatom volt, és sajnáltam is. Mire észbe kaptam már a Queen’s Housnál voltunk. Ahogy Niall elmesélte, hogy I. Jakab kezdte el építtetni a hitvese számára, majd a hölgy halála után abba maradt az építkezés, aztán I. Károly fejezte be szintén feleségének.. kissé meghatódtam.. Nem az a tipikus romantikus sztori, de mégis, ami benne rejlik.. Hogy szerelmének egy hatalmas házat épített. Gyönyörű volt. A következő megállónk a Chelsea botanikus kert volt, ami London második legrégebbi botanikus kertje. Egyszerűen magával ragadott a kert zöldje. Nem volt éppen egy természetes szépség, de azért mégis ott rejlett benne a természet szépsége. Elővettem a telefonomat és heves vitát vívtam magamban, hogy írjak-e Harrynek vagy ne, de aztán ez a vita is abba maradt, mikor Niall közölte, hogy a Brit Múzeumnál vagyunk, és hogy ez a világ legnagyobb és a legrégebbik múzeumainak egyike, és hogy több mint 13 millió tárgyat őriz a Föld minden sarkából. Motyogtam magamban valami olyasmit, hogy kár hogy a Föld kerek, de szerencsére nem hallották. Valószínűleg, jobban érdekelne ez az egész túrázás, ha a szőke, kékszemű herceget, lecserélhetném, egy göndör, zöldszeműre, és Fannit meg Niallt elhessegethetném egy romantikus vacsorára. Nem egyszer fordult elő a mai nap folyamán, hogy annyira álmodoztam, hogy szinte már magam előtt is láttam Őt, ahogy mosolyogva, teljes odaadással meséli nekem, és csak Nekem, hogy melyik épület mikor épült, miről híres, és én szinte ittam a szavait, és szerelmes pillantásokat küldtem felé. De aztán észbe kaptam, hogy Ő nincs itt, hisz elüldöztem magamtól. És egy nagyot sóhajtva próbáltam koncentrálni a mesékre, de egyszerűen nem ment. Csak Ő volt ott a fejemben. És a szívemben..

-         Niall! Állj meg! – hangom a csendben élesnek, és sürgetőnek hatott. Niall úgy taposott a fékbe, hogy meg is pördültünk az úton. Szerencse, hogy a legközelebbi autó is méterekkel volt mögöttünk.

-         Mi az? Mi történt? – gyorsan hátrafordult, és végigpásztázott, csak engem tudott, mivel Fanni elől ült – magától szállt be előre – és viháncoltak együtt, míg én meg nem szakítottam ezt a romantikus pillanatot.

-         Vigyél el Hozzá! Beszélnem kell vele! Muszáj! Gyorsan! – minél előbb akartam, addig, amíg a bátorságom nem hagy el, és nem gondolom meg magam. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok neki mondani, de ott akartam lenni Mellette. Niall úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.

-         Ashley.. nem hiszem, hogy most kellene..

-         MI?! Ne idegesíts már! Te magyaráztál nekem a házunk előtt, hogy beszéljek vele minél hamarabb, akkor most ne mondd azt, hogy nem kellene! – idegesen fújtattam, majd vettem egy mély levegőt, és a szemébe néztem. – De tudod mit? Oda találok egyedül is! Kösz a semmi Horan! – azzal a lendülettel kiszálltam az autóból, persze az utca közepén, és amilyen gyorsan csak tudtam a mankóval közlekedni, olyan gyorsan mentem. Hallottam, ahogy még utánam kiabált Fanni és Niall is, de nem nagyon érdekelt. Az egyetlen dolog, ami most érdekelt, hogy hogyan jutok el Harry házához. Mert amikor utoljára nála voltam, egyáltalán nem figyeltem, hogy merre megyünk.. Most majd találgathatok, meg kérdezősködhetek.. Vagy.. Gyorsan elővettem a telefonomat, és tárcsáztam Fannit. Hogy miért nem rögtön Harryt? Egyszerű. Miután elküldtem a picsába, csoda, ha a házába beenged, nem hogy még megadja a címét.

-         Fanni, add Niallt.. MOST! – talán kicsit túlzás volt a mostot belekiáltani a telefonba, de sietni akartam. Minél hamarabb Vele akartam lenni. Fanni egy szó nélkül átadta a telefon Niallnek, aki le is diktálta nekem a címet, de akárhogy törtem a fejem, nem tudtam belőni, hogy melyik út is az, és hogyan találok oda. Legalább is önerőből. Megköszöntem, letettem a telefont, és beírtam a GPS-be a címet, ami ki is adta, de gyalog is majdnem egy órára volt, de nem akartam arra pazarolni az időmet, hogy taxit fogjak, gondolkodás nélkül elindultam amerre a telefon mutatta, át vágtam egy csomó emberen, akik néha még „szép” szavakat is kiabáltak utánam, amiért fellöktem őket, de nem érdekelt. Csak a cél lebeget a szemem előtt. Csak Ő! A felénél, csak leintettem egy taxit, de persze, az első forgalmi dugóban 2 perc után meguntam és kiszálltam. Majd a maradék utat, ami így lekorlátozódott 15 percre, szinte futva-sántikálva tettem meg. Amint megláttam az ismerős házat, akaratlanul is megálltam, és nagyot dobbant a szívem. Vettem egy mély levegőt, és kényszerítettem a lábaimat hogy tegyék meg azt a pár lépést az ajtóig, majd mikor ott álltam előtte, nem tudtam, hogy pontosan mit is kéne majd mondanom, vagy tennem. Felemeltem a kezem tudatlanul, és gyáván bekopogtattam, majd ismét elöntött az adrenalin, és teljes erőből püfölni kezdtem az ajtót, de nem érkezett válasz, ezért két kézzel kezdtem püfölni azt a rohadt ajtót. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van, ha nincs is itthon, majd oldalra pillantottam, és megláttam a fekete Range Rovert a kocsibejárón, ami csak ösztönzött, hogy még jobban püfölni kezdjem az ajtót.  Mikor már a kezem is zsibbadni kezdett, de még mindig nem érkezett válasz, kezdtem feladni, és csalódottan lehajtottam a fejemet, majd vertem még egy utolsót az ajtóba.. Legalább is oda terveztem.. De idő közben Harry pont kinyitotta, így orrba vágtam. Harry rögtön az orra elé kapta a kezét, sikerült betörnöm azt. Fasza.. Nem is tudtam, hogy ilyen erős vagyok. Magamban megveregettem a vállam, hogy képes vagyok betörni egy orrot, majd gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, és igyekeztem bocsánatot kérni.

-         Úristen.. Harry.. Sajnálom.. Én.. Nem így akartam.. Nem tudom, hogy akartam, de egyértelműen nem így terveztem. – bocsánatkérően ragadtam meg a csuklóját, amit az orra előtt tartott.

-         Ha egy orrba veréssel akartad alátámasztani, amit mondtál a parkolóban, az sikerült. Ha viszont nem az volt a cél, akkor mi? - bement a lakásba, hogy jeget tegyen az orrára, és én – bár nem kérte – de követtem, egyenesen a konyhába. Szólásra nyitottam a számat, de egy hang sem jött ki rajta. Mikor Harry elállította a vérzést, és megmosakodott felém fordult.

-         Nos? Minek köszönhetem a látogatásodat? Nem éppen kellemes köszönéssel. – Körbenéztem a házban, és Niallnak igaza volt, minden a földön hevert, a fal beverve.. Harry nekidőlt a mosogatónak, és karba tett kézzel várt a válaszomra, de az csak nem akart jönni. És olyat tettem, amit szerintem még Tori se látott volna előre, nem hogy Harry. Megindultam felé, majd a karjaiba ugrottam és megcsókoltam. Minden szó nélkül, a tettekre hivatkozva, átkaroltam a nyakát, és csak csókoltam. Bár válasz nem érkezett rá egyhamar, nem adtam fel, addig tartottam ott a számat, míg vissza nem csókolt. És miután elmúlt a kezdeti meglepődöttsége, meg is tette. Átkarolta a derekamat, és hevesen, vágyakozóan visszacsókolt. Erre volt már szükségem.. Rá volt szükségem. Arra, hogy a karjaiban tartson, hogy csókoljon. Harry a combom alá nyúlt, és vettem a célzást, felugrottam, és a lábaimat a dereka köré kulcsoltam, míg ő felültettet a pultra, mindezt anélkül, hogy egy pillanatra is megszakítottuk volna a csókunkat. Majd mikor végre levegőhiányban elválltunk, megnyaltam duzzadó ajkaimat, és pihegve Harryhez simultam. Szorosan öleltem, mintha ezen múlna az életem, majd belecsókoltam a nyakába, mire elhúzódott és a mutatóujjával, az államnál fogva finoman felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

-         Miért jöttél? Na, nem mintha bánnám, csak kíváncsi vagyok, hogy azok után, amit a parkolóban mondtál, mégis idejöttél, és letámadtál. – pont vissza akartam szólni, mikor felfedeztem a szemében a játékos csillogást, és inkább a kérdésére válaszoltam.

-         Azért mert csak a felét mondtam komolyan. Én csak.. túlságosan félek attól, hogy áldozata legyek egy pasinak.. főleg egy sztárnak, aki körül keringenek a pletykák, meg a lesifotósok mindenhol ott vannak.. Félek attól, ha közel engedlek, megbántasz.. De a helyzet az, hogy jobban akarlak, mint amennyire ezektől együttvéve félek. Sokkal jobban szükségem van rád, mint azt eddig hittem, és erre csak ma jöttem rá. Pontosabban mikor majdnem közlekedési balesetet okoztam, hogy ide tudjak jönni hozzád.  – nem szerelmi vallomás volt, de mégis hasonló volt hozzá. Nem gondolkoztam rajta, hogy mit fogok mondani, minden csak úgy jött.. Minden egyes szó, a szívemből szólt. Harry először csendben maradt, és emésztgette a szavakat, amiket hallott, majd elhúzódott tőlem és hátat fordított. Egy pillanatra megijedtem, hogy talán nem kellett volna így kitálalnom neki, de amikor megfordul és egy pimasz mosoly ült az arcán, elmosolyodtam, és szégyenlősen a lábamat kezdtem vizsgálgatni. Harry odajött, és megszorította a combomat, mire felnéztem rá, és ő lecsapott ajkaimra. Ez a csók sokkal lassabb volt, sokkal érzékibb, mint amikor letámadtam. Tele volt vággyal, és türelemmel.

-         Oh.. Ha tudnád, hogy hányszor gondoltam arra, hogy hasonló szavakat fogsz nekem mondani.. Hogy a karjaimban leszel.. És ha tudnád, hogy mennyire boldoggá tettél, pusztán ezekkel a szavakkal. Ha tudnád, mennyire akartalak.. Mennyire akarlak.. – halkan sóhajtoztam, míg a nyakamat kezdte csókolgatni, és közben hallgattam a beszédét. Aztán mikor leesett, hogy mit is mondott, finoman elhúzódtam, mire kaptam Harrytől egy értetlen pillantást. Kimondtam azt, ami elsőnek az eszembe jutott.

-         Sajnálom.. Készen állok arra, hogy veled legyek.. Mint a barátnőd, ha úgy szeretnéd. Készen állok rá, hogy rajongók utálatait álljam ki, hogy hamis pletykákat olvassak magamról, rólunk.. De arra még nem, és egy darabig még nem is fogok, hogy intim kapcsolatot létesítsek veled.. vagy akárki mással.. Úgyhogy, ha tényleg velem akarsz lenni, akkor ezzel együtt kell velem lenned, hogy nem vagyok képes arra, hogy szexuális kapcsolatot alakítsak ki veled. Még nem. – Harry csalódott tekintetétől meg inogtam.. Csak szexet akarna? Ennyit akar csak tőlem? De ezt a félelmemet gyorsan elhessegette, amikor megpuszilta az orromat, és elhagyták a szavak azokat a telt ajkakat:

-         Tudok rád várni.. Barátnőm. – megszólításra halványan elmosolyodtam, és egy édes csókot leheltem ajkaira, mire Harry felkapott és bevitt a szobájába, majd lefektetett az ágyra. Hittem neki, így nem aggódtam. Elsétált a szemben lévő szekrényhez, majd matatott ott pár pillanatig, és befeküdt mellém az ágyba.

-         És most..? Mit fogunk csinálni? – kíváncsi voltam mik a tervei, most hogy együtt vagyunk, és nem öljük megy egymást.

-         Filmet fogunk nézni. Horrort. Már betettem.

-         De.. Hol a tévé? – kissé butának tűnhettem, de akármerre fordultam, sehol nem láttam a készüléket.

-         Itt. – mondta majd elővett egy távirányított, benyomott rajta egy gombot, és a szekrényből elő bújt a „kis” televízió. (iróniát remélem, értitek gyerekek)

-         Hát. Khm.. oké. – kissé szégyenlősen odabújtam a mellkasára, és hallgattam, ahogy dobog a szíve, és ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Azért próbáltam a filmre is figyelni, bár nem volt kedvem, mert ijesztő volt.. De nagyon. Szinte Harry karjaiba simultam, mint valami kiscica, és ő csak simogatta a hajam, és néha-néha kuncogott rajtam, mikor akkorákat ugrottam, hogy ha nem fogja közre a derekamat, leesek az ágyról.

-         Ugye direkt ezt tetted be?! – sejtettem, hogy volt más filmje is, és hogy csak azért tette be ezt, hogy a karjaiban legyek, de nem zavart.

-         Igen, nem fogom tagadni, élvezem, hogy félsz, és nálam keresel menedéket. Élvezem, hogy a karjaim között vagy, és hogy a pólómat szorongatod. – egy kis puszit nyomott a fejem tetejére, és a következő, amire emlékszem, hogy Harry dúdol nekem egy dalt, majd lassan álomba merültem. 

Interjú

Úgy döntöttem, hogy egy kicsit mással is fogok foglalatoskodni, méghozzá a „riporterkedéssel”. Egy általam (és sokan mások által is) olvasott blog, a The secrets never stay secrets (Az interjú végén megtalálod a linket is), íróival készítettem egy kisebb interjú félét. :D Remélem tetszeni fog, lehet, hogy még az elkövetkezendő időkben, kaptok még majd ilyesmiket. Ja, igen, míg el nem felejtem.. Köszönöm szépen az íróknak, hogy belementek ebbe az egészbe, és garantálom, hogy még egy darabig nem lesz nyugtuk tőlem, mert amint eszembe jut valami megvalósításra váró ötlet, és alany kell hozzá, ők lesznek, akikhez fordulok, úgyhogy készüljetek fel csajok! ;) :D Jó olvasást. :*

1. Ez az első blogotok?

Bogii: Közösen igen, de nekem személy szerint már az ötödik.

Esztii: Az első közös blogunk, igen. De ezen kívül van még kettő.

2. Hogy jött az ötlet, hogy közös blogotok legyen?

Bogii: A blogot Eszti nyitotta, aztán valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva engem választott ki társírónak. Előtte nem is ismertük egymást. A mai napig nem tudom, mi fogta meg, de nagyon örülök neki, hogy vele írhatok.

Esztii: Én találtam ki, hogy kell egy társíró. Pár csoportba ki is írtam; jelentkeztek az emberek, én pedig kiválasztottam Bogit.

3. A szüleitek tudják, hogy írtok?

Bogii: Nem. Nem szeretem őket beavatni ilyen dolgokba. Egyetlen blogomról sem tudnak.

Esztii: Annyit tudnak, hogy valamit szoktam csinálni 0-24ben. Egyébként nem nagyon beszélem meg ezeket velük, vagyis anyával. Azt hiszi, van egy antiszociális, kocka gyereke és kész.

4. Mióta írtok?

Bogii: 2010 nyarán, a vonaton kezdtem el az első történetemet. Akkor még megvolt a One Direction nélküli, nyugodt és normális életem, mint a többi fiatalnak. Ezzel a történettel, pedig ha jól számolom, akkor már lassan egy éve foglalkozunk.

Esztii: Én személy szerint egy-másfél éve. Akkor még én sem voltam nagy directioner, de akkor olvastam el az első fanfic-et és.. Azt hiszem akkor "változtam át".

5. Komolyabb terveitek vannak az írással?

Bogii: Nekem semmi. Ez csak egy hobbi. Nem tartom magam olyan tehetségesnek, hogy akár könyvet írjak, vagy bármilyen formában publikáljak.

Esztii: Nincs. Csupán hobbi, amit szeretek csinálni a szabadidőmben. Nem hinném, hogy a jövőben könyveket szeretnék kiadni. Csak kiírom a dolgokat a fejemből, és szerintem erre senki sem lenne kíváncsi.

6. És hogy egy kicsit a blogról is beszéljünk. Kinek az ötlete volt ez a történet? Vagy közös megállapodás?

Bogii: Az egész alapját Eszti álmodta meg, aztán közösen alakítottuk. Szerintem a történet most, így a második évadban már tényleg teljesen eltér attól, amit megbeszéltünk a nyitás előtt. Folyamatosan jönnek az újabb és újabb ötletek, mi is fejlődünk, és egyre jobban ráérzünk arra, hogy mennyi lehetőség van ebben az egészben.

Esztii: Eredetileg az én ötletem volt. És őszintén nem így terveztem a részeket. Az idő folyamán csak úgy jöttek és jöttek az ötletek, még most is van rengeteg. (Bogi fel is írja őket, így vigyáznom kell, hogy mikbe megyek bele) Én találtam ki, de Bogi is rengeteg mindent rakott és adott hozzá. Az eleje az én ötletem volt, de most már nagyjából fele-fele a történet.

7. Meddig tervezitek írni a blogot?

Bogii: Amíg az olvasóink meg nem utálnak. A viccet félretéve, mint minden történetnek, ennek is megvannak a keretei, és egy idő után már nem lehet tovább bonyolítani. Szerencsénkre, ez a pont még csak nem is körvonalazódik. Túl sok ötletünk van, amikből újabbak jönnek. Lehetetlen erről ennyire az elején beszélni. Reméljük, az iskolánk sem akadályoz meg semmiben a jövőre nézve.

Esztii: Ezt előre még én sem tudom. Ahogy alakul. Nem szeretném/szeretnénk túl sokáig húzni, hisz bármennyire is fáj, egyszer a TSNSS-nek is vége lesz. Lehet, hogy utána nyitunk még egy közöset, nem tudom. Haha. Tudom, hogy Eszter2 nem menne bele.

8. Nem féltek, hogy elveszítitek az olvasókat, amiért "kiírtátok" Harryt?

Bogii: Őszintén? Nem. Úgy gondolom, hogy ha valakinek ennyi kitartása sincs, az nem minket minősít. Láttuk, hogy vesztettünk az olvasók számából, de igazság szerint én csak nevettem ezen az egészen. Ha csak rajtam múlt volna, én még vagy 5 fejezetig húztam volna, de Eszti már az évadzáróknál azt mondta, hogy "Harrynek vissza kell térnie a következő részben." Haha.

Esztii: Nem. Nem félünk. Aki tényleg szereti a munkánkat, az még ezek után is olvasni fog minket. Itt Harry hirtelen halála lesz a legkisebb bonyodalom, higgy nekem! Bogi életem olyanokat irkált fel magának, hogy hú. Én a helyetekben félnék. Amúgy. Észrevettük persze az olvasói létszám csökkenését, ami kissé elkeserített, de azt hiszem, túlteszem magam rajta, hisz újra 86 a feliratkozók száma. Megkönnyebbültem.

9. Magatoknak írtok vagy az olvasóknak?

Bogii: Én száz százalékban az olvasóknak. Persze, jó, hogy leköt, és szeretem is ezt csinálni, de ha nem lenne Eszti, és nem lennének olvasók, akkor már rég abbahagytam volna. Valójában én nagyon olvasó centrikus vagyok. Van ilyen szó? Már van.

Esztii: Azt hiszem, is-is. Részben a saját szórakoztatásomra írok, mert van, amikor nem tudok mit csinálni és akkor csak elvonulok a kis Jarry-s világomba és tessék. Unalom elűzve. De persze ott vannak a szeretett olvasók is, akik miatt eleve elkezdtük. Ha ők nem lennének, akkor mi sem lennénk. És ezért hálásak is vagyunk.

10. Van valami, ami ihletet ad? Vagy csak leültök és jönnek maguktól az ötletek?

Bogii: Velem pont az a baj, hogy rengeteg ötletem van, de ritkán tudom jól megírni. Nekem megvan a bevált módszerem, amivel a leggonoszabb gondolataimat is kiűzhetem a fejemből, és nyugodtan tudok írni. De sajnos ennek a megteremtéséhez teljesen alkalmatlan a repülő, busz, vagy az autók, pedig nincs annál jobb, mint egy hosszú utazás alatt ezzel elütni az időt. Fontos eleme ennek az egésznek a zene. Van 3 írós lejátszási listám a youtube-on, és a rész hangulata dönti el, hogy melyiket hallgatom. Nem mondom, hogy ihletet ad, de nagyban segít átérezni a dolgokat, és megkönnyíteni az írást akár egy hosszú út alatt is.

Esztii: Ez a helyzettől függ. Van, amikor ihletet kapok egy könyvből vagy filmből. A másik eset pedig ugye amikor csak ülök otthon, és jönnek és jönnek a szavak. Szóval mindkettő igaz.

11. Van valaki, akire felnéztek írás terén? Aki miatt elkezdtetek írni?

Bogii: Írni két lány miatt kezdtem el, még évekkel ezelőtt, mert nagyon tetszett a történetük. A vicces az egészben az, hogy ugyan ők ezt abbahagyták, de legjobb barátnők lettünk, és teljesen összenőttünk. Szerintem mindent elmond, hogy szívesen lennék Stephen King vagy Erika Leonard gyereke. Fogadjatok örökbe légyszi!

Esztii: Vannak írók, akikre felnézek, de nem miattuk kezdtem el írni. Lehet, hogy csodálom őket, de semmilyen értelemben nem befolyásoltak abban, hogy megnyissam az első blogomat. Inkább inspirálnak.

12. Egy kérdés, ami talán mindem olvasót foglalkoztat. Miért döntöttetek úgy, hogy kiírjátok Harryt a történetből?

Bogii: Ez a "kiírás" szó egy kicsit erős. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy feltettük őt a polcra egy darabig. Az én ötletem volt, ha jól emlékszem. Pontosan már nem tudom, hogyan jutottam el erre a pontra, de egy percig se bántam meg az óta sem.

Esztii: Hirtelen elhatározás volt. Az elején nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de amikor ott voltunk az elrablásnál, Bogi felvetette az ötletet és én belementem. Szerintem helyes döntés volt.

Link: tsnssfanfiction.blogspot.hu

12. Fejezet

Végleg vége? 

Gyilkos pillantásokkal méltattam barátnőm döntését, mikor tudja – hisz az előbb meséltem el neki -, hogy milyen is a kapcsolat közöttünk. Harry, hogy segítsen sántikálni, segítségül nyújtotta a karját nekem, de ügyet sem vetve rá, bele karoltam Fanniba, és megindultam. Hallottam, ahogy még sóhajt egyet Harry, és elképzeltem, ahogy frusztráltan beletúr a hajába. Pár pillanattal később halottam a hátunk mögül a lépteket, ahogy Harry megindult utánunk. Gyorsan elénk sietett és kitárta az anyósülés felőli ajtót, de figyelmen kívül hagytam és bemásztam a hátsó ülésre, reménykedve, hogy Fanni is mellém üljön, ne előre, ami így is lett. Miután elhelyezkedtünk, elindultunk a Központi Kórház felé. Az út néma csendben telt, senki nem szólt egy szót sem, csak Harry köhintett néha egyet, afféle figyelemfelkeltésképpen, hogy ő is itt van, de én csak a mellettünk elsuhanó tájat bámultam, és a mindig rohanó embereket.  Amint megérkeztünk Harry rögtön kitárta nekünk az ajtót, és immár ne mi s foglalkozva velem, amint kiszálltam átkarolta a derekamat, hogy segítsen közlekedni. Segítségkérően Fannira pillantottam, de amikor odafordultam konkrétan elkapta a fejét, és rám se nézett. Kénytelen voltam így felballagni a balesetire, ahol megröntgenezték a lábam, és kaptam egy csinos kis gipszet, 2 mankóval, mivel megrepedt a csontom és minden tiltakozásom ellenére, merő elővigyázatosságból megajándékoztak vele. Amint kibaktattam, Fanni rögtön szerzett egy alkoholos filctollat - de fogalmam sincs, hogy honnan, pislogtam egyet és már nála volt- és rögtön aláírta a gipszemet. Harry jelenlétében nem nagyon kommunikáltunk, ami a mi esetünkben nagy szó, hisz mi mindig beszélünk. Próbáltam nem bunkó lenni Harryvel, ami egész jól ment.. míg meg nem szólalt.. 

-         Mondtam, hogy nézesd meg. Ki tudja mi lett volna, ha nem nézeted meg..

-         Harry fejezd be, jó?!  Nem szorulok arra, hogy apáskodj felettem. Mi lett volna?! Maximum eltört volna.. nagydolog..   Nem vagy se az apám, se  a pasim, de még csak azt sem tudom mondani, hogy a barátom vagy, mert rohadt  messze állsz tőle, úgyhogy megköszönném, ha nem szólnál bele a dolgaimba és nem járkálnál utánam. Sőt.. Tudod, mi lenne a legjobb?! Ha másik szállodát is keresnél!! – Csak tátott szájjal bámulták a kirohanásomat, és még én is meglepődtem magamon. Hisz nem kellett volna ennyire felhúznom magam ezen…

-         Ahley.. Orvos látott már? Mert, ha itt vagyunk, nyugodtan felmehetnél az ideggyógyászatra is, megvizsgáltatni a csinos kis fejedet, mivel más örülne neki, ha valaki aggódna érte a másik nemből, és nem elküldené a picsába!  De ne aggódj.. hazaviszlek titeket és többet nem látsz! – nem tudtam eldönteni, hogy haragos, megbántott vagy csalódott volt a hangja, de szerintem mindegyikből egy kicsit.

-         Kösz, nem kell.. Fogunk egy taxit.. –vetettem oda foghegyről.

-         Kattant vagy.. Egy szédült tyúk.. – nevetett fel Harry hitetlenül, miközben megfogta a fejét.

-         Miért is?

-         Az  előző éjszakát még  smárolva töltöttük az ágyamba, most meg itt pattogsz, A barátnőd miatt van? Nem tud semmiről? Képzeld el – szavait most Fannihoz intézte – A tegnapestét végig smároltuk, majd együtt aludtunk el. – Fanni csak megszeppenve pislogott és egy szót sem szólt. Láttam rajta, hogy minden vágya, hogy ebből a „kis” vitából, ki akar maradni, és nem hibáztattam miatta. Gyorsan körbepillantottam, és láttam, hogy már gyűlnek körülöttünk a kis csitrik, hogy kiderítsék ki az az idióta, aki nyilvánosan leállt veszekedni a híres sztárral.. láttam néhányuknál egy-egy telefont is, de nem érdekelt. Forrt az agyam.

-         Tudott róla, te seggfej! Sokkal többet tud velem kapcsolatban, mint amit te ebben a büdös életben meg fogsz rólam tudni! Őszintén, mit tudsz rólam Harry?! Azt, hogy Ashley Bowman vagyok, 18 éves, ideköltöztem a testvéremmel valamiért, és nem tartjuk a kapcsolatot a szüleinkkel. Ezek csak felületes dolgok. Nincs hozzá jogod, hogy beleszólj az életembe, ahhoz meg végképpen nincs, hogy a részese is legyél!

-         Hagy döntsem már el én, hogy a részese akarok-e lenni, vagy nem! – már mind a ketten az ordibálás határánál álltunk, és a tömeg is egyre nagyobb lett körülöttünk.

-         De én nem akarom, hogy a részese legyél, nem érted?! Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád, vagy a hülye életedhez! Nem akarok úgy virítani az újságok címlapján mind a híres Harry Styles új szerzeménye! Nem akarom, hogy tönkre tedd az életem!  Nem akarom, hogy összetörd a szívem! – a végére elhalkultam és hallatszott, hogy ha ez így megy, tovább elsírom magam. Amióta ismerem Harryt, többet sírtam, mint egész életemben. – Csak.. Csak hagyj békén és éld az életedet, ahogy én is az enyémet, jó?!  - választ sem várva hátat fordítottam és elindultam az út felé, hogy fogjak egy taxit. Amikor lépéseket hallottam a hátam mögül, rögtön gyorsítani kezdtem a tempómon.

-         Ash, várj már meg! Csak én vagyok!  - Fanni hangjára megkönnyebbülten álltam meg. Amint utolért szorosan átölelt és nekem sem kellett több, a könnyeim patakzani kezdtek, elengedtem a mankómat és ugyan úgy visszaöleltem.

-         Komolyan gondoltad, amit mondtál neki? – Fanni hangja halk volt. Elhúzódtam tőle, mire a kezembe nyomta a támaszaimat. 

-         Igenis meg nemis. – megtöröltem a szememet és próbáltam leinteni közben egy taxit.

-         Szereted? – mindent átható tekintettel nézett rám és úgy éreztem, ebben a percben a vesémbe lát.

-         Hisz tudod..

-         Nem. Én azt tudom, hogy azon az estén, úgy érezted, hogy szereted. Azt nem tudom, hogy most hogyan érzel iránta. – a szavai elgondolkodtattak. Még mindig szerettem Harryt, nem kétség.. de az is igaz  volt, amit mondtam. Ha közelebb engedem magamhoz, úgyis megbánt. Hazáig egy szót sem szóltunk egymáshoz. Amikor hazaértünk mindenki elvonult a szobájába.

Másnap reggel korán keltem és betelefonáltam Michnek, hogy nem fogok tudni néhány napig dolgozni a lábam miatt. Megértő volt, és mielőbbi jobbulást kívánt.

Éppen a konyhában üldögéltem, mikor bejött Tori.

-         Héj Ash! – a hangja csilingelt, ahhoz képest, hogy – szerintem – napok óta nem aludt, teljesen fitt volt.

-         Hát te? Nem felejtettél még le? – egyenesen a szemébe néztem, és talán egy kicsit undok is voltam, de csak azt mondtam, ami szerintem az igazság volt.

-         Én? Mi? Dehogy, soha! Hogy jutott ilyen az eszedbe?! – teljesen fel volt háborodva. Vettem egy mély lélegzetet.

-         Sajnálom. Csak napok óta nem láttalak, és pont, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád. Fogalmad sincs miken mentem keresztül az elmúlt napokban. – rámutattam a lábamra, megerősítés képen. –és azt sem tudod, hogy itt van Fanni.. Ráadásul apa is keres minket.. engem.. Szükségem lenne a testvéremre Vic.. de úgy érzem , hogy elvettek tőlem.. Hogy elvett Liam.. Örülök nektek, de.. hiányzol.. – a szemeim ismét benedvesedtek. Annyit sírtam az elmúlt napokban, hogy már szinte fájt.. Tori teljesen ledöbbent. Valószínűleg rájött, hogy igazam van. Lassan odajött és átölelt.

-         Annyira sajnálom.. Én.. Én csak.. nem tudom.. erre nincs mentség.. Sajnálom, igazad van. Kérlek, mesélj el mindent! – leült velem szemben és én mesélni kezdtem, úgy, mint Fanninak. Mindent elmeséltem. Csendben volt végig, és amikor apához.. vagyis.. nem tudom.. hozzá értem rémület ült ki a szemében.

-         Nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön! Ígérem! – lassan elengedte a kezem és beszámolt ő is. Teljesen elpirult, ahogy róla beszélt, de m ég én is. Amit hallottam.. nos.. Nem pont arra számítottam..

-         Ti.. Ti szexpartnerek vagytok? Most csak szívatsz, ugye? És ez kinek az ötlete volt? – nem tudtam elhinni.. az egész One Direction ilyen elcseszett?!

-         Hát.. közös.. egyikünk sem akar kapcsolatot.. ÉS ezért megállapodtunk, hogy 5 hónap.. Összefutunk.. khm.. megtörténik.. de senki mással addig.. és hát.. élvezzük.. nagyon.. – tátott szájjal bámultam rá. Szó szerint. Nem hittem a fülemnek. Tudtam, hogy Tori sok mindenre képes, de hogy ilyenre is..

-         Hát.. én.. nem.. Mármint.. – egy értelmes mondatot nem tudtam összerakni. Teljesen zavarban voltam, pedig csak végig hallgattam. – És már.. voltatok együtt? – nem akartam megkérdezni, de győzött a kíváncsiságom.

-         Hát.. igen.. többször is.. – esküszöm, hogy fülig vörös lett. Mint a rák. Többször is? Úristen..

-         Tori.. Ha terhes leszel.. – komoran néztem rá. – Elvárom, hogy én legyek a keresztanya. – nevetve megcsapta a vállamat, majd a kezeibe temette az arcát.

-         Csak azt ne mondd, hogy már terhes v agy, mert itt megöllek, te nő! – viccnek szántam, de láttam, ahogy elkomorul az arca. Tátott szájjal néztem rá.. ismét.. – Tori.. Ugye.. Ugye nem?

-         Dehogy te béna.. – nevetve felállt és töltött magának egy pohár narancslét. – Csak ugratlak. Vigyázunk.

-         Jó, azért annyira nem vagyok kíváncsi a részletekre, ennyi bőven elég volt. – mosolyogva álltam fel, és pont bele botlottam Fanniba.

-         Óh, Jó reggelt. – gyorsan megöleltem. – Tori a konyhában. Előkerült. Végree! –direkt jó hangosan mondtam, hogy ő is meghallja.

-         Hallottam!! – kiabált ki a konyhából.

-         Tudom! – gyorsan vissza kiabáltam, és elmentem lezuhanyozni – óriási küzdelmekkel, hogy a gipsz ne legyen vizes – majd felöltöztem, és csak feküdtem az ágyamon.

Harry szemszöge:

Teljesen igaza volt.. Mindenben igaza volt.. Előbb vagy utóbb megbántanám.. Ha nem is szándékosan. A hírnevem tönkretenne mindent. De nem tehetek róla, akkor is szeretem.. Ahogy néztem a távolodó alakját, ahogy elsántikál.. És emésztgettem a szavait, amiket sírós hangon mondott.. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, de egyszerűen nem tudtam megmozdulni. A szavai mellbe vágtak. Szemét húzás volt tőlem, hogy úgy kikiabáltam az előző estét, hisz nem tartozott másra csak ránk, de mind a ketten idegesek voltunk. ÉS ráadásul mikor feleszméltem, egy csomórajongó vett körbe, és Ashleyről kérdezgettek. Hátat fordítottam nekik és beültem az autóba, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elmentem a helyszínről, vissza haza. Amint leparkoltam az autót, becsaptam az ajtaját, lezártam és bementem a konyhába. Nem tudtam egyszerűen kiverni a fejemből Asht.. Azokat a szemeket.. Az ajkának az ízét.. Azt, hogyha ideges ökölbe szorítja a kezét.. Ahogy elpirul.. Amikor kiáll magáért.. Idegesen bele vertem falba, egymás után többször is.. Ezekben a pillanatokban, mindennél jobban utáltam, hogy híres vagyok. Talán ha nem lennék benne az One Directionban.. Ha nem lennék sztár.. csak simán Harry.. Talán nem zavart volna el.. Kedvelem, mert ő tényleg ne ma sztárt látta bennem, hanem engem, simán Harry Stylest. De elcsesztem.. Ezt is.. Még egy utolsót erőből beleütöttem a falba, majd ledobtam magam a kanapéra. Akárhány lánnyal komolyan gondoltam, mindet elcsesztem..

***

Kopogásra ébredtem. Úgy néz ki elszundítottam.

-         Ki az? – csak a kanapéról kiabáltam ki, annyira nem izgatott, hogy fel is álljak.

-         Niall. Engedj be!

-         Menj el.. nincs kedvem senkihez.. Egyedül akarok lenni! – persze, ez csak olaj volt a tűzre, és be jött a pótkulccsal.

-         Mi van veled? – elment a konyhába egy pohár vízért, majd rögtön vissza is jött. – Mi a franc az a véres horpadás a falon?! Mi történt Harry? – megnéztem az öklömet, és tényleg csupa vér volt, meghúztam a vállam, és felültem.

-         Ashley történt..

-         Esküszöm ahhoz a lányhoz képest egy tornádóáldás.. Amióta ismered teljesen kifordultál magadból.. És amúgy nem zavar, hogy kihagytál egy próbát? – teljesen el is felejtettem, hogy próbálnunk kéne, ismét csak megrántottam a vállamat és a földet bámultam.

-         Harry.. Mit tett veled az a lány?

-         Csak megmondta az igazat.. – csalódottan ráztam meg a fejemet, ezzel a szemembe hullt pár tincsem.

-         Milyen igazat? – Niall a vállamra tette a kezét, és én egy szuszra elmeséltem neki mindent, ami a kórháznál történt, hisz az előzőeket tudta.

-         Harry.. Lehet, hogy igaza van, de tudom, hogy te nem bántanád meg. Hisz egy lány miatt sem akadtál még ki.. ennyire. – igen, egy pár lány miatt kiakadtam, de egy óra elég volt akkor, hogy rendbe szedjem magam. De ez most más.. Ő más.. – De akkor is el kell járnod a próbákra!

-         Nem érdekelnek a próbák Niall! Minden a miatt van, hogy híres vagyok! Ha ez az ára akkor inkább nem kérek belőle! – persze ezt csak hirtelen felindulásból mondtam, ilyet sose mondanék normálisan.

-         Komolyan mondod? – furcsán nézet rám, mint aki megőrült.  Lehet meg is őrültem? Nem, azt majd később..

-         Nem.. Persze, hogy nem.. De.. Niall.. – a mondandómat a telefonom csörgése szakította félbe.

-         Paul?!

-         Harry! Menj fel twitterre!

-         Minek? Hagyj már lógva!

-         Most! – és ezzel le is tette a telefont.. Rögtön elővettem a laptopomat és felmentem twitterre. Mindenhol azok a videók voltak, amik ma készültek rólam és róla.. Rólunk.. Elképedve bámultam a kijelzőre, majd felkaptam a laptopot és a sarokba vágtam erőből. Niall persze látta a videót, mikor én is megnéztem, így tudta miért borultam ki.. Minden esélyem.. most már az a kis maradék is elveszett..

-         Haver.. Nyugi.. – nem tudta befejezni, mert durván félbe szakítottam.

-         Te csak ne nyugtatgass!! Elegem van!! Tönkre tesznek mindent! Minek kell kiposztolni, ahogy veszekedünk?! Mi közük van hozzá?! Miért nem foglalkoznak a saját életükkel?! Miért az enyémmel kell foglalkozni?! Most már végleg meg fog utálni Ashley!! – teljesen összetörtem, egyedül akartam lenni, semmi más.. – Niall menj el! Kérlek.. – Niall szó nélkül megfordult és elment. Még szerencse, hogy ismer ennyire, hogy ilyenkor tényleg egyedül kell hagyni.. Amint kitette a lábát, törni-zúzni kezdtem. Mindent, ami a kezem ügyébe akadt a falhoz vágtam. Minden dühömet beleadtam, a végén a fal mentén guggolva kötöttem ki, összetörve.

-         Nem lehet igaz.. – ezt a mondatot motyogtam magamban körülbelül egész nap.

Ashley szemszöge:

Egészen addig a szobámban kuksoltam, amíg be nem rontott a két jómadár, Fanni és Tori, mind a kettőnek kezében a laptop. Mosolyogva figyeltem őket, míg ők szinte riadt tekintettel ugrottak rá az ágyamra és nyomták egyszerre elém a laptopot. Érdeklődve figyeltem az előttem lévő mozgó alakokat, és hirtelen rádöbbentem, hogy azok a mozgó alakok.. Mi vagyunk.. Harry és én.. Némán bámultam a képsorokat, és rádöbbentem, hogy most mindenhol ez van. Még a csapból is ez fog folyni. Gyorsan kiléptem tori twiteréből és beléptem az enyémbe. Egy csomó ember írt nekem, többek között olyanokat, hogy:

„Szánalmas kis ribanc vagy, hogy így próbálsz meg hírnevet szerezni magadnak!”

„Ha megbántod a férjemet, megkereslek és megöllek!”

„Mi közöd neked Harryhez? Szállj le róla, mert ha nem, én foglak leszedni róla, de azt nem köszönöd meg!”

Én még volt pár cifrább is. Tessék. .Erről beszéltem.. Még csak együtt sem voltunk, és nem is vagyunk, de már a halálomat kívánják.. Könnyek között félretoltam a laptopot és csak bámultam ki a fejemből. Nem lehet igaz.. Mély levegőt vettem és megtöröltem gyorsan a szememet, majd mosolyogva fordultam Fanni felé.

-         Készen vagy? Niall bármelyik pillanatban itt lehet. – meglepődve néztek rám, de nem akarok folyton a „rajongók” miatt aggódni. Ez van.. Törődjenek bele.

-         Én.. Igen, azt hiszem kész  vagyok, és te?

-         Óó.. én mindenféle értelemben kész vagyok. – villantottam egy vigyort, hogy elvegyem szavaim jelentését, és lementem a földszintre, hogy felvegyem – fél lábamra – kedvenc szandámat, és mikor végeztem vele, pont csengettek.

-         NYITOM! – gyorsan kinyitottam és megpillantottam Niallt. Fehér póló, sötét rövidnadrág, baseballsapka és egy napszemüveg volt rajta. Tényleg jó pasi, de nem az esetem a szőke. Viszont.. Fanninak igen.

-         Szia, Ashley Bowman vagyok. Ő meg itt Fanni Silverman. – mutattam az időközben mellémálló lányra, aki már teljesen elpirult.

-         Sziasztok, Niall Horan. – kezet nyújtott, amit illedelmesen el is fogadtunk. – Sokat hallottam rólad Ashley.

-         Csak Ash. El tudom képzelni miket. – rámosolyogtam és megfogtam a mankómat, és elindultam kifelé, Fannival az oldalamon. Niall megállt az ajtóban és megvárta, amíg Fanni előrébb ment.

-         Harry nagyon rosszul van Ashley.. Mindent összetört a házban, amikor meglátta a videót.. Előtte meg miután hazament, elverte a falat.. Az öklével.. Komolyan kedvel téged, nem csak játszadozik. Akármilyen nőcsábász is, téged valamiért nagyon különlegesnek talál, és ma a próbára sem jött el.. Muszáj beszélned vele.. – Teljesen zavarba jöttem, ahogy elmesélte ezeket. Ilyen hatással lettem volna Harryre? Ennyire megbántottam volna? Egyelőre lereagáltam egy „hümm”-mel, és odamentem Fanni mellé, aki érdeklődve bámult rám. Meghúztam a vállam és beszálltam hátulra majd gyorsan lezártam a hátsó ajtót, hogy kénytelen legyen beülni előre. Még az ablakon keresztül bemutatott nekem, majd bemászott előre. Igen, nem volt valami hölgyhöz méltó, hogy így előre beszálltunk a kocsiba, de ez van. Végig Harryn gondolkodtam.. Mi van, ha tényleg érez valamit, és most elidegenítettem magamtól? Mi van, ha most miattam egy roncs lett? Mi van ha…?!

11. Fejezet

Ezt a részt legjobb barátnőmnek írtam! Mivel nélküle roncs lennék, de komolyan! Remélem tetszeni fog azért mindenkinek! 

Valóra vált álmok és rémálmok..

Miután Harry elhúzódott, behelyezett az anyósülésre, és még az övemet is bekötötte. Eléggé enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy elpirultam. Az út egyébként nem lett volna hosszú, de én óráknak éreztem, míg végre leparkolt a ház előtt. Kissé ügyetlenkedve kikapcsoltam a biztonsági övemet, és megfordultam Harry felé, bár Ő már nem is ült ott, ezért ki akartam nyitni az ajtót, hogy kibotorkáljak, de valaki megelőzött, és az ölébe kapott. Nem kis meglepetésemre Harry volt az, bár fogalmam sincs, hogy mit gondoltam, hová ment volna. Átkaroltam a nyakát, és a szám szélét rágcsálva imádkoztam magamban, hogy minél hamarabb az ajtóhoz érjünk. Persze ez is több perces feladatnak bizonyult, mivel mire az ajtóhoz értünk, és megkérdezte Harry, hogy hol is van pontosan a kulcsom, és nekem erősen kellett koncentrálnom, hogy végre eszembe jusson, hogy a táskámban.

-         És hol a táskád Szépségem? – 1-2 perc csend után nyöszörögve a mellkasára hajtottam a fejem, mert leesett, hogy hol is van a táskám.

-         Öhm.. A clubban..  – csak úgy belemotyogtam a mellkasába. Most mit fogok csinálni? Kulcs nélkül aludhatok az udvarban..

-         A tesód nincs itthon? – kinyújtotta ma kezem és dörömbölni kezdtem a csukott ajtón, de semmi válasz. Valószínű Liam-mel van. Tényleg.. Vajon Harry találkozott már vele? Mindegy, álmos vagyok.

-         Harry, köszönöm, hogy hazahoztál, meg „megmentettél”, meg úgy általánosságban mindent, letehetsz. – a megmentettél szónál, macskakörmöket rajzoltam a levegőbe. Harry nem tett le mikor mondtam. De még utána sem, ezért felnéztem rá.

-         És mit fogsz csinálni?

-         Megvárom, míg haza jön Tori. – mondtam bíztató mosollyal, jelezve, hogy most már tényleg letehet. Na nem mintha nem lenne jó a karjaiban lenni, de kicsit már zavarba jöttem.. Kicsit, aha.

-         Hol? – most ez komoly? Hol várnám meg? Megforgattam a szemem kérdésére és lemutattam a küszöbre, mert ha megszólalok, akkor valószínű, hogy nem letesz, hanem ledob.

-         Egyedül? – Az agyamra megy, komolyan. Na jó, nem megy az agyamra, mert élvezem.

-         Igen, Harry, egyedül. Nem veszélyes környék. – vagyis tudtommal nem az.

-         Nem fogom hagyni, hogy az éjszaka közepén egyedül várd a küszöbön ülve a nővéredet.

-         Nem a nővérem. A húgom. Én vagyok az idősebb.. kerek 3 perccel. – Hogy alátámasszam mondandómat, még az ujjammal is hármat mutattam, mire Harry elkuncogta magát, és visszafordult a kocsi felé.

-         Mit csinálsz? Harry fordulj vissza! Kérlek! – a végére könyörgőre vettem a hangomat. Fogalmam sem volt, mit akar és nem is akartam megtudni.. annyira.

-         Mondtam, nem fogom hagyni, hogy itt ülj egyedül és szenvedj. Elmegyünk. Hozzám. Ott töltöd az éjszakát. - az állam a mellkasomat verdeste, csak azért mert nem tudott tovább esni, mivel olyan pozícióban voltam az ölében.

-         Nem! Te hülye vagy? Biztos, hogy nem fogok nálad aludni! Ráadásul, ha nem lenne elég a szavam, akkor csak úgy közlöm, hogy fogkefe sincs nálam. – persze magamban eközben már felállítottam egy pro-kontra listát, és 1.000.000.-2-re vezetett a pro listám. De akkor sem aludhattam nála. Még ha nagyon szerettem volna is.

-         Van plusz fogkefém.

-         Jó.. de.. de nincs váltó ruhám, sem olyan, amiben aludhatnék. – jelentettem ki magabiztosan, hogy ezzel majd megnyerem a meccset. Aha.. Persze.

-         Adok egy bokszert, és egy pólót, ha kell még melegítőalsót is. – vigyorgott le rám, mire csak bosszúsan – bosszúsnak tűntetve fel magam – kifújtam a levegőt, mire Harry elnevette magát, és megpuszilta a homlokomat.

-         De kora reggel hazahozol, mielőtt dolgoznom kellene! – egy pillanatig értetlenül meredt rám, majd végig gondoltam, hogy miért, de nem esett le.

-         Holnap szombat.

-         És te szombaton nem szoktál turnézni? – húztam fel az egyik szemöldököm, mire elismerően bólogatott.

-         Touché Ashley, touché. – elkuncogtam magam és lenéztem a földre.

-         Harry.. Szerintem már rá tudok állni a lábamra, úgyhogy szépen kérlek, vagy tegyél be a kocsiba végre, vagy tegyél le a földre, mert unalmas az öledben ülni. – nevetve, de végre betett a kocsiba, és mikor be akarta csatolni az övem rácsaptam a kezére, afféle „Én is meg tudom csinálni, hagyj már!’ mozdulattal, mire fejét fogva, röhögve kerülte meg a kocsit és ült be mellém. Nem kis meglepetésként ért, hogy mielőtt beindította a kacsot, áthajolt felém, és ajkait a számra tapasztotta. Először döbbenten bambultam ki a fejemből, majd mikor észbe kaptam, és éreztem, hogy el akar húzódni, visszacsókoltam. Nem sürgetően, nem követelőzve, hanem ráérősen, nyugodtan. Érzelemmel. Mikor levegőhiányban elhúzódtunk, kissé kipirultam, és Harry nyomott egy puszit az arcomra, majd végre beindította az autót és elindultunk. Hozzá. Az út csendben telt. Békés csendben. Ő sem nyaggatott engem, én sem nyaggattam őt. Majd mikor letért egy ház előtt, meg sem várva, hogy az én oldalamra jöjjön, kicsatoltam az övem, és már szálltam is ki az autóból. Persze, nem az én szerencsém lenne, ha a jó lábamra ugrottam volna rá. Teljesen elfelejtettem, hogy melyik lábam is fáj, addig cipelt az ölében, és tessék. Mi lett az eredménye? Megint nem tudok rá állni. Jó talán nem pont Harry a hibás, hanem én. De akkor is!

-         Na mizu? – állt meg mellettem Harry vigyorogva lenézve rám. Esküszöm, mellette törpének érzem magam.. 

-         Öhm.. Semmi. Béna vagyok. Segítenél? – látva arckifejezését, hogy az előbb még azért rimánkodtam, hogy tegyen le, most meg ismét a segítségét teszem, gyorsan átváltottam kiskutya szemekbe. – Kérleek.

-         Gyere. – kapott fel ismét menyasszonyi stílusban az ölébe, és már mentünk is befelé. Kicsit ügyetlenkedett az ajtónál a kulccsal, közben minimum (!!) ötször belevágta a lábamat az ajtófélfába. Tehát a kívülállók ennyit láthattak és hallhattak az egészből: Egy fiú tart a kezében egy lányt, miközben a lány néha-néha felnyög, a fiú meg nem győzi mondogatni a bocsikat, és közben valami csörög (a kulcsa). Most már biztosra tudtam, hogy nem fogok tudni ráállni a lábamra, de.. megérte.  Mire végre sikerült kinyitnia az ajtót és felvitt a szobájába (gondolom, hogy az övé).

-         Öhm.. nincs vendégszoba vagy valami Harry? Kicsit.. khm..

-         Kényelmetlenül érzed magad? Nyugi.. nem harapok.. Csak ha kéred. – pimaszul rám kacsintott, és elhelyezett az ágy bal oldalán.

-         Harry.. Kérhetek valami... Alvó alkalmatosságot..? – felültem az ágyban, és Harryt figyeltem, ahogy körülöttem sürög-forog.

-         Persze. Tessék. – a kezembe nyomott egy bokszeralsót, és egy pólót, ami ránézésre combközépig fog érni.

-         Lemegyek addig jégért, amíg átöltözöl. – és ezzel ki is ment a szobából. Az alkalmat kihasználva, gyorsan átöltöztem és visszafeküdtem az ágyba. Még pont időben, mert Harry betoppant kezében egy csomag jéggel.

-         Feküdj le, felpockolom a lábadat, és lejegeljük. – esküszöm, hogy beleszerettem ebbe a srácba.

-         Oh.. oké. – nem feküdtem le, hanem nekidőltem a háttámlának, és figyeltem, ahogy Harry egy párnát tesz a lábam alá, majd mikor a jeget óvatosan rátette a lábamra kissé felszisszentem.

-         Cica, ez csúnyán bedagadt. – a becenévre elmosolyodtam, majd előrehajoltam azzal a céllal, hogy megnézzem a lábam, de e helyett csak Harry-t láttam. Mint egy angyal. Egy védőangyal.

-         Holnap így nem mehetsz be dolgozni, meg kellesz nézetned egy orvossal. – nézett a szemembe és komolyan beszélt. Mire bólogattam és a szememet forgattam.

-         Igenis Főnök.. – megrázta a fejét, amolyan „Nőj fel” stílusban és felállt, ma jd elkezdte levenni a felsőjét. Persze az én szemem rögtön rátapadt és lesem akartam venni róla. Levette a pólóját, majd a nadrágját is és megállt ott, gondolom, hogy szórakozzon rajtam. Még azt sem vettem észre, hogy csörög a telefonom.

-         Tudom, hogy kész szexisten vagyok, de nem akarod felvenni a telefonod? – kérdezte Harry röhögve. Megráztam a fejem, hogy kicsit magamhoz térjek, majd megdobtam Harry-t egy párnával, és a telefonomat kihalásztam a zsebemből. Amint megláttam kihív szinte fülig ért a szám.

-         Na mi az? Ki az? Kinek örülsz ennyire? – Leintettem Harry-t és felkaptam a telefont, majd belesikítottam, mire a vonal túlsó végében is sikítottak.

-         Jézusom, Ashley! Hol vagy? Hová tűntél? Egyiknap itt vagy aztán meg kereshetlek az egész kis porfészekben, és sehol nem vagy.  – nem tudtam, hogy most ideges, örül, vagy csak szimplán a szokásos hangneme ez, de nem is nagyon érdekelt, mert legalább hallhattam a hangját. Fél szemmel Harry-re pillantottam és láttam, hogy kíváncsian figyel.

-         Bébi, ne haragudj, elfelejtettem szólni. Londonban vagyok.

-         Londonban? Mit keresel ott? Kivel vagy ott? Valami csávó? Megcsalsz??  - felnevettem a kijelentésére, mert természetesen csak hülyéskedett. Fanni a legjobb barátnőm, és mikor lejöttem otthonról elfelejtettem szólni neki, nem is tud semmiről, ami történt. Legalább is egyelőre nem tudja.

-         Dehogy csallak! Te vagy az első számú szerelmem édes. – mondtam mire a vonal mind a két végén nevetés hallatszott. Harry zavartan megköszörülte a torkát, mire én is és Fanni is abbahagytuk a nevetést.

-         Ki van ott veled? Egy pasival vagy? OMG!  Ezért léptél le?!  Úristen!

-         Fanni.. Fanni.. FANNI! – próbáltam lenyugtatni felbuzdult barátnőmet, azzal hogy a nevét mondogatom, de a végére már kiabáltam, hogy lenyugodjon, mire Harry tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd elnevette magát. De annyira, hogy a hasát fogta a nevetéstől. – Figyelj, később elmagyarázok mindent, hogy miért jöttünk Londonba, mi történt, hogy.. khm.. mit hallottál, de nem telefontéma.. És Torival jöttem Londonba, de tudod mit. Holnap nem megyek be dolgozni, szabadságot veszek ki, gyere le egy hétre, és minden megbeszélünk, oké?

-         Rendben, akkor holnap érkezem, de egyébként.. Apád keresett..

-         H.. hogyan? M.. – vettem egy mély levegőt és nekifutottam még egyszer, már Harry sem nevetett, hanem engem figyelt, és próbálta meghallani miről beszélünk.  – Mikor? És miért? Mit akart? Mondtál neki valamit? – Harry leült mellém, és látva idegességem megfogta a kezem és végigcsókolta bütykeimet.

-         Téged, vagyis titeket keresett. Azt mondta, hogy egy ideje nem talál titeket sehol sem, és hogy aggódik értetek, és hogy várja, hogy jelentkezzetek. Nem mondtam neki semmit, csak hogy én sem tudom, hogy hol vagytok, mert nem beszéltünk egy ideje. Azt mondta, hogy amint beszéltem veled vagy Torival azonnal értesítsem, hogy hol vagy merre vagytok. – a szívem is megállt, ahogy végighallgattam.

-         Nem! NEM! Egy szót sem szólhatsz neki vagy akárkinek arról, hogy hol vagyok vagy, hogy Tori hol van!

-         Oké, nyugi Ash!

-         Nem, nem nyugszom meg! Fanni ígérd meg! Ezt az egyet kérem tőled!

-         Oké, megígérem! – kínosan ránéztem Harry-ra, de végül úgy döntöttem, hogy nem érdekel a jelenléte, és akármennyire is kínos lesz, megkérdem Fannitól.

-         Fanni.. Directioner eskü? – Fanni teljes szívéből oda meg vissza volt az One Direction-ért, és hát én sem utáltam őket. Azon kevés rajongók közé tartoztunk Fannival, akik nem őrültek meg a közelükben. Mint ez már korábban is kiderült.

-         Directioner eskü! De mi történt? Ezt csak nagyon komoly dolgoknál szoktuk használni..

-         Ígérem, hogy holnap amint ideértél, mindent elmesélek, de tényleg nem telefon téma. És amúgy is fáradt vagyok. Holnap csörgess meg ha kiértél a pályaudvarra és eléd megyek. Vagyis.. Megyünk.. Megpróbálom megbeszélni Torival, hogy velem jöjjön. Ha más nem akkor elküldöm a címet sms-ben meg küldök oda egy taxit, rendben?

-         Örülnék, ha ki tudnál jönni, de úgy is jó lesz. Jó éjt. Puszi.

-         Jó éjt. Puszi. – ezzel letettük a telefont, és mélyet sóhajtottam. Harry még mindig fogta a kezemet, és befeküdt mellém.

-         Mi történt, amiért Londonba jöttetek? – számítottam a kérdésére, de nem akartam elmondani neki.. Még nem. Addig, nem amíg nem fordul komolyra ez a valami közöttünk. Csak óvatosan az oldalamra fordultam, és a mellkasára helyeztem a fejemet. Tudtom nélkül sírni kezdtem, mire Harry felültetett.

-         Segíteni szeretnék, de csak úgy tudok, ha beavatsz, hogy mi történt. – finoman megfogta az arcomat és végig a szemembe nézett.

-         Fanni volt az.. A legjobb barátnőm.. Holnap jön le hozzánk, és mesélte, hogy apa érdeklődött felőlünk.. hogy hová lettünk..

-         És ez rázott meg annyira? – látszott rajta hogy tényleg nem érti. Még meggondolhattam volna magam, hogy mégsem mondom el, de valamiért mégsem tettem. Ki tudja.. lehet ettől lesz komoly közöttünk ez az izé..

-         Nem, vagyis igen.

-         Ashley nem értelek!  - kezdett ideges lenni, amiért nem beszélek érthetően, ezért inkább lefeküdtem a párnára és hátat fordítottam neki, majd nyakig felhúztam a takarót. Harry sóhajtott egyet majd ő is lefeküdt, átölelte a derekamat, és szorosan magához húzott.

-         Ne haragudj! – a fülembe suttogott, amitől libabőrös lettem. Nem válaszoltam neki, el akartam mondani, de ideges lett, ráadásul rám. Nem mondhatom még el neki. Nem bízok meg benne eléggé.

-         Jó éjt szerelmem! – megpuszilta a tarkómat és meztelen felsőtestét az én hátamnak nyomta, s így aludtunk el, egymáskarjában. /tulajdon képen én az övében/

Másnapreggel mikor felébredtem egyedül voltam. Harry sehol. Egy cédulát találtam az ágyon, hogy el kellett mennie sürgősen, és hogy sajnálja. Aha, persze. Átvettem a ruhámat, és kisántikáltam konyhába, ittam egy pohár vizet, és kimentem a házból, becsuktam az ajtót és a lábtörlő alá tettem a kulcsot. Épp hogy kiértem csörgött a telefonom.

-         Igen tessék?

-         Ashley, a pályaudvaron vagyok.

-         Máris? Vagyis, máris megyek, várj meg!

-         Hová mennék? – kuncogott egy sort majd letette a telefont. Amilyen gyorsan tudtam, fogtam egy taxit és a pályaudvarra mentem, majd egy éppen távozó fickó kezéből kikaptam a papírt, amire felírta egy ember nevét, és gyorsan felfirkantottam rá, hogy Mrs. Horan. Igen.. khm.. Most már fél London fogja tudni, de amúgy sem volt titok. Amilyen gyorsan csak tudtam bebicegtem, és feltartottam a levegőbe.  10 perc elteltével láttam meg barátnőmet felém szaladni, ahogy a kis gurulós bőröndjét húzza maga után. Eldobtam a papirkámat – amit loptam- és kitártam a karomat. Fanni egyenesen nekem szaladt, és majdnem elestünk. Érzelgős ölelésünk, nem volt annyira érzelgős. Igen, ezt jól megfogalmaztam. Lassan sétálni kezdtünk a kijárat felé.

-         Mi történ veled?

-         Öhm.. hosszú történet.

-         Kezdj bele most! – szokása szerint türelmetlenkedett egy sort, de elmeséltem neki mindent, apától kezdve a tegnapi estémig Harryvel mindent. Hol hüledezett, hol trágárszavakat mondogatott, hol a rendőrséget akarta tárcsázni, hol pedig jól ki nevetett. Igen, mindet a megfelelő időben akarta. Amint a történetem végére értem, és letöröltem a könnyeimet, már haza is értünk.

-         Hihetetlen hogy az apád erre képes volt!  - Azóta is ezen csámcsogott, na nem mintha én túl tudtam volna tenni magam rajta.  – várj. Most gondolkodom.. Harry.. Harry Styles? AZ a Harry Styles?

-         Igen Fanni, AZ a Harry Styles. Egy kiismerhetetlen alak, hol kedves hol pedig bunkó. Ja igen, Tori meg Liam Payne-vel kavar. – az arcát látva kinevettem. Majd bevezettem a vendégszobába, épp hogy kijöttünk onnan csöngettek.

-         Segítenél odáig elmenni? Tényleg meg kellene nézetnem egy orvossal. – Fanni szó nélkül az oldalamra állt és segített eltámolyogni az ajtóig. Amint kinyitottam, sem én, sem Fanni nem tudtunk megszólalni.

-         Öhm.. Helló. Biztos te vagy Fanni. Örvendek. – beszélt lassan az akcentusával és kezet nyújtott Fanninak, aki nagyokat pislogott, de végül én tértem a leghamarabb magamhoz.

-         Harry, mi a francot keresel itt?

-         Tudni akartam, hogy jól vagy-e..

-         Aha, jól vagyok, de amint látod, vendégem van, szóval, ha megbocsátasz.. –csuktam volna be az ajtót, de  Harry megállította.

-         Gondolom nem láttátok még a várost, és lenne egy jó idegen vezetőm számotokra. – Harry az arcomat látva hozzá tette. – Nem én sajnos, mivel nem érek rá, de viszont Niall ráér, és szívesen megmutatja nektek a várost holnap, ha nektek is jó.

-         Az jó lenne. – rögtön barátnőm jutott eszembe, akinek most a vágya valóra válhat. – köszi hogy idefáradtál Harry, de tényleg. De most menni akarunk a kórházba.

-         Kórházba? Történt valami?  - A szemében aggodalom csillogott.

-         Nem.. a lábammal, szóval..

-         Óh.. oké.. elvigyelek titeket?

-         Harry kérlek..

-         Igen, megköszönnénk! – vágott a szavamba durván Fanni.