11. Fejezet

Ezt a részt legjobb barátnőmnek írtam! Mivel nélküle roncs lennék, de komolyan! Remélem tetszeni fog azért mindenkinek! 

Valóra vált álmok és rémálmok..

Miután Harry elhúzódott, behelyezett az anyósülésre, és még az övemet is bekötötte. Eléggé enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy elpirultam. Az út egyébként nem lett volna hosszú, de én óráknak éreztem, míg végre leparkolt a ház előtt. Kissé ügyetlenkedve kikapcsoltam a biztonsági övemet, és megfordultam Harry felé, bár Ő már nem is ült ott, ezért ki akartam nyitni az ajtót, hogy kibotorkáljak, de valaki megelőzött, és az ölébe kapott. Nem kis meglepetésemre Harry volt az, bár fogalmam sincs, hogy mit gondoltam, hová ment volna. Átkaroltam a nyakát, és a szám szélét rágcsálva imádkoztam magamban, hogy minél hamarabb az ajtóhoz érjünk. Persze ez is több perces feladatnak bizonyult, mivel mire az ajtóhoz értünk, és megkérdezte Harry, hogy hol is van pontosan a kulcsom, és nekem erősen kellett koncentrálnom, hogy végre eszembe jusson, hogy a táskámban.

-         És hol a táskád Szépségem? – 1-2 perc csend után nyöszörögve a mellkasára hajtottam a fejem, mert leesett, hogy hol is van a táskám.

-         Öhm.. A clubban..  – csak úgy belemotyogtam a mellkasába. Most mit fogok csinálni? Kulcs nélkül aludhatok az udvarban..

-         A tesód nincs itthon? – kinyújtotta ma kezem és dörömbölni kezdtem a csukott ajtón, de semmi válasz. Valószínű Liam-mel van. Tényleg.. Vajon Harry találkozott már vele? Mindegy, álmos vagyok.

-         Harry, köszönöm, hogy hazahoztál, meg „megmentettél”, meg úgy általánosságban mindent, letehetsz. – a megmentettél szónál, macskakörmöket rajzoltam a levegőbe. Harry nem tett le mikor mondtam. De még utána sem, ezért felnéztem rá.

-         És mit fogsz csinálni?

-         Megvárom, míg haza jön Tori. – mondtam bíztató mosollyal, jelezve, hogy most már tényleg letehet. Na nem mintha nem lenne jó a karjaiban lenni, de kicsit már zavarba jöttem.. Kicsit, aha.

-         Hol? – most ez komoly? Hol várnám meg? Megforgattam a szemem kérdésére és lemutattam a küszöbre, mert ha megszólalok, akkor valószínű, hogy nem letesz, hanem ledob.

-         Egyedül? – Az agyamra megy, komolyan. Na jó, nem megy az agyamra, mert élvezem.

-         Igen, Harry, egyedül. Nem veszélyes környék. – vagyis tudtommal nem az.

-         Nem fogom hagyni, hogy az éjszaka közepén egyedül várd a küszöbön ülve a nővéredet.

-         Nem a nővérem. A húgom. Én vagyok az idősebb.. kerek 3 perccel. – Hogy alátámasszam mondandómat, még az ujjammal is hármat mutattam, mire Harry elkuncogta magát, és visszafordult a kocsi felé.

-         Mit csinálsz? Harry fordulj vissza! Kérlek! – a végére könyörgőre vettem a hangomat. Fogalmam sem volt, mit akar és nem is akartam megtudni.. annyira.

-         Mondtam, nem fogom hagyni, hogy itt ülj egyedül és szenvedj. Elmegyünk. Hozzám. Ott töltöd az éjszakát. - az állam a mellkasomat verdeste, csak azért mert nem tudott tovább esni, mivel olyan pozícióban voltam az ölében.

-         Nem! Te hülye vagy? Biztos, hogy nem fogok nálad aludni! Ráadásul, ha nem lenne elég a szavam, akkor csak úgy közlöm, hogy fogkefe sincs nálam. – persze magamban eközben már felállítottam egy pro-kontra listát, és 1.000.000.-2-re vezetett a pro listám. De akkor sem aludhattam nála. Még ha nagyon szerettem volna is.

-         Van plusz fogkefém.

-         Jó.. de.. de nincs váltó ruhám, sem olyan, amiben aludhatnék. – jelentettem ki magabiztosan, hogy ezzel majd megnyerem a meccset. Aha.. Persze.

-         Adok egy bokszert, és egy pólót, ha kell még melegítőalsót is. – vigyorgott le rám, mire csak bosszúsan – bosszúsnak tűntetve fel magam – kifújtam a levegőt, mire Harry elnevette magát, és megpuszilta a homlokomat.

-         De kora reggel hazahozol, mielőtt dolgoznom kellene! – egy pillanatig értetlenül meredt rám, majd végig gondoltam, hogy miért, de nem esett le.

-         Holnap szombat.

-         És te szombaton nem szoktál turnézni? – húztam fel az egyik szemöldököm, mire elismerően bólogatott.

-         Touché Ashley, touché. – elkuncogtam magam és lenéztem a földre.

-         Harry.. Szerintem már rá tudok állni a lábamra, úgyhogy szépen kérlek, vagy tegyél be a kocsiba végre, vagy tegyél le a földre, mert unalmas az öledben ülni. – nevetve, de végre betett a kocsiba, és mikor be akarta csatolni az övem rácsaptam a kezére, afféle „Én is meg tudom csinálni, hagyj már!’ mozdulattal, mire fejét fogva, röhögve kerülte meg a kocsit és ült be mellém. Nem kis meglepetésként ért, hogy mielőtt beindította a kacsot, áthajolt felém, és ajkait a számra tapasztotta. Először döbbenten bambultam ki a fejemből, majd mikor észbe kaptam, és éreztem, hogy el akar húzódni, visszacsókoltam. Nem sürgetően, nem követelőzve, hanem ráérősen, nyugodtan. Érzelemmel. Mikor levegőhiányban elhúzódtunk, kissé kipirultam, és Harry nyomott egy puszit az arcomra, majd végre beindította az autót és elindultunk. Hozzá. Az út csendben telt. Békés csendben. Ő sem nyaggatott engem, én sem nyaggattam őt. Majd mikor letért egy ház előtt, meg sem várva, hogy az én oldalamra jöjjön, kicsatoltam az övem, és már szálltam is ki az autóból. Persze, nem az én szerencsém lenne, ha a jó lábamra ugrottam volna rá. Teljesen elfelejtettem, hogy melyik lábam is fáj, addig cipelt az ölében, és tessék. Mi lett az eredménye? Megint nem tudok rá állni. Jó talán nem pont Harry a hibás, hanem én. De akkor is!

-         Na mizu? – állt meg mellettem Harry vigyorogva lenézve rám. Esküszöm, mellette törpének érzem magam.. 

-         Öhm.. Semmi. Béna vagyok. Segítenél? – látva arckifejezését, hogy az előbb még azért rimánkodtam, hogy tegyen le, most meg ismét a segítségét teszem, gyorsan átváltottam kiskutya szemekbe. – Kérleek.

-         Gyere. – kapott fel ismét menyasszonyi stílusban az ölébe, és már mentünk is befelé. Kicsit ügyetlenkedett az ajtónál a kulccsal, közben minimum (!!) ötször belevágta a lábamat az ajtófélfába. Tehát a kívülállók ennyit láthattak és hallhattak az egészből: Egy fiú tart a kezében egy lányt, miközben a lány néha-néha felnyög, a fiú meg nem győzi mondogatni a bocsikat, és közben valami csörög (a kulcsa). Most már biztosra tudtam, hogy nem fogok tudni ráállni a lábamra, de.. megérte.  Mire végre sikerült kinyitnia az ajtót és felvitt a szobájába (gondolom, hogy az övé).

-         Öhm.. nincs vendégszoba vagy valami Harry? Kicsit.. khm..

-         Kényelmetlenül érzed magad? Nyugi.. nem harapok.. Csak ha kéred. – pimaszul rám kacsintott, és elhelyezett az ágy bal oldalán.

-         Harry.. Kérhetek valami... Alvó alkalmatosságot..? – felültem az ágyban, és Harryt figyeltem, ahogy körülöttem sürög-forog.

-         Persze. Tessék. – a kezembe nyomott egy bokszeralsót, és egy pólót, ami ránézésre combközépig fog érni.

-         Lemegyek addig jégért, amíg átöltözöl. – és ezzel ki is ment a szobából. Az alkalmat kihasználva, gyorsan átöltöztem és visszafeküdtem az ágyba. Még pont időben, mert Harry betoppant kezében egy csomag jéggel.

-         Feküdj le, felpockolom a lábadat, és lejegeljük. – esküszöm, hogy beleszerettem ebbe a srácba.

-         Oh.. oké. – nem feküdtem le, hanem nekidőltem a háttámlának, és figyeltem, ahogy Harry egy párnát tesz a lábam alá, majd mikor a jeget óvatosan rátette a lábamra kissé felszisszentem.

-         Cica, ez csúnyán bedagadt. – a becenévre elmosolyodtam, majd előrehajoltam azzal a céllal, hogy megnézzem a lábam, de e helyett csak Harry-t láttam. Mint egy angyal. Egy védőangyal.

-         Holnap így nem mehetsz be dolgozni, meg kellesz nézetned egy orvossal. – nézett a szemembe és komolyan beszélt. Mire bólogattam és a szememet forgattam.

-         Igenis Főnök.. – megrázta a fejét, amolyan „Nőj fel” stílusban és felállt, ma jd elkezdte levenni a felsőjét. Persze az én szemem rögtön rátapadt és lesem akartam venni róla. Levette a pólóját, majd a nadrágját is és megállt ott, gondolom, hogy szórakozzon rajtam. Még azt sem vettem észre, hogy csörög a telefonom.

-         Tudom, hogy kész szexisten vagyok, de nem akarod felvenni a telefonod? – kérdezte Harry röhögve. Megráztam a fejem, hogy kicsit magamhoz térjek, majd megdobtam Harry-t egy párnával, és a telefonomat kihalásztam a zsebemből. Amint megláttam kihív szinte fülig ért a szám.

-         Na mi az? Ki az? Kinek örülsz ennyire? – Leintettem Harry-t és felkaptam a telefont, majd belesikítottam, mire a vonal túlsó végében is sikítottak.

-         Jézusom, Ashley! Hol vagy? Hová tűntél? Egyiknap itt vagy aztán meg kereshetlek az egész kis porfészekben, és sehol nem vagy.  – nem tudtam, hogy most ideges, örül, vagy csak szimplán a szokásos hangneme ez, de nem is nagyon érdekelt, mert legalább hallhattam a hangját. Fél szemmel Harry-re pillantottam és láttam, hogy kíváncsian figyel.

-         Bébi, ne haragudj, elfelejtettem szólni. Londonban vagyok.

-         Londonban? Mit keresel ott? Kivel vagy ott? Valami csávó? Megcsalsz??  - felnevettem a kijelentésére, mert természetesen csak hülyéskedett. Fanni a legjobb barátnőm, és mikor lejöttem otthonról elfelejtettem szólni neki, nem is tud semmiről, ami történt. Legalább is egyelőre nem tudja.

-         Dehogy csallak! Te vagy az első számú szerelmem édes. – mondtam mire a vonal mind a két végén nevetés hallatszott. Harry zavartan megköszörülte a torkát, mire én is és Fanni is abbahagytuk a nevetést.

-         Ki van ott veled? Egy pasival vagy? OMG!  Ezért léptél le?!  Úristen!

-         Fanni.. Fanni.. FANNI! – próbáltam lenyugtatni felbuzdult barátnőmet, azzal hogy a nevét mondogatom, de a végére már kiabáltam, hogy lenyugodjon, mire Harry tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd elnevette magát. De annyira, hogy a hasát fogta a nevetéstől. – Figyelj, később elmagyarázok mindent, hogy miért jöttünk Londonba, mi történt, hogy.. khm.. mit hallottál, de nem telefontéma.. És Torival jöttem Londonba, de tudod mit. Holnap nem megyek be dolgozni, szabadságot veszek ki, gyere le egy hétre, és minden megbeszélünk, oké?

-         Rendben, akkor holnap érkezem, de egyébként.. Apád keresett..

-         H.. hogyan? M.. – vettem egy mély levegőt és nekifutottam még egyszer, már Harry sem nevetett, hanem engem figyelt, és próbálta meghallani miről beszélünk.  – Mikor? És miért? Mit akart? Mondtál neki valamit? – Harry leült mellém, és látva idegességem megfogta a kezem és végigcsókolta bütykeimet.

-         Téged, vagyis titeket keresett. Azt mondta, hogy egy ideje nem talál titeket sehol sem, és hogy aggódik értetek, és hogy várja, hogy jelentkezzetek. Nem mondtam neki semmit, csak hogy én sem tudom, hogy hol vagytok, mert nem beszéltünk egy ideje. Azt mondta, hogy amint beszéltem veled vagy Torival azonnal értesítsem, hogy hol vagy merre vagytok. – a szívem is megállt, ahogy végighallgattam.

-         Nem! NEM! Egy szót sem szólhatsz neki vagy akárkinek arról, hogy hol vagyok vagy, hogy Tori hol van!

-         Oké, nyugi Ash!

-         Nem, nem nyugszom meg! Fanni ígérd meg! Ezt az egyet kérem tőled!

-         Oké, megígérem! – kínosan ránéztem Harry-ra, de végül úgy döntöttem, hogy nem érdekel a jelenléte, és akármennyire is kínos lesz, megkérdem Fannitól.

-         Fanni.. Directioner eskü? – Fanni teljes szívéből oda meg vissza volt az One Direction-ért, és hát én sem utáltam őket. Azon kevés rajongók közé tartoztunk Fannival, akik nem őrültek meg a közelükben. Mint ez már korábban is kiderült.

-         Directioner eskü! De mi történt? Ezt csak nagyon komoly dolgoknál szoktuk használni..

-         Ígérem, hogy holnap amint ideértél, mindent elmesélek, de tényleg nem telefon téma. És amúgy is fáradt vagyok. Holnap csörgess meg ha kiértél a pályaudvarra és eléd megyek. Vagyis.. Megyünk.. Megpróbálom megbeszélni Torival, hogy velem jöjjön. Ha más nem akkor elküldöm a címet sms-ben meg küldök oda egy taxit, rendben?

-         Örülnék, ha ki tudnál jönni, de úgy is jó lesz. Jó éjt. Puszi.

-         Jó éjt. Puszi. – ezzel letettük a telefont, és mélyet sóhajtottam. Harry még mindig fogta a kezemet, és befeküdt mellém.

-         Mi történt, amiért Londonba jöttetek? – számítottam a kérdésére, de nem akartam elmondani neki.. Még nem. Addig, nem amíg nem fordul komolyra ez a valami közöttünk. Csak óvatosan az oldalamra fordultam, és a mellkasára helyeztem a fejemet. Tudtom nélkül sírni kezdtem, mire Harry felültetett.

-         Segíteni szeretnék, de csak úgy tudok, ha beavatsz, hogy mi történt. – finoman megfogta az arcomat és végig a szemembe nézett.

-         Fanni volt az.. A legjobb barátnőm.. Holnap jön le hozzánk, és mesélte, hogy apa érdeklődött felőlünk.. hogy hová lettünk..

-         És ez rázott meg annyira? – látszott rajta hogy tényleg nem érti. Még meggondolhattam volna magam, hogy mégsem mondom el, de valamiért mégsem tettem. Ki tudja.. lehet ettől lesz komoly közöttünk ez az izé..

-         Nem, vagyis igen.

-         Ashley nem értelek!  - kezdett ideges lenni, amiért nem beszélek érthetően, ezért inkább lefeküdtem a párnára és hátat fordítottam neki, majd nyakig felhúztam a takarót. Harry sóhajtott egyet majd ő is lefeküdt, átölelte a derekamat, és szorosan magához húzott.

-         Ne haragudj! – a fülembe suttogott, amitől libabőrös lettem. Nem válaszoltam neki, el akartam mondani, de ideges lett, ráadásul rám. Nem mondhatom még el neki. Nem bízok meg benne eléggé.

-         Jó éjt szerelmem! – megpuszilta a tarkómat és meztelen felsőtestét az én hátamnak nyomta, s így aludtunk el, egymáskarjában. /tulajdon képen én az övében/

Másnapreggel mikor felébredtem egyedül voltam. Harry sehol. Egy cédulát találtam az ágyon, hogy el kellett mennie sürgősen, és hogy sajnálja. Aha, persze. Átvettem a ruhámat, és kisántikáltam konyhába, ittam egy pohár vizet, és kimentem a házból, becsuktam az ajtót és a lábtörlő alá tettem a kulcsot. Épp hogy kiértem csörgött a telefonom.

-         Igen tessék?

-         Ashley, a pályaudvaron vagyok.

-         Máris? Vagyis, máris megyek, várj meg!

-         Hová mennék? – kuncogott egy sort majd letette a telefont. Amilyen gyorsan tudtam, fogtam egy taxit és a pályaudvarra mentem, majd egy éppen távozó fickó kezéből kikaptam a papírt, amire felírta egy ember nevét, és gyorsan felfirkantottam rá, hogy Mrs. Horan. Igen.. khm.. Most már fél London fogja tudni, de amúgy sem volt titok. Amilyen gyorsan csak tudtam bebicegtem, és feltartottam a levegőbe.  10 perc elteltével láttam meg barátnőmet felém szaladni, ahogy a kis gurulós bőröndjét húzza maga után. Eldobtam a papirkámat – amit loptam- és kitártam a karomat. Fanni egyenesen nekem szaladt, és majdnem elestünk. Érzelgős ölelésünk, nem volt annyira érzelgős. Igen, ezt jól megfogalmaztam. Lassan sétálni kezdtünk a kijárat felé.

-         Mi történ veled?

-         Öhm.. hosszú történet.

-         Kezdj bele most! – szokása szerint türelmetlenkedett egy sort, de elmeséltem neki mindent, apától kezdve a tegnapi estémig Harryvel mindent. Hol hüledezett, hol trágárszavakat mondogatott, hol a rendőrséget akarta tárcsázni, hol pedig jól ki nevetett. Igen, mindet a megfelelő időben akarta. Amint a történetem végére értem, és letöröltem a könnyeimet, már haza is értünk.

-         Hihetetlen hogy az apád erre képes volt!  - Azóta is ezen csámcsogott, na nem mintha én túl tudtam volna tenni magam rajta.  – várj. Most gondolkodom.. Harry.. Harry Styles? AZ a Harry Styles?

-         Igen Fanni, AZ a Harry Styles. Egy kiismerhetetlen alak, hol kedves hol pedig bunkó. Ja igen, Tori meg Liam Payne-vel kavar. – az arcát látva kinevettem. Majd bevezettem a vendégszobába, épp hogy kijöttünk onnan csöngettek.

-         Segítenél odáig elmenni? Tényleg meg kellene nézetnem egy orvossal. – Fanni szó nélkül az oldalamra állt és segített eltámolyogni az ajtóig. Amint kinyitottam, sem én, sem Fanni nem tudtunk megszólalni.

-         Öhm.. Helló. Biztos te vagy Fanni. Örvendek. – beszélt lassan az akcentusával és kezet nyújtott Fanninak, aki nagyokat pislogott, de végül én tértem a leghamarabb magamhoz.

-         Harry, mi a francot keresel itt?

-         Tudni akartam, hogy jól vagy-e..

-         Aha, jól vagyok, de amint látod, vendégem van, szóval, ha megbocsátasz.. –csuktam volna be az ajtót, de  Harry megállította.

-         Gondolom nem láttátok még a várost, és lenne egy jó idegen vezetőm számotokra. – Harry az arcomat látva hozzá tette. – Nem én sajnos, mivel nem érek rá, de viszont Niall ráér, és szívesen megmutatja nektek a várost holnap, ha nektek is jó.

-         Az jó lenne. – rögtön barátnőm jutott eszembe, akinek most a vágya valóra válhat. – köszi hogy idefáradtál Harry, de tényleg. De most menni akarunk a kórházba.

-         Kórházba? Történt valami?  - A szemében aggodalom csillogott.

-         Nem.. a lábammal, szóval..

-         Óh.. oké.. elvigyelek titeket?

-         Harry kérlek..

-         Igen, megköszönnénk! – vágott a szavamba durván Fanni. 

2. Awards

Köszönöm szépen a második díjamat Nikolnak, a "You're my kriptonite" írójának.
(http://foreverorneverwithme.blogspot.hu/p/dijaim.html)

10 dolog magamról:

1. Imádom a gyerekeket.

2. Kedvenc tagom Harry Styles. 

3. Nagyon szégyenlős vagyok.

4. Rengeteg blogot olvasok, van egy fordító, akinek kifejezetten imádom a fordításait. 

5. Mostanában semmi szabadidőm. 

6. Már nem tudok több tényt írni magamról.
7. Nagyon örülök ennek a díjnak.
8. Sosem tartottam magam jó írónak.
9. Másféle műfajokban is írok, de csak magamnak.
10. Végre, elfogytam a tényekből. :O

10 válaszom:
1. Milyen telód van?

Samsung Galaxy Pocket Neo
2. Kedvenc film?

Most jó
3. Nézel valami sorozatot?

Igen, a BTR. :D
4. Jégkrém vagy fagyi? 

Huh.. fogós kérdés.. :D Inkább jégrém.. :D
5. Coca vagy pepsi?

Mi a különbség a nevükön kívül? :D de amúgy pepsi. :D
6. Szeretsz olvasni?

Imádok.
7. Mit olvastál legutóbb?

Csillagainkban a hiba
8. Mi a véleményed róla? 

Imádtam, meg sirattam szinte minden sorát, na jó nem mindet, de sírtam rajta.
9. Kedvenc könyv?

Sok van. mindig az amit éppen olvasok. :D
10. Mit tervezel a nyárra?

Lazulás, buli, pihi, írás, meló. :D 

10 kérdésem: 

1. Van kutyád?

2. Hány éves vagy?

3. Kedvenc blog?
4. Miért írsz? 

5. Tudják a családtagjaid, hogy írsz?

6. Megszoktad mutatni másnak az írásod blogon kívül?

7. Kedvenc zenéd?

8. Mit gondolsz a rasszizmusról? 

9. Mi a legfurcsább tulajdonságod?

10. Sok ez a kérdés, nem gondolod? :D 

Akiknek küldöm:

1. http://thebossdaughter.blogspot.hu/

Blogverseny

Sziasztok! :D
Most még nem résszel jelentkezem, hanem, hogy elindultam egy blogversenyen, meghívásra. Hát.. nem nagy dolog.. :D

10. Fejezet

Szerelem vagy utálat?

Rengeteget késtem a résszel, de most már igyekszem rendszeresen hozni újfent a részeket. Remélem tetszeni fog ez a rész, és hagytok magatok után nyomokat. ;) Jó olvasást. :*

Csendben becsuktam a bejárati ajtót, levettem csigalassúsággal a kabátomat és a cipőmet. A helyükre tettem, majd meggyőződtem róla, hogy egyedül vagyok itthon. Egyedül? Torinak itthon kellene lennie, de csak egy papír fecnit találtam helyette.

„Dolgozom, utána találkozóm van Vele.”

Remek.. Akkor ismét egyedül töltöm az estét. Lehet, hogy most nem is baj. Szükségem van egy kis egyedüllétre. Úgy döntöttem elmegyek lezuhanyozni és közben kitalálom mi is legyen vagy, hogy egyáltalán most mi van. Szinte kettesével szedtem a lépcsőfokokat, csak hogy végre a zuhany alatt állhassak. Ahogy betettem a lábam a fürdőbe, már vettem is le a blúzom, és a többi fölösleges ruhadarabomat.

Megnyitottam a vizet és vártam, hogy elérje a megfelelő hőfokot, amint beálltam alá, rájöttem. Nem fogok itthon ülni egyedül és sajnálni magam. Nincs annyi pénz a világon, amiért itthon maradnék. Fiatal vagyok, és őszintén.. alig voltam bulizni..  Itt az ideje, hogy éljek egy kicsit. Gyorsan lezuhanyoztam, és kerestem egy „buliruhát”, amit felvéve rögtön javult a hangulatom. Beledobtam egy rúzst, egy parfümöt, és pénzt a táskába, és már kint is voltam az ajtón. Úgy döntöttem az egyetlen szórakozóhelyre megyek, amit tudok, hogy hol van, méghozzá a Funky Buddha-ba. Tori már nincs ott, úgyhogy érdeke este elé nézek egyedül. Fogtam egy taxit, megmondtam a szórakozóhely nevét, és 15 perc alatt ott is voltam. Kifizettem a taxist és megindultam a bejárat felé, és félúton gyorsítottam mielőtt meggondolom magam. Kifizettem a belépőt, és már bent is voltam egy helyen, ahol eddig sosem jártam. Egy helyen, ahol a zene bömbölt, és emberek sokasága táncolt. A pult felé vettem az irányt és rendeltem egy vodka-narancsot. A sokadik vodka-narancs után elég bátorságom lett ahhoz, hogy bemenjek a táncolóemberek sokaságába és én is táncoljak. Imádok táncolni, és el is mondhatom – na nem egoizmusból – ,hogy tudok is táncolni. 6 évet jártam modern táncra, de sose táncoltam más előtt. Fellépéseken se voltam. Nem akartam. Nem volt hozzá bátorságom. De lám! Egy kis vodka mindenen segít. Csak lecsuktam a szemem, és ismét átadtam magam a zene ütemének. Több kezet is éreztem magamon, de nem foglalkoztam vele. Csak én voltam, és a zene. Mikor ismét kinyitotta ma szememet egy férfi húzott magához. Egy tőlem jóval magasabb férfi. És nem is volt olyan csúnya. Hmm.. Lehet, hogy még a végén valami jó is kisülhet belőle. Megfordultam és innentől kezdve neki táncoltam. Fél óra után jöttem rá, hogy ÉN mit csinálok?! Egy vadidegen férfival táncolok, és hagyom, hogy össze-vissza fogdosson.. Még csak a nevét sem tudom. Amint észbe kaptam, otthagytam a férfit, és elindultam ki a szórakozóhely mögé levegőzni. Sokat ittam.. Túl sokat. A hátamat nekitámasztottam a falnak, és jóleső érzés töltött el, ahogy megéreztem a hideget. Lecsuktam a szemeimet, és a fejemet és hátra döntöttem. Vagy 10 perc telhetett el amióta kijöttem, és még mindig rettenetesen szédültem.

-         Hé, jól vagy? Olyan gyorsan eltűntél.

-         Hmm..? Ja, persze. Minden oké. – nem nagyon foglalkoztam vele, hogy ki kérdezi, de sejtettem, hogy az a fickó, akivel táncoltam. Hallottam, hogy közelebb sétál hozzám, és hogy meg áll előttem. De nem figyeltem rá. Nem érdekelt.

-         Gyere, táncoljunk még Édes.

-         Már nincs kedvem, bocs. – a legutolsó dolog, amit most akartam, az a tánc.

-         Óó.. Gyere már. Ne kéresd magad. – megfogta a kezem, és elkezdte simogatni. Nem húztam el. Minden figyelmemet lekötötte az, hogy arra koncentráljak, hogy egy helyben álljak.

-         Mondom nincs kedvem. Nem kéretem magam. – kicsit kezdtem ideges is lenni. Nem igaz nem fogja fel, hogy nincs kedvem táncolni.

-         Hüüüm. – közelebb hajolt és megcsókolta a nyakamat. Jól esett, de nem akartam, hogy fojtassa. Túlságosan illuminált állapotban vagyok ehhez.

-         Hagyd abba! – hangom alig volt hangosabb, mint a suttogás. És ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Folytatta a nyakam csókolgatását és haladt egyre feljebb.

-         Azt mondtam hagyd abba! – Szavaim süket fülekre találtak, és a további tiltakozásomat sem hallotta, de már más sem, mert megcsókolt. Megcsókolt. A szájának cigi és alkohol íze volt. Valami gusztustalan alkohol. Nyelvével a gyomromig lement, közben óriási kezei a csípőmön és a fenekemen vándoroltak. Kezeimmel próbáltam eltolni a mellkasánál fogva, de nem ment. Sokkal erősebb volt, mint én. De nem akartam, hogy csókoljon, és még segítséget sem tudtam hívni.. Próbáltam eltolni, ütni a mellkasát, de mintha egy kőszobrot ütöttem volna.

-         Úgy nézem, hogy nem akarja ugyanúgy ezt az egészet, mint te haver.. Szállj le a Barátnőmről! – a hang ismerős volt, de a tulajdonosát nem láttam az előttem álló behemóttól. De hatásos volt, amit mondott, mert leszállt rólam, és nem velem foglalkozott már, hanem a „Megmentőmmel”.

-         Ha a te barátnőd, akkor miért velem táncolt? – hangja felháborodott volt, és nem engedett el a háta mögül. Pedig rettentően szabadulni akartam tőle. És látni, hogy ki mentett meg.

-         Azért mert összevesztünk és féltékenyé akart tenni. Ami sikerült is neki, úgyhogy engedd el a barátnőm, vagy megöllek. – Ha egy kicsit több alkoholt ittam volna, még a végén én is elhittem volna, olyan hihetően mondta. A férfi egy kicsit ledöbbent, és nekem ez pont elég volt, hogy szó szerint a megmentőm karjaiba fussak. Átöleltem a derekát, és fejem a mellkasába fúrtam. Nagyon jó illata volt. Egy kicsit éreztem rajta a cigi szagot, ami bent ragadhatott rá, mert nem volt túl erős. Kezeit ő is körém fonta, és adott egy puszit a fejem tetejére, és elmotyogott egy sajnálom-ot. Az idegen valamit mormogott, majd nagy trappolással odébb állt. Kicsit eltávolodtam a megmentőmtől, hogy tudjam, ki is az. Amint fel tudtam nézni az arcára egy másodperc alatt kijózanodtam, és elengedtem a derekát. A hirtelen mozdulattól, persze meginogtam, de Ő elkapta a karomat, és visszavezetett a falhoz, és nekidöntött.

-         Jól vagy? – mély, dörmögős hangja megnyugtatóan hatott rám.

-         Én.. Igen. Azt hiszem minden rendben, csak kicsit szédülök. Egy picit.. Berúgtam.

-         Kísérjelek haza? – szemei engem vizslattak, esetleges sérülések után kutatva, de nem talált semmit.

-         Öhm. Elég, ha hívsz egy taxit. És.. ergh.. Köszönöm Harry.

-         Ugyan. – küldött egy enyhe mosolyt felém, és hátat fordított.

-         Harry! Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – ez a kérdés most szöget ütött a fejemben.

-          Én csak bulizni akartam.. És ide jöttem. A szokásos helyemre. És láttam, hogy táncoltál azzal a görénnyel.. Hogy is hívják? – erre a kérdésre, teljesen elszégyelltem magam. Még csak a nevét se tudtam, és mégis.. Áhh.. Teljesen hülyének érzem magam..

-         Én.. nem.. nem tudom.. – lehajtottam a fejemet, és nem néztem rá. Nem mertem a szemébe nézni. Már másodjára mentett meg. Ha nem jön, kitudja mit történhetett volna..

-         Nem tudod a nevét? Úgy táncoltál és smároltál vele, hogy nem tudod még azt sem, hogy-hogy hívják? – a hangja nem volt vádló, még ha a szavai azok is voltak.

-         Nem. Én csak.. élni akartam. Szórakozni. Új életet kezdeni. ÉS mi lett a vége? – kínosan felnevettem – Megint megmentettél.

-         Másodjára. Na nem mintha számolnám. És hát.. megesik bárkivel. – végre enyhült a szédülésem, ezért odamentem hozzá és megöleltem.

-         Köszönöm. Én.. Te mindig ott vagy, amikor valami van. Bár nem tudom, hogy hogyan csinálod. De köszönöm. – átöleltem a derekát és a fejemet, mellkasára támasztottam, aminek hatására, egy másodpercre abba hagyta a légzést, majd sóhajtott egyet és visszaölelt. Jó volt így állni. Csak ölelni, és hallgatni az egyenletes légzését. Élveztem.

-         Ashley.. – hangjára nagyobbat dobbant a szívem, de nem néztem fel rá. Nem akartam megszakítani az ölelésünket.

-         Hümm?

-         Tiltakoznál, ha megcsókolnálak? – a kérdése teljesen ledöbbentett, de nem húzódtam el. Ahhoz túl jó volt a karjai között lenni.

-         Valószínű.

-         Azért.. még ott az a 10%. – elkuncogtam magam, majd elhúzódtam és adtam egy puszit az arcára. Most néztem csak jobban körül, hogy mi is vesz engem körbe. Dohányzó, csókolózó, már-már intimebb kapcsolatba került emberek, mint ami illik nyilvános helyen. És senki nem segített volna Harryn kívül.

-         Harry. Nem fejezted be, hogy hogyan találtál meg.

-         Ja, igen. Láttam, hogy táncoltál azzal a fickóval, majd ellökted és kijöttél, láttam, hogy utánad jön. Csak nem tudtam, hogy merre lehettek, ezért tartott egy kicsit tovább, hogy észrevegyelek titeket. És aztán megláttam, hogy csókol, de te ütöd a mellkasát, és idejöttem.

-         Elég hihetően adtad elő, hogy a barátnőd vagyok. Ha kicsit többet ittam volna, még én is elhiszem. – felnevettem az ötlet abszurditásán, hogy én az Ő barátnője legyek.

-         Hát igen. Meggyőző tudok lenni, ha kell. – Ő is nevetett, bár fogalmam sincs, hogy Ő min nevetett.

-         Harry, nem tudnál haza vinni? Kérlek. – esdeklően pislogtam fel rá.

-         De, persze. De nem azt mondtad hívjak taxit? – pimasz mosolyra görbült a szája, hogy inkább vele mennék haza, mint egy taxival. Csak nehogy koppanjon a végén. Mielőtt válaszoltam, nem titkolva kíváncsiságom, végigmértem. Egy kék pólót viselt, fekete nadrággal, és ezt meg koronázta egy sapkával, ami alól kikandikáltak göndör tincsei. Arcán egy elégedett vigyor csücsült, ami láttatni engedte gödröcskéit, minek hatására ellenállhatatlanná vált. Hevesebben kezdett verni a szívem, és a levegőt is szaporábban szedtem, pusztán a látványától. Beharaptam alsó ajkam, és úgy tanulmányoztam tovább. Mintha egy angyal állna előttem. Harry öblös nevetése hozott vissza a jelenbe. Kissé elpirultam, és zavarba jöttem, de nem annyira, hogy ne tudjak válaszolni a nemrég feltett kérdésére.

-         De, de úgy gondoltam, hogy ha nem nagy baj, te is hazavihetnél, mert mégis jobban bízom benned, mint egy taxisban. De ha nagy teher, akkor nem kell, szórakozz nyugodtan, felhívom Torit. – elmondtam, hogy megbízok benne. Bár ez várható volt szerintem, Őt mégis meglepte. Küldtem felé egy „minden oké” mosolyt, majd elővettem a telefonomat és elkezdtem megkeresni Tori számát.

-         Dehogy teher, csak.. meglepődtem. Mennyit ittál?

-         Semmi bajom. Eleget ahhoz, hogy most ne veszekedjek veled mindenen és bírjalak. Mármint, kedves legyek veled. – drámaian a szívéhez kapott, és fájdalmas fejet vágott.

-         Ezek szerint nem bírsz engem? Ez fájt édes.. – elkuncogtam magam a borzalmas alakítására, és koncentrálni kezdtem a telefonom képernyőjére.

-         Mit csinálsz?

-         Torit akarom felhívni, hogy jöjjön értem. – pár perc csend következett, majd mire észbe kaptam, már el is vette a telefonomat, és elrakta a zsebébe. – Harry.. Mit csinálsz?

-         Haza viszlek. Gyere. – összekulcsolta a kezünket, és megindult vissza a szórakozóhelyre, hogy átvágjunk a tömegen, és végre kijussunk az utcára. Nem vettem el a kezem, betudtam annak, hogy nem akar elveszíteni a tömegben, de mikor már az utcán kint voltunk és akkor sem engedte el, már egy kicsit furcsálltam, de nem vettem el még akkor sem, mert ha elengedem, elesek.  Persze ezt nem mondtam el neki, mert ahhoz túl nagy volt az egóm.  Egy 10 percnyi gyalogolás után, amikor már minden bajom volt, végre eldöntöttem, hogy megkérdezem, hogy hol a francban van a kocsija, mert leszakad a lábam, megbotlottam, kezem kicsúszott Harry fogásából és a következő, amit észleltem az a talaj volt.

-         Jézusom Ashley, jól vagy? Ne haragudj, nem tudom, hogy ez, hogy történt.. Hisz fogtam a kezed. Uhh.. Sajnálom.. Jól vagy? – felültem, és megszeppenve néztem fel, Harry megijedt, tündéri arcára, majd iszonyatos nevetésben törtem ki. Ő persze nem értette, hogy mi olyan vicces, mégis hogy értethette volna?! Hisz még én magam sem értettem.

-         Ashley? Minden rendben? Fel tudsz állni? Gyere. – nyújtotta a kezét, amit én készségesen el is fogadtam, persze csak miután abba hagytam a nevetést. Harry elkezdett felfelé húzni, de amint megpróbáltam rátámaszkodni a bal lábamra, nem éppen a legjobb érzés járta át a testemet. Rögtön vissza is huppantam a földre.

-         Harry.. azt hiszem ki ment a bokám.. Sajnálom, én.. Nem tudom, ez az én szerencsém.. – felhúztam lábaimat, és térdemre hajolva kezdtem el vizslatni a földet. Előbbi jókedvem tovaszállt, már nyomát sem lehetett látni. Elkezdtem bántalmazni szegény füvet, és egyenként tépkedtem ki a szálakat.

-         Már nincs messze a kocsim, ide látom. Elviszlek ölben. Na gyere Hercegnő. – Felnéztem rá, és figyeltem minden mozdulatát, ahogy lehajol hozzám, és egyik kezével a lábaim alá nyúl, míg másikkal a hátamat támasztja meg. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, ahogy elkezd elemelni a talajtól. Kezeimmel körbefontam nyakát, de egy pillanatra sem szakítottam el tekintetem az arcáról. Alulnézetből is pont olyan tökéletes volt, mintha szemből néztem volna. Hosszú szempillái szinte simogatták arcát, akárhányszor pislogott, állkapcsa megfeszült, ahogy az utat figyelte, néhány - a sapka alól kikandikáló – tincs, takarta homlokát, és néha-néha a kilátását is, ilyenkor enyhén megrázta a fejét, és ment tovább. Hosszú léptekkel haladt előre, karjaiban velem. Ahogy elértünk egy fekete Range Rovers mellé, megállt és rám nézett. Valószínűleg ez volt az ő kocsija, de engem annyira elbűvölt arcának vonásai, hogy nem érdekelt. Csak néztem Őt, és Ő nézett engem. Majd egyszer csak közelíteni kezdett az arca, az én arcom felé, s ajkaink összeforrtak egy mámorítóan édes csókban. Nem úgy csókolt, mint az előbbi fickó. Nem volt utasító, és sürgető. Lassan és érzékien csókolt. Ajkaink egyszerre mozogtak, s csókunk közben bevillant valami. Az utálat, gyakran összekeverhető a szeretettel, hisz csak egy vékonyka határ választja el a kettőt egymástól. És, amit én érzek, amit táplálok ez iránt a férfi iránt, egyértelműen nem utálat volt. Szerettem Őt. Szerelmes lettem Harry Stylesba, aki minden nő vágya.