11. Fejezet

Ezt a részt legjobb barátnőmnek írtam! Mivel nélküle roncs lennék, de komolyan! Remélem tetszeni fog azért mindenkinek! 

Valóra vált álmok és rémálmok..

Miután Harry elhúzódott, behelyezett az anyósülésre, és még az övemet is bekötötte. Eléggé enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy elpirultam. Az út egyébként nem lett volna hosszú, de én óráknak éreztem, míg végre leparkolt a ház előtt. Kissé ügyetlenkedve kikapcsoltam a biztonsági övemet, és megfordultam Harry felé, bár Ő már nem is ült ott, ezért ki akartam nyitni az ajtót, hogy kibotorkáljak, de valaki megelőzött, és az ölébe kapott. Nem kis meglepetésemre Harry volt az, bár fogalmam sincs, hogy mit gondoltam, hová ment volna. Átkaroltam a nyakát, és a szám szélét rágcsálva imádkoztam magamban, hogy minél hamarabb az ajtóhoz érjünk. Persze ez is több perces feladatnak bizonyult, mivel mire az ajtóhoz értünk, és megkérdezte Harry, hogy hol is van pontosan a kulcsom, és nekem erősen kellett koncentrálnom, hogy végre eszembe jusson, hogy a táskámban.

-         És hol a táskád Szépségem? – 1-2 perc csend után nyöszörögve a mellkasára hajtottam a fejem, mert leesett, hogy hol is van a táskám.

-         Öhm.. A clubban..  – csak úgy belemotyogtam a mellkasába. Most mit fogok csinálni? Kulcs nélkül aludhatok az udvarban..

-         A tesód nincs itthon? – kinyújtotta ma kezem és dörömbölni kezdtem a csukott ajtón, de semmi válasz. Valószínű Liam-mel van. Tényleg.. Vajon Harry találkozott már vele? Mindegy, álmos vagyok.

-         Harry, köszönöm, hogy hazahoztál, meg „megmentettél”, meg úgy általánosságban mindent, letehetsz. – a megmentettél szónál, macskakörmöket rajzoltam a levegőbe. Harry nem tett le mikor mondtam. De még utána sem, ezért felnéztem rá.

-         És mit fogsz csinálni?

-         Megvárom, míg haza jön Tori. – mondtam bíztató mosollyal, jelezve, hogy most már tényleg letehet. Na nem mintha nem lenne jó a karjaiban lenni, de kicsit már zavarba jöttem.. Kicsit, aha.

-         Hol? – most ez komoly? Hol várnám meg? Megforgattam a szemem kérdésére és lemutattam a küszöbre, mert ha megszólalok, akkor valószínű, hogy nem letesz, hanem ledob.

-         Egyedül? – Az agyamra megy, komolyan. Na jó, nem megy az agyamra, mert élvezem.

-         Igen, Harry, egyedül. Nem veszélyes környék. – vagyis tudtommal nem az.

-         Nem fogom hagyni, hogy az éjszaka közepén egyedül várd a küszöbön ülve a nővéredet.

-         Nem a nővérem. A húgom. Én vagyok az idősebb.. kerek 3 perccel. – Hogy alátámasszam mondandómat, még az ujjammal is hármat mutattam, mire Harry elkuncogta magát, és visszafordult a kocsi felé.

-         Mit csinálsz? Harry fordulj vissza! Kérlek! – a végére könyörgőre vettem a hangomat. Fogalmam sem volt, mit akar és nem is akartam megtudni.. annyira.

-         Mondtam, nem fogom hagyni, hogy itt ülj egyedül és szenvedj. Elmegyünk. Hozzám. Ott töltöd az éjszakát. - az állam a mellkasomat verdeste, csak azért mert nem tudott tovább esni, mivel olyan pozícióban voltam az ölében.

-         Nem! Te hülye vagy? Biztos, hogy nem fogok nálad aludni! Ráadásul, ha nem lenne elég a szavam, akkor csak úgy közlöm, hogy fogkefe sincs nálam. – persze magamban eközben már felállítottam egy pro-kontra listát, és 1.000.000.-2-re vezetett a pro listám. De akkor sem aludhattam nála. Még ha nagyon szerettem volna is.

-         Van plusz fogkefém.

-         Jó.. de.. de nincs váltó ruhám, sem olyan, amiben aludhatnék. – jelentettem ki magabiztosan, hogy ezzel majd megnyerem a meccset. Aha.. Persze.

-         Adok egy bokszert, és egy pólót, ha kell még melegítőalsót is. – vigyorgott le rám, mire csak bosszúsan – bosszúsnak tűntetve fel magam – kifújtam a levegőt, mire Harry elnevette magát, és megpuszilta a homlokomat.

-         De kora reggel hazahozol, mielőtt dolgoznom kellene! – egy pillanatig értetlenül meredt rám, majd végig gondoltam, hogy miért, de nem esett le.

-         Holnap szombat.

-         És te szombaton nem szoktál turnézni? – húztam fel az egyik szemöldököm, mire elismerően bólogatott.

-         Touché Ashley, touché. – elkuncogtam magam és lenéztem a földre.

-         Harry.. Szerintem már rá tudok állni a lábamra, úgyhogy szépen kérlek, vagy tegyél be a kocsiba végre, vagy tegyél le a földre, mert unalmas az öledben ülni. – nevetve, de végre betett a kocsiba, és mikor be akarta csatolni az övem rácsaptam a kezére, afféle „Én is meg tudom csinálni, hagyj már!’ mozdulattal, mire fejét fogva, röhögve kerülte meg a kocsit és ült be mellém. Nem kis meglepetésként ért, hogy mielőtt beindította a kacsot, áthajolt felém, és ajkait a számra tapasztotta. Először döbbenten bambultam ki a fejemből, majd mikor észbe kaptam, és éreztem, hogy el akar húzódni, visszacsókoltam. Nem sürgetően, nem követelőzve, hanem ráérősen, nyugodtan. Érzelemmel. Mikor levegőhiányban elhúzódtunk, kissé kipirultam, és Harry nyomott egy puszit az arcomra, majd végre beindította az autót és elindultunk. Hozzá. Az út csendben telt. Békés csendben. Ő sem nyaggatott engem, én sem nyaggattam őt. Majd mikor letért egy ház előtt, meg sem várva, hogy az én oldalamra jöjjön, kicsatoltam az övem, és már szálltam is ki az autóból. Persze, nem az én szerencsém lenne, ha a jó lábamra ugrottam volna rá. Teljesen elfelejtettem, hogy melyik lábam is fáj, addig cipelt az ölében, és tessék. Mi lett az eredménye? Megint nem tudok rá állni. Jó talán nem pont Harry a hibás, hanem én. De akkor is!

-         Na mizu? – állt meg mellettem Harry vigyorogva lenézve rám. Esküszöm, mellette törpének érzem magam.. 

-         Öhm.. Semmi. Béna vagyok. Segítenél? – látva arckifejezését, hogy az előbb még azért rimánkodtam, hogy tegyen le, most meg ismét a segítségét teszem, gyorsan átváltottam kiskutya szemekbe. – Kérleek.

-         Gyere. – kapott fel ismét menyasszonyi stílusban az ölébe, és már mentünk is befelé. Kicsit ügyetlenkedett az ajtónál a kulccsal, közben minimum (!!) ötször belevágta a lábamat az ajtófélfába. Tehát a kívülállók ennyit láthattak és hallhattak az egészből: Egy fiú tart a kezében egy lányt, miközben a lány néha-néha felnyög, a fiú meg nem győzi mondogatni a bocsikat, és közben valami csörög (a kulcsa). Most már biztosra tudtam, hogy nem fogok tudni ráállni a lábamra, de.. megérte.  Mire végre sikerült kinyitnia az ajtót és felvitt a szobájába (gondolom, hogy az övé).

-         Öhm.. nincs vendégszoba vagy valami Harry? Kicsit.. khm..

-         Kényelmetlenül érzed magad? Nyugi.. nem harapok.. Csak ha kéred. – pimaszul rám kacsintott, és elhelyezett az ágy bal oldalán.

-         Harry.. Kérhetek valami... Alvó alkalmatosságot..? – felültem az ágyban, és Harryt figyeltem, ahogy körülöttem sürög-forog.

-         Persze. Tessék. – a kezembe nyomott egy bokszeralsót, és egy pólót, ami ránézésre combközépig fog érni.

-         Lemegyek addig jégért, amíg átöltözöl. – és ezzel ki is ment a szobából. Az alkalmat kihasználva, gyorsan átöltöztem és visszafeküdtem az ágyba. Még pont időben, mert Harry betoppant kezében egy csomag jéggel.

-         Feküdj le, felpockolom a lábadat, és lejegeljük. – esküszöm, hogy beleszerettem ebbe a srácba.

-         Oh.. oké. – nem feküdtem le, hanem nekidőltem a háttámlának, és figyeltem, ahogy Harry egy párnát tesz a lábam alá, majd mikor a jeget óvatosan rátette a lábamra kissé felszisszentem.

-         Cica, ez csúnyán bedagadt. – a becenévre elmosolyodtam, majd előrehajoltam azzal a céllal, hogy megnézzem a lábam, de e helyett csak Harry-t láttam. Mint egy angyal. Egy védőangyal.

-         Holnap így nem mehetsz be dolgozni, meg kellesz nézetned egy orvossal. – nézett a szemembe és komolyan beszélt. Mire bólogattam és a szememet forgattam.

-         Igenis Főnök.. – megrázta a fejét, amolyan „Nőj fel” stílusban és felállt, ma jd elkezdte levenni a felsőjét. Persze az én szemem rögtön rátapadt és lesem akartam venni róla. Levette a pólóját, majd a nadrágját is és megállt ott, gondolom, hogy szórakozzon rajtam. Még azt sem vettem észre, hogy csörög a telefonom.

-         Tudom, hogy kész szexisten vagyok, de nem akarod felvenni a telefonod? – kérdezte Harry röhögve. Megráztam a fejem, hogy kicsit magamhoz térjek, majd megdobtam Harry-t egy párnával, és a telefonomat kihalásztam a zsebemből. Amint megláttam kihív szinte fülig ért a szám.

-         Na mi az? Ki az? Kinek örülsz ennyire? – Leintettem Harry-t és felkaptam a telefont, majd belesikítottam, mire a vonal túlsó végében is sikítottak.

-         Jézusom, Ashley! Hol vagy? Hová tűntél? Egyiknap itt vagy aztán meg kereshetlek az egész kis porfészekben, és sehol nem vagy.  – nem tudtam, hogy most ideges, örül, vagy csak szimplán a szokásos hangneme ez, de nem is nagyon érdekelt, mert legalább hallhattam a hangját. Fél szemmel Harry-re pillantottam és láttam, hogy kíváncsian figyel.

-         Bébi, ne haragudj, elfelejtettem szólni. Londonban vagyok.

-         Londonban? Mit keresel ott? Kivel vagy ott? Valami csávó? Megcsalsz??  - felnevettem a kijelentésére, mert természetesen csak hülyéskedett. Fanni a legjobb barátnőm, és mikor lejöttem otthonról elfelejtettem szólni neki, nem is tud semmiről, ami történt. Legalább is egyelőre nem tudja.

-         Dehogy csallak! Te vagy az első számú szerelmem édes. – mondtam mire a vonal mind a két végén nevetés hallatszott. Harry zavartan megköszörülte a torkát, mire én is és Fanni is abbahagytuk a nevetést.

-         Ki van ott veled? Egy pasival vagy? OMG!  Ezért léptél le?!  Úristen!

-         Fanni.. Fanni.. FANNI! – próbáltam lenyugtatni felbuzdult barátnőmet, azzal hogy a nevét mondogatom, de a végére már kiabáltam, hogy lenyugodjon, mire Harry tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd elnevette magát. De annyira, hogy a hasát fogta a nevetéstől. – Figyelj, később elmagyarázok mindent, hogy miért jöttünk Londonba, mi történt, hogy.. khm.. mit hallottál, de nem telefontéma.. És Torival jöttem Londonba, de tudod mit. Holnap nem megyek be dolgozni, szabadságot veszek ki, gyere le egy hétre, és minden megbeszélünk, oké?

-         Rendben, akkor holnap érkezem, de egyébként.. Apád keresett..

-         H.. hogyan? M.. – vettem egy mély levegőt és nekifutottam még egyszer, már Harry sem nevetett, hanem engem figyelt, és próbálta meghallani miről beszélünk.  – Mikor? És miért? Mit akart? Mondtál neki valamit? – Harry leült mellém, és látva idegességem megfogta a kezem és végigcsókolta bütykeimet.

-         Téged, vagyis titeket keresett. Azt mondta, hogy egy ideje nem talál titeket sehol sem, és hogy aggódik értetek, és hogy várja, hogy jelentkezzetek. Nem mondtam neki semmit, csak hogy én sem tudom, hogy hol vagytok, mert nem beszéltünk egy ideje. Azt mondta, hogy amint beszéltem veled vagy Torival azonnal értesítsem, hogy hol vagy merre vagytok. – a szívem is megállt, ahogy végighallgattam.

-         Nem! NEM! Egy szót sem szólhatsz neki vagy akárkinek arról, hogy hol vagyok vagy, hogy Tori hol van!

-         Oké, nyugi Ash!

-         Nem, nem nyugszom meg! Fanni ígérd meg! Ezt az egyet kérem tőled!

-         Oké, megígérem! – kínosan ránéztem Harry-ra, de végül úgy döntöttem, hogy nem érdekel a jelenléte, és akármennyire is kínos lesz, megkérdem Fannitól.

-         Fanni.. Directioner eskü? – Fanni teljes szívéből oda meg vissza volt az One Direction-ért, és hát én sem utáltam őket. Azon kevés rajongók közé tartoztunk Fannival, akik nem őrültek meg a közelükben. Mint ez már korábban is kiderült.

-         Directioner eskü! De mi történt? Ezt csak nagyon komoly dolgoknál szoktuk használni..

-         Ígérem, hogy holnap amint ideértél, mindent elmesélek, de tényleg nem telefon téma. És amúgy is fáradt vagyok. Holnap csörgess meg ha kiértél a pályaudvarra és eléd megyek. Vagyis.. Megyünk.. Megpróbálom megbeszélni Torival, hogy velem jöjjön. Ha más nem akkor elküldöm a címet sms-ben meg küldök oda egy taxit, rendben?

-         Örülnék, ha ki tudnál jönni, de úgy is jó lesz. Jó éjt. Puszi.

-         Jó éjt. Puszi. – ezzel letettük a telefont, és mélyet sóhajtottam. Harry még mindig fogta a kezemet, és befeküdt mellém.

-         Mi történt, amiért Londonba jöttetek? – számítottam a kérdésére, de nem akartam elmondani neki.. Még nem. Addig, nem amíg nem fordul komolyra ez a valami közöttünk. Csak óvatosan az oldalamra fordultam, és a mellkasára helyeztem a fejemet. Tudtom nélkül sírni kezdtem, mire Harry felültetett.

-         Segíteni szeretnék, de csak úgy tudok, ha beavatsz, hogy mi történt. – finoman megfogta az arcomat és végig a szemembe nézett.

-         Fanni volt az.. A legjobb barátnőm.. Holnap jön le hozzánk, és mesélte, hogy apa érdeklődött felőlünk.. hogy hová lettünk..

-         És ez rázott meg annyira? – látszott rajta hogy tényleg nem érti. Még meggondolhattam volna magam, hogy mégsem mondom el, de valamiért mégsem tettem. Ki tudja.. lehet ettől lesz komoly közöttünk ez az izé..

-         Nem, vagyis igen.

-         Ashley nem értelek!  - kezdett ideges lenni, amiért nem beszélek érthetően, ezért inkább lefeküdtem a párnára és hátat fordítottam neki, majd nyakig felhúztam a takarót. Harry sóhajtott egyet majd ő is lefeküdt, átölelte a derekamat, és szorosan magához húzott.

-         Ne haragudj! – a fülembe suttogott, amitől libabőrös lettem. Nem válaszoltam neki, el akartam mondani, de ideges lett, ráadásul rám. Nem mondhatom még el neki. Nem bízok meg benne eléggé.

-         Jó éjt szerelmem! – megpuszilta a tarkómat és meztelen felsőtestét az én hátamnak nyomta, s így aludtunk el, egymáskarjában. /tulajdon képen én az övében/

Másnapreggel mikor felébredtem egyedül voltam. Harry sehol. Egy cédulát találtam az ágyon, hogy el kellett mennie sürgősen, és hogy sajnálja. Aha, persze. Átvettem a ruhámat, és kisántikáltam konyhába, ittam egy pohár vizet, és kimentem a házból, becsuktam az ajtót és a lábtörlő alá tettem a kulcsot. Épp hogy kiértem csörgött a telefonom.

-         Igen tessék?

-         Ashley, a pályaudvaron vagyok.

-         Máris? Vagyis, máris megyek, várj meg!

-         Hová mennék? – kuncogott egy sort majd letette a telefont. Amilyen gyorsan tudtam, fogtam egy taxit és a pályaudvarra mentem, majd egy éppen távozó fickó kezéből kikaptam a papírt, amire felírta egy ember nevét, és gyorsan felfirkantottam rá, hogy Mrs. Horan. Igen.. khm.. Most már fél London fogja tudni, de amúgy sem volt titok. Amilyen gyorsan csak tudtam bebicegtem, és feltartottam a levegőbe.  10 perc elteltével láttam meg barátnőmet felém szaladni, ahogy a kis gurulós bőröndjét húzza maga után. Eldobtam a papirkámat – amit loptam- és kitártam a karomat. Fanni egyenesen nekem szaladt, és majdnem elestünk. Érzelgős ölelésünk, nem volt annyira érzelgős. Igen, ezt jól megfogalmaztam. Lassan sétálni kezdtünk a kijárat felé.

-         Mi történ veled?

-         Öhm.. hosszú történet.

-         Kezdj bele most! – szokása szerint türelmetlenkedett egy sort, de elmeséltem neki mindent, apától kezdve a tegnapi estémig Harryvel mindent. Hol hüledezett, hol trágárszavakat mondogatott, hol a rendőrséget akarta tárcsázni, hol pedig jól ki nevetett. Igen, mindet a megfelelő időben akarta. Amint a történetem végére értem, és letöröltem a könnyeimet, már haza is értünk.

-         Hihetetlen hogy az apád erre képes volt!  - Azóta is ezen csámcsogott, na nem mintha én túl tudtam volna tenni magam rajta.  – várj. Most gondolkodom.. Harry.. Harry Styles? AZ a Harry Styles?

-         Igen Fanni, AZ a Harry Styles. Egy kiismerhetetlen alak, hol kedves hol pedig bunkó. Ja igen, Tori meg Liam Payne-vel kavar. – az arcát látva kinevettem. Majd bevezettem a vendégszobába, épp hogy kijöttünk onnan csöngettek.

-         Segítenél odáig elmenni? Tényleg meg kellene nézetnem egy orvossal. – Fanni szó nélkül az oldalamra állt és segített eltámolyogni az ajtóig. Amint kinyitottam, sem én, sem Fanni nem tudtunk megszólalni.

-         Öhm.. Helló. Biztos te vagy Fanni. Örvendek. – beszélt lassan az akcentusával és kezet nyújtott Fanninak, aki nagyokat pislogott, de végül én tértem a leghamarabb magamhoz.

-         Harry, mi a francot keresel itt?

-         Tudni akartam, hogy jól vagy-e..

-         Aha, jól vagyok, de amint látod, vendégem van, szóval, ha megbocsátasz.. –csuktam volna be az ajtót, de  Harry megállította.

-         Gondolom nem láttátok még a várost, és lenne egy jó idegen vezetőm számotokra. – Harry az arcomat látva hozzá tette. – Nem én sajnos, mivel nem érek rá, de viszont Niall ráér, és szívesen megmutatja nektek a várost holnap, ha nektek is jó.

-         Az jó lenne. – rögtön barátnőm jutott eszembe, akinek most a vágya valóra válhat. – köszi hogy idefáradtál Harry, de tényleg. De most menni akarunk a kórházba.

-         Kórházba? Történt valami?  - A szemében aggodalom csillogott.

-         Nem.. a lábammal, szóval..

-         Óh.. oké.. elvigyelek titeket?

-         Harry kérlek..

-         Igen, megköszönnénk! – vágott a szavamba durván Fanni.