14. Fejezet

Váratlan hívás

Harry szemszöge:

Amikor tegnap meghallottam, hogy valaki kopogtatni.. kopogtatni..?! Dübörögni kezd az ajtómon, úgy voltam vele, hogy majd megunja előbb vagy utóbb, én biztos, hogy nem fogom beengedni, de mikor, csak nem akarta feladni és kinyitottam az ajtót, nem tudom, hogy mi is volt a meglepőbb. Az hogy Ő állt ott, vagy az, hogy betörte az orrom. De azt hiszem, inkább az, hogy Ő állt ott.  Amikor elmentem, hogy elállítsam a vérzést, egyáltalán nem számítottam rá, hogy követni fog, de azért reméltem, hogy megtudom, miért is látogatott meg. És hát végül is meg is tudtam. Az a csók.. hmm.. Még ha csak rá gondolok, ahogy ott ült a pulton, a lábai a csípőmön, a szája a számon.. még most is megmozdul a takaró alatt valami. Nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz még rá alkalmam, hogy együtt aludjak vele. De tessék, most itt vagyunk, itt szuszog mellettem ez az angyal, akit meg sem érdemelnék, aki a pletykák ellenére – aminek talán több mint a fele igaz is volt – is itt van most mellettem, és békésen alszik.

-         Harry?! – tapogatózni kezdett maga mellett és ijedten ült fel mikor nem talált senkit ott. Laposakat pislogott, és kis mosoly húzódott az ajkaira, mikor meglátta, hogy már a másik oldalon ülök, mellette.

-         Itt vagyok, psszt – gyorsan adtam egy csókot szájaira, hogy azt az enyhe kis ijedséget is eltüntessem a szemeiből, ami még maradt.

-         Azt hittem, hogy itt hagytál – lesütötte szemeit a paplanra, amivel időközben betakartam.

-         Sose tennék ilyet. Veled nem.

-         Hány óra van? – elővettem a telefonomat, és lecsekkoltam gyorsan.

-         Pár perccel múlt el 7 óra. Korán bealudtunk Kicsim. – az igazság az, hogy Ő elaludt, én meg néztem őt egész éjszaka, pár órát aludtam, azt is csak épp úgy, hogy felkeltem mindig, hogy megnézzem, itt van-e még. Minden mozzanatára felébredtem, pedig mindig csak hozzám fészkelte be magát.

-         Van valami terved estére? – kitaláltam valamit. Valami romantikust, egy első randit.

-         Öhm, nincs. Semmi. Miért? – felült az ágyban, és kicsit próbálta rendbe hozni a kezével a z összeborzolódott haját, bár szerintem így is nagyon édesen festett.

-         Hát.. Akkor most már van. Készülj el 9-re. Érted megyek. Nem kell túlzottan elegánst felvenni, elég, ha kényelmes, és meleg lesz – gyorsan megpusziltam a homlokát, hogy eloszlassam a ráncokat, majd lementem a konyhába.

Ashley szemszöge:

Legyek kész kilencre? És ha nincs kedvem menni?! Jó, persze, hogy van kedvem vele tölteni az estét, de akkor se parancsolgathat így nekem.. Ezt meg is fogom neki mondani! Majd miután lezuhanyoztam.. Gyorsan kikászálódtam az ágyból, és megindultam a szemben lévő ajtó felé, remélve, hogy a sejtésem jó, és az a fürdőszoba lesz. És tényleg az volt. A biztonság kedvéért kulcsra zártam az ajtót, hogy még véletlenül se nyithasson rám Hazza. Lassan – és nehezen – levettem a nadrágomat, majd a felsőmet is, és nagy üggyel-bajjal lezuhanyoztam. Magamra tekertem egy törölközőt és pont, mikor a hajamat törölgettem, kopogást hallottam. Majd még egyet, és még egyet. De nem az ajtó felől. Sokkal inkább az.. Az ablak felől.. Odanéztem és megláttam egy fickót állni az ablakban kamerával a kezében, ami rögtön kattant is, mikor oda fordultam. Egy hatalmas sikoly hagyta el a számat, ami talán félig az ijedtségnek, félig meg a magánszféra megsértésének tudható be. Harry rögtön szaladt, de nem tudott be jönni, így dübörgött az ajtón:

-         Ash! Ashley, minden rendben?! Mi az?! Engedj be! – gyorsan kinyitottam az ajtót, és „kiszaladtam” rajta, törölközőstül, egyenesen a karjaiba.

-         Harry.. Egy rohadt lesifotós van az ablakban! A fürdőszoba ablakodban egy kibaszott fotós van! – Harry sóhajtott egyet majd eltolt és elővette a telefonját.

-         Halló?! Paul, én vagyok az.. kéne egy kis szívesség – majd ki ment a szobából. Igen, azt mondtam neki, hogy elviselem őket, de nem úgy gondoltam, hogy zuhanyzás közben.. Gyorsan Kihoztam a ruháimat, majd behúztam a szobában a sötétellőt, és magamra kapkodtam a ruháimat, a hajamat meg felfogtam egy kissé borzos kontyba. Amikor Harry visszajött, épp azon gondolkodtam, hogy hol van a mankóm, így nem is hallottam igazán, csak éreztem, hogy átöleli a derekamat, és a nyakamba fúrja a fejét.

-         Sajnálom. Sehol nem fog megjelenni a kép remélhetőleg. És többet nem fordul elő, hogy így megzavarjanak.. Kivéve..

-         Kivéve? – kissé megijedtem, hogy van valami, valami olyan dolog, ami megengedi ezt az egészet nekik.

-         Kivéve, ha én leszek az a valaki, aki megzavar.

-         Óó, te hülye.. – hátrafordultam, és meg akartam ütni a mellkasát, de számított rá és elkapta a kezemet, így húzott magához egy csókra.

-         Utállak – az ajkaira motyogtam, mire belekuncogott a számba.

-         Dehogy utálsz - szorosan fogta a derekamat, hogy véletlen se tudjak elhúzódni.

-         Nem, tényleg nem utállak – megharaptam az alsó ajkát, és kissé meg is húztam, mire egy morgásszerű hang hagyta el a száját.

-         Na, engedj el te vadállat, és kérlek szépen vigyél haza! – Harry lebiggyesztette ajkait, és szomorúan nézett rám.

-         Nem, bocsi, ez nálam nem válik be Szépfiú. Felhoznád a mankóm? Könnyebb vele közlekednem.

-         Oké – sértődötten megindult, de az ajtóban megállt és visszafordult, majd felkapott és levitt a mankómhoz. Körbenéztem, és észrevettem, hogy össze van takarítva. Sőt, még a fal is ki lett javítva. Ittam egy pohár vizet, majd Harry hazavitt.

-         Akkor kilencre érted jövök baby – Felém hajolt és adott egy búcsúcsókot, mire kissé pirulva szálltam ki a kocsiból, és ballagtam be a házba. Persze, amint betettem a lábam, Tori és Fanni rögtön lerohant.

-         Na mivaaan?

-         Láttuuk!

-         Együtt vagytok?

-         Nála aludtál?

-         Együtt aludtatok?

-         Úristeeen – szinte alig tudtam követni őket, ahogy felváltva mondták a kérdéseiket. A fejem kapkodva válaszoltam rájuk.

-         Hétfő, egész nap. Igen, együtt vagyunk. Igen, nála aludtam. Igen vele aludtam. És igen, reggel zuhanyozás után, egy lesifotóst is találtam az ablakban. –egy szuszra elhadartam mindent, és csak akkor vettem észre, hogy nem vettem levegőt, amikor a végére egy csepp sem volt.

-         Aaaash. Teljesen elpirultál. Istenem, te teljesen szerelmes vagy – Tori ugrándozva örült nekünk, míg Fanni mellettem ült, és halványan mosolygott, közben ábrándos pillantásokkal nézett az ajtó felé.

-         Ohhohó. Azt hiszem, hogy nem csak én – kuncogtam Fannin, aki most se eszmélt fel, majd oldalba böktem.

-         Na mizu madárka? Csak nem vársz valakit? – teljesen elpirult, és oldalba bökött ő is, hogy hallgassak már.

-         Na, mesélj már Fanni! – Már Tori is kíváncsi volt, és Fanni csak irul-pirult., pedig ő nem igen szokott.

-         Hát.. Értem jön.. És elmegyünk.. Randizni.. – Tori és én jó ikrekhez híven egyszerre kezdtünk el húgatni, mire Fanni még jobban zavarba jött.

-         És hová visz a drága lovagod?

-         Hát nem tudom.. Azt mondta, hogy meglepetés lesz – Istenem, csak ne valami szar helyre vigye..

-         Hát.. én is megyek el randira. 9-re jön értem Hazza – most már én pirultam. Fanni pár pillanat múlva eltűnt mivel érte nemsokára itt lesz Niall, és még utolsó simításokat akarta elvégezni magán. Addig én kifeküdtem a kanapéra, és felmentem a twitterre, ahol óriási meglepetés fogadott. Na jó, nem is. Kaptam pár tweetet, hogy mit akarok Harrytől, de úgy döntöttem, hogy csak a normálisabbakra írok vissza egy-két kétértelmű választ, döntsék el, mit jelent. Majd pityegni kezdett a mobilom. Harry küldött egy képet kettőnkről, miközben filmet nézünk. Igen, hülyéskedtünk, azzal, hogy képeket csinálgattunk, és ez egész aranyos lett rólunk. Beállítottam a telefonomon háttérképnek, és visszaírtam neki gyorsan.

„Hmm. xX” Pusztán ennyit írtam neki, majd eldönti ő is, úgy ahogy a rajongók, hogy mit jelent. Észre sem vettem, hogy Fanni elment, csak mikor kaptam egy sms-t tőle.

„Egy focimeccsre hozott!! Ezt nem tudom elhinni! Nem is foglalkozik velem, csak a hülye meccset nézi, és ugrándozik.. Ez csak valami vicc, ugye?! Egy argh..” Hangosan felnevettem. Mondtam én, hogy az egész One Direction el van cseszve. De azért, ahogy Fannit ismerem, kissé megilletődött, de a hős szerelmesével van, tehát nem hiszem, hogy olyan nagy bajt jelentene neki ez a meccs. Mosolyogva vissza írtam neki.

„Mélyeket lélegezz, és gondolj arra, hogy Vele vagy. Lehet, hogy nem tudta hová vigyen, és valami hülye oknál fogva oda vitt. Nyugi, és élvezd inkább a társaságát! Puszi. xX” Mélyet sóhajtottam, és a képet kezdtem nézegetni a telefonomon. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy Harry sokkal jobbat érdemel, de gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatomat. Rögtön megszerettem ezt a képet. Ahogy a fejem Harry vállán van, és ő egy őszinte mosollyal néz a kamerába, miközben én is mosolygok – igaz kissé álmosan -. Talán ha jól sül el a ma este, ki is posztolunk egy képet.. Talán.. A fáradság ismét eluralkodott rajtam és arra ébredtem fel, hogy valaki becsapja a bejárati ajtót. Rögtön fel is ültem, és értetlenkedve néztem a becsörtető Fannira, aki teljesen fel volt háborodva.

-         Hát te? Ennyi volt a randi? Azt hittem, hogy nem is jössz haza – próbáltam kicsit csipkelődni, de látszólag nem olyan állapotban volt, hogy vegye a poénjaimat.

-         Hahahaha.. Persze, főleg, hogy végig a meccsel foglalkozott, és mikor felugrott, mert a csapata rúgott egy gólt, leborított kólával, úgy döntöttem elég volt ebből a randiból, és ott hagytam. Szerintem észre sem vette, hogy eljöttem – mérgesen levágta magát mellém a kanapéra. Kicsit vicces lehetett, ez az egész szituáció, de azért természetesen sajnáltam is. Pont át akartam ölelni, amikor kopogta, és Fanni ment is az ajtóhoz, tekintettel arra, hogy mire én odaérek, elmegy, és hogy Tori nincs itthon. Úgy helyezkedtem, hogy mindent lássak, mert sejtettem, hogy ki is fog az ajtó túloldalán állni. Fanni kirántotta az ajtót, de azzal a lendülettel meg is dermedt.

-         Hát te?

-         Én.. Bocsánatot szeretnék kérni. Idióta voltam.

-         Niall.. Idióta? Ennél rosszabb helyet nem tudtál volna? Oké, még eltűrtem volna, hogy egy focimeccs, de az, hogy rám sem hederítesz, miközben ez egy randi, és még kólával is leöntesz.. – halkan kuncogtam a kanapén, és közben mutogattam Niallnak, hogy ne adja fel, könyörögjön neki, ha kell, mert Fanni meg fog bocsátani neki.

-         Sajnálom, jóvá szeretném tenni. Egy újabb randi? És most normális helyre viszlek, ígérem!

-         Háát... – már láttam Fannin, hogy benne van, csak húzza az agyát.

-         Egy piknik? Holnap? Csak mi ketten. Semmi meccs, semmi más – a hüvelykujjammal jeleztem Niallnak, hogy jó lépés, mire Fanni bólintott és .. Hihetetlen, de Niall csak úgy lelépett. Na jó, nem, mert megölelte előtte Fannit, és még egy hatalmas puszit is adott neki, mire Fanni olyan vörös lett, hogy azt hittem elájul. Lassan becsukta az ajtót, majd odajött hozzám, mint egy zombi, és leereszkedett a kanapéra és csak bámult maga elé.

-         Fanni.. Jól vagy? – megböktem barátnőm vállát, mire enyhén megrázta a fejét.

-         Én.. Igen. Megyek és lefekszem egy kicsit – ezzel a „lendülettel” felállt és bement a vendégszobába. Megnéztem az órát, és hitetlenkedve csóváltam meg a fejem, hogy még mindig órák válaszottak el attól, hogy újra lássam Harryt. Úgy döntöttem, hogy megszabadulok ettől a.. mozgáskorlátozó tárgytól a lábamon, ezért hívtam egy taxit, gyorsan megfésülködtem és elmentem a kórházba. Majd a sürgősségire felmentem, és szóltam az információs pultnál, hogy Dr. Haltot keresem, és 10 perc múlva már a kezelőben ültem, szemben velem az őszes hajú, kissé mackós orvossal.

-         Tehát.. Ms. Bowman.

-         Ash..

-         Igen, Ash.. Fájdalmai vannak esetleg?

-         Fájdalmaim? Nem, egyáltalán. Csak szeretném, ha levágná a lábamról.

-         Szeretné? Ms.. Ash.. Nem így megy.. Ha összeforrt rendesen, akkor lehet levágni a lábáról a gipszet, és azt is csak akkor, ha utána, szigorúan pihenteti és jegeli még egy darabig.

-         Kérem Dr. Halt.. Csak akadályoz a mozgásban.. Utálom. Kérem. Kérem szépen. Dr. Halt.. Könyörgöm.. – próbáltam minél meggyőzőbben mondani, hogy vegye már le ezt a hülye gipszet a lábamról, de arca épp hogy csak egy pillanatra megenyhült.

-         Ash.. Jöjjön.. Megnézzük, hogyan áll a csont.. – A „jöjjön”, annyit jelentett, hogy átmentünk a röntgen terembe, levágta a gipszet, és megnézte, hogy összeforrt-e már. Nagy megkönnyebbülésemre, igen.

-         Ne erőltesse meg. Ne futkározzon, ugráljon, és a magas sarkútól is kímélje. Ráléphet, de ne erőltesse túl.

-         Ez komoly, hogy egy repedés ennyit tesz? – megforgattam a szemem, majd leereszkedtem a földre, és megforgattam a lábamat. Kissé fájt, és zsibbadt, de amúgy mintha a régi lett volna.

-         Fokozatosan, mert utána jöhet vissza gipsz Ashley!

-         Jó-Jó. Köszönöm. Viszlát! – az órámat ismét leellenőriztem, és csodálkozva láttam, hogy több órát voltam itt, pedig csak egy órának tűnt maximum. Ami azt jelentette, hogy maradt 1 órám, hogy elkészüljek. Leintettem egy taxit, és felmentem – immár a mankó nélkül – a szobámba, és elkezdtem készülődni. Nem tudom, hogy Harry hová akar vinni, ezért próbáltam olyan ruhát keresni, ami elegáns is, de kényelmes is, közben megfogalmazódott a fejemben egy gondolat.. Sürgősen vásárolnom kellesz. Végül is meg is találtam egy félórányi kutakodás után a megfelelő öltözéket.

-         TORI! GYERE MÁR EGY KICSIT! – mivel fogalmam sincs mit kezdjek a hajammal, ezért szóltam neki, szegény meg szaladt, mert azt hitte valami baj van.

-         Semmi baj, csak a hajamat meg tudnád csinálni nekem? – bocsánatkérően néztem rá, mire sóhajtott és beállt mögém. Vízesésfonással megcsinálta a hajamat majd lehuppant az ágyamra és nézte, ahogy egy enyhe sminket felteszek.

-         Merre mentek? – rápillantottam a tükrön keresztül, majd ismét magamra koncentráltam.

-         Nem tudom. Nem kérdeztem. De valószínűleg úgysem mondta volna el – meghúztam a vállam, és befejeztem a sminkelést, feltettem egy leheletnyit a kedvenc parfümömből, majd Tori felé fordultam.

-         És mi a helyzet veled meg Liammel? Még mindig csak barátság extrákkal? – kérdésemre szemmel láthatólag elpirult. Nem tudom egyszerűen máshogy nevezni a kapcsolatukat, mint barátság extrákkal.

-         Igen, még mindig. De.. – Fojtatta volna Tori, de a csengő szakította félbe.

-         De..? – néztem rá türelmesen.

-         Csengettek. Biztos Harry az.

-         És? Tud várni. De most veled beszélgetek – meglepődve nézett rám, majd elmosolyodott.

-         Várj, ne is folytasd. De.. Kezdesz beleszeretni. Eltaláltam, igaz?

-         Igen.. Azt hiszem.. – Lesütötte a szemét és az ágyneműmet kezdte el piszkálgatni. – De azt hiszem, hogy ő nem így érez irántam – újabb csengő szó. – Menj, mert a végén itt hagy – mondta és rám mosolygott biztatóan.

-         Rendben, de ezt még átrágjuk, rendben? – bólintott, és én megindultam le a lépcsőn, egyenesen az ajtóhoz. Kicsit még sántítottam, de nem volt olyan feltűnő. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és szembetaláltam magam, egy szívdöglesztő Harolddal. Fekete nadrág, sötétkék, szívecskés ing, az elmaradhatatlan barna bakancsa, és egy kabát.

-         Gyönyörű vagy, de hozz egy kabátot is, mert fázni fogsz Cicám – bólintottam, és bementem a kabátomért.

-         Hé, hol a gipszed? – tudatlanul méregette a lábamat, én meg mosolyogva meghúztam a vállam. – Már ma levették? Nem csak jövő héten kellett volna vissza menned?

-         De, de idegesített.. És unatkoztam.. És.. levetettem azt a hülye gipszet.

-         Vigyázz a szádra! – meglepődve húztam fel a szemöldökömet, majd inkább úgy döntöttem, hogy annyiban hagyom.

-         Hová megyünk? – összekulcsolta a kezeinket és megindult a Rover felé.

-         Majd meglátod. – Na tessék. Igazam volt, vagy igazam volt?! Beültünk a kocsiba, és már indultunk is.

-         Harry. Mi a történeted? – rám nézett majd sóhajtott egyet és belekezdett.

-         2010-ben indultam szólóban az X-faktorban, majd úgy döntöttek, hogy én nem vagyok elég jó egyedül, ezért összetettek… - folytatta volna, de félbe szakítottam.

-         Nem. Nem a híressé válásod története. A TE történeted – megütközve nézett rám, majd felnevetett. Ilyen vicceset mondtam volna? Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire megrázta a fejét.

-         Bocsánat, csak erre nem számítottam. Tehát. ’94. február elsején születtem, Cheshireben.. Tudod mi az érdekes? – kérdőn néztem rá, mire kuncogott egy sort és kibökte, hogy mi az olyan érdekes.

-         Hogy 4 mellbimbóval születtem. – arckifejezésemet látva, elnevette magát, de rögtön ismét komoly lett, ahogy folytatta:

-         A szüleim elváltak, mikor 7 éves voltam. Egyre jobban eltávolodtak Des alkoholimádata miatt. Nem sokra emlékszem abból az időből, de azért 1-2 dolog megmaradt a fejemben – mondta, de közben csak az utat figyelte, és azt is észrevettem, hogy a kormányt is szorosabban fogta. Ahogy megemlítette az alkoholimádatot, a gyomrom tiltakozólak összerándult és émelyegni kezdtem. A képsorok ismét elkezdtek lejátszódni a fejemben. Minden ugyan úgy, ahogy akkor történt.. Megtámaszkodtam fél kezemmel a műszerfalon, a másikkal meg magamat öleltem át.

-         Ash? Ashley, jól vagy? Félre állok! – időm sem lett volna tiltakozni, félre állt majd felém fordult, de én kikapcsoltam az övemet, kipattantam a kocsiból, és kiadtam mindent magamból.

-         Bassza meg – csak úgy magamnak motyogtam az orrom alatt, és kétrét görnyedve légző gyakorlatokat kezdtem végezni, míg meg nem éreztem egy kezet a hátamon, ami kis körökben megnyugtatóan simogatni kezdett.

-         Minden rendben? Beteg vagy? – nyögtem egyet, majd elfogadtam a felém nyújtott zsebkendőt, és megtöröltem a számat.

-         Nem, csak.. mindegy – megráztam a fejem, és a táskámból előkutattam a rágómat.

-         Nem mindegy, hiszen csak úgy rosszul lettél, és hánytál. Ez minden, csak nem mindegy. Haza viszlek – mondta és meg is indult a kocsi felé.

-         Nem! Harry, semmi bajom, csak.. allergia.. – a lehető leghülyébb válasz a világon. Hazugságom miatt piszkálni kezdtem a hajamat. Mindig ez van, ha hazudok. Valószínűleg nem hitte el, de elfogadta a válaszom. Vagyis azt hittem.

-         Terhes vagy? – az állam körülbelül a földön koppant. Hitetlenkedve megráztam a fejem, majd elindultam a kocsi felé, de ahelyett, hogy beszálltam volna, megindultam abba az irányba amerről jöttünk. Igaz fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, mert csak most vettem észre, hogy elhagytuk a belvárost, és valahol a külvárosban lehettünk.. talán. Mindegy.

-         Ashley, hová mész? – hallottam, ahogy kiabál utánam, de nem érdekelt, rendíthetetlenül haladtam előre. – Azonnal gyere vissza! – most ez komoly? Még parancsolgat is? Agyam eldobom..

-         Azonnal állj meg!

-         Kapd be Harry! – a nyomaték kedvéért a vállam felett bemutattam neki. Ennyit a nagy szeretetről.. Pff…

-         A szád!! Gyere vissza!  - halottam, ahogy felzárkózik mögöttem, majd hirtelen nem éreztem a talajt a lábam alatt.

-         Tegyél le! MOST! – Ez teljesen buggyant. Ütögetni kezdtem a hátát, míg a mellettünk elhaladó autók dudáltak, és az utasok füttyentgettek. A kocsi mellett végül letett és nekiszorított a kocsinak.

-         Mi a franc bajod van? Felteszek egy kérdést, aztán elrohansz, mint egy hisztis tyúk. – sértődötten nézek rá. Még hogy hisztis tyúk.. Na jó.. TALÁN túlreagáltam, de rosszul esik, hogy ilyen hülyeséget kérdezett..

-         Semmi, csak az, hogy azt a kérdést komolyan is gondoltad. Szerinted terhes vagyok? Szerinted nem mondtam volna már el? Az, hogy rosszul lettem, és hánytam, nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Pusztán azt, hogy.. Mindegy. Nem vagyok terhes, és nem is szándékozom az lenni még egy darabig, úgy hogy ne kérdezz már ilyen faszságokat! – szinte fújtattam.

-         Vigyázz már a kibaszott szádra Ash! – mi ez a mánia nála, hogy vigyázzak a számra? – Nem kérdek faszságokat, csak akkor mondd el, mi volt ez az egész! – végig a szemembe nézett, azokkal a gyönyörű, zöld szemeivel.

-         Nem érdekes Harry! De tényleg.. Nem fontos, oké? Többet nem szaladok el.. – a nyaka köré kulcsoltam a kezemet, és felpislogtam rá. Igen, lehet, hogy ez félig elterelő hadművelet volt, de ami a fontos, hogy bevált. Puha ajkait, az enyémekre helyezte, és a derekamat átölelve közelebb húzott magához. Lecsúsztattam a kezem a felkarjára, és eltoltam magamtól.

-         Menjünk. Kíváncsi vagyok, hogy, mit találtál ki – mosolyogva nyomott egy utolsó csókot, majd visszaültünk a kocsiba, és már mentünk is tovább.

-         Harry, ugye nem el akarsz rabolni? – kuncogva fordultam felé, mire csak felhúzta a szemöldökét.

-         Most álljak félre, forduljak meg, és induljak el én is gyalog haza? – Hupsz.. Ez talált.

-         Oké, értem a célzást. Csendben maradok – az ablak felé fordultam és figyeltem a nagy semmit, de azt nagyon elmélyülten. Egyszer csak megéreztem Harry nagy tenyerét a combomon.

-         Nem arra céloztam, hogy maradj csendben, csak arra, hogy amit csináltál, az enyhe túlzás volt, egy ártatlan kérdésre – lágyan nézett rám, és éreztem, hogy pusztán a nézésétől, pillangók milliói ébrednek fel a gyomromban.

-         Harry, messze vagyunk még? Már szó szerint a várost is elhagytuk.. Sehol semmi – nem ezt akartam mondani, de.. ez jött.

-         Nem, itt is vagyunk – mondta, és le is parkolt a kocsival, majd kiszállt, és kinyitotta nekem az ajtót. Előre sétáltam, hogy körülnézzek. Egy tisztáson voltunk, körben pedig fák vettek körül minket, felpillantottam az égre, és csillagok millióit láttam meg, de úgy, mint még sohasem. Harry csöndesen utánam jött, majd lehelyezett valamit a földre, mögém lépett, átölelte a derekamat, és a fejét a vállamra helyezte.

-         Tetszik? – mély, rekedtes hangjától kirázott a hideg. Lassan bólintottam, majd lenéztem a földre, hogy mit is helyezett oda. Egy piknikkosár volt, a tetején 2 pléddel. Harry lehajolt, egyikkezével, megfogta a kosarat, a másikkal meg a kezemet, és a tisztás közepére vezetett, ahol leterítette az egyik plédet, majd rátette a kosarat és helyet foglalt, majd engem az ölébe húzott, és a másik takarót ránk terítette.

-         Ezt hogy találtad ki? – befészkeltem magamat még jobban az ölbe.

-         Nem tudom, csak úgy jött – megpuszilta az arcomat, majd velem együtt hátradőlt a pokrócon. Kimásztam az öléből, és mellé feküdtem, úgy hogy a fejemet a kezére fektettem. Mind a ketten az eget kémleltük hullócsillagok után kutatva.

-         Uhh. Ott volt egy szép. Láttad?! – Harry csak kuncogott a lelkesedésemen.

-         Gyerekkoromban gyakran kifeküdtünk Torival az útra, csak azért, hogy a csillagokat nézzük. Még akkor is kiszöktünk, mikor anya határozottan nemet mondott nekünk. Ez volt az egyik kedvenc elfoglaltságunk akkor – elmosolyodtam az emlékre, majd felsandítottam Harryre, aki érdeklődve nézett le rám.

-         Mi az? Miért nézel így?

-         Eddig semmit nem meséltél a múltadból – a mosoly lelohadt, komolyan néztem rá. Talán egy kicsit tényleg mesélhetnék neki. Csak egy darabot. Nem mindent.

-         Szeretnéd, hogy meséljek egy keveset? – ismét mosolyogtam, ahogy a szeme nagyra nyíltak. Valószínűleg, nem erre számított, hanem egy újabb kirohanásra. Az arcomat vizslatta, gondolom csapda jelei után kutatva, de mivel nem talált, így elmormolt egy igent.

-         Na Toriról tudsz. Az iskolában mindig én voltam az osztály első, sőt, volt, hogy iskola első is voltam. Tori viszont.. Gyakrabban volt az igazgatónál, mint órán – visszaemlékezve rá, hogy hogyan szapulta mindig a „rendszert” elnevettem magam. – Anya egyaránt büszke volt mind a kettőnkre, mert attól eltekintve, hogy nem nagyon járt be órákra Tori, elég sok mindent tudott. Otthon átolvasta a jegyzeteimet, és meg is ragadt a fejében. A közepes átlaga mindig megvolt. A fiúk.. Mindennap mással láttam. Mindegyiket bemutatta nekem, és mire megjegyeztem volna a nevét, rögtön hozta a másikat. Velem ellentétben. A Mich volt az egyetlen fiú, aki udvarolt nekem, de miután eljött ide Londonba, az is abba maradt. Nagyon szerettem és szeretem is Michaelt, de mint csak egy nagyon jó barátot – Harry végig engem figyelt, épp folytatni szerettem volna, mikor megszólalt a mobilom.

-          Oh, egy pillanat – Előkotortam táskámból és csak néztem a kijelzőre. Ismeretlen szám. Rápillantottam Harryre, aki csak bólintott egyet, majd felvettem a telefont.

-         Igen, tessék?! - Végig Harryt figyeltem, és Ő is ugyan így tett.

-         Szia kicsim. Rég hallottam felőled – a hangja hallatán, kiesett a mobil a kezemből, és szinte sokkot kaptam. Éreztem, ahogy ismét felfordul a gyomrom, és forogni kezd velem a világ. Hallottam, hogy Harry szólongat, de a hangja egyre távolibbnak tűnt. Miért pont most?! Egyáltalán miért?!