10. Fejezet

Szerelem vagy utálat?

Rengeteget késtem a résszel, de most már igyekszem rendszeresen hozni újfent a részeket. Remélem tetszeni fog ez a rész, és hagytok magatok után nyomokat. ;) Jó olvasást. :*

Csendben becsuktam a bejárati ajtót, levettem csigalassúsággal a kabátomat és a cipőmet. A helyükre tettem, majd meggyőződtem róla, hogy egyedül vagyok itthon. Egyedül? Torinak itthon kellene lennie, de csak egy papír fecnit találtam helyette.

„Dolgozom, utána találkozóm van Vele.”

Remek.. Akkor ismét egyedül töltöm az estét. Lehet, hogy most nem is baj. Szükségem van egy kis egyedüllétre. Úgy döntöttem elmegyek lezuhanyozni és közben kitalálom mi is legyen vagy, hogy egyáltalán most mi van. Szinte kettesével szedtem a lépcsőfokokat, csak hogy végre a zuhany alatt állhassak. Ahogy betettem a lábam a fürdőbe, már vettem is le a blúzom, és a többi fölösleges ruhadarabomat.

Megnyitottam a vizet és vártam, hogy elérje a megfelelő hőfokot, amint beálltam alá, rájöttem. Nem fogok itthon ülni egyedül és sajnálni magam. Nincs annyi pénz a világon, amiért itthon maradnék. Fiatal vagyok, és őszintén.. alig voltam bulizni..  Itt az ideje, hogy éljek egy kicsit. Gyorsan lezuhanyoztam, és kerestem egy „buliruhát”, amit felvéve rögtön javult a hangulatom. Beledobtam egy rúzst, egy parfümöt, és pénzt a táskába, és már kint is voltam az ajtón. Úgy döntöttem az egyetlen szórakozóhelyre megyek, amit tudok, hogy hol van, méghozzá a Funky Buddha-ba. Tori már nincs ott, úgyhogy érdeke este elé nézek egyedül. Fogtam egy taxit, megmondtam a szórakozóhely nevét, és 15 perc alatt ott is voltam. Kifizettem a taxist és megindultam a bejárat felé, és félúton gyorsítottam mielőtt meggondolom magam. Kifizettem a belépőt, és már bent is voltam egy helyen, ahol eddig sosem jártam. Egy helyen, ahol a zene bömbölt, és emberek sokasága táncolt. A pult felé vettem az irányt és rendeltem egy vodka-narancsot. A sokadik vodka-narancs után elég bátorságom lett ahhoz, hogy bemenjek a táncolóemberek sokaságába és én is táncoljak. Imádok táncolni, és el is mondhatom – na nem egoizmusból – ,hogy tudok is táncolni. 6 évet jártam modern táncra, de sose táncoltam más előtt. Fellépéseken se voltam. Nem akartam. Nem volt hozzá bátorságom. De lám! Egy kis vodka mindenen segít. Csak lecsuktam a szemem, és ismét átadtam magam a zene ütemének. Több kezet is éreztem magamon, de nem foglalkoztam vele. Csak én voltam, és a zene. Mikor ismét kinyitotta ma szememet egy férfi húzott magához. Egy tőlem jóval magasabb férfi. És nem is volt olyan csúnya. Hmm.. Lehet, hogy még a végén valami jó is kisülhet belőle. Megfordultam és innentől kezdve neki táncoltam. Fél óra után jöttem rá, hogy ÉN mit csinálok?! Egy vadidegen férfival táncolok, és hagyom, hogy össze-vissza fogdosson.. Még csak a nevét sem tudom. Amint észbe kaptam, otthagytam a férfit, és elindultam ki a szórakozóhely mögé levegőzni. Sokat ittam.. Túl sokat. A hátamat nekitámasztottam a falnak, és jóleső érzés töltött el, ahogy megéreztem a hideget. Lecsuktam a szemeimet, és a fejemet és hátra döntöttem. Vagy 10 perc telhetett el amióta kijöttem, és még mindig rettenetesen szédültem.

-         Hé, jól vagy? Olyan gyorsan eltűntél.

-         Hmm..? Ja, persze. Minden oké. – nem nagyon foglalkoztam vele, hogy ki kérdezi, de sejtettem, hogy az a fickó, akivel táncoltam. Hallottam, hogy közelebb sétál hozzám, és hogy meg áll előttem. De nem figyeltem rá. Nem érdekelt.

-         Gyere, táncoljunk még Édes.

-         Már nincs kedvem, bocs. – a legutolsó dolog, amit most akartam, az a tánc.

-         Óó.. Gyere már. Ne kéresd magad. – megfogta a kezem, és elkezdte simogatni. Nem húztam el. Minden figyelmemet lekötötte az, hogy arra koncentráljak, hogy egy helyben álljak.

-         Mondom nincs kedvem. Nem kéretem magam. – kicsit kezdtem ideges is lenni. Nem igaz nem fogja fel, hogy nincs kedvem táncolni.

-         Hüüüm. – közelebb hajolt és megcsókolta a nyakamat. Jól esett, de nem akartam, hogy fojtassa. Túlságosan illuminált állapotban vagyok ehhez.

-         Hagyd abba! – hangom alig volt hangosabb, mint a suttogás. És ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Folytatta a nyakam csókolgatását és haladt egyre feljebb.

-         Azt mondtam hagyd abba! – Szavaim süket fülekre találtak, és a további tiltakozásomat sem hallotta, de már más sem, mert megcsókolt. Megcsókolt. A szájának cigi és alkohol íze volt. Valami gusztustalan alkohol. Nyelvével a gyomromig lement, közben óriási kezei a csípőmön és a fenekemen vándoroltak. Kezeimmel próbáltam eltolni a mellkasánál fogva, de nem ment. Sokkal erősebb volt, mint én. De nem akartam, hogy csókoljon, és még segítséget sem tudtam hívni.. Próbáltam eltolni, ütni a mellkasát, de mintha egy kőszobrot ütöttem volna.

-         Úgy nézem, hogy nem akarja ugyanúgy ezt az egészet, mint te haver.. Szállj le a Barátnőmről! – a hang ismerős volt, de a tulajdonosát nem láttam az előttem álló behemóttól. De hatásos volt, amit mondott, mert leszállt rólam, és nem velem foglalkozott már, hanem a „Megmentőmmel”.

-         Ha a te barátnőd, akkor miért velem táncolt? – hangja felháborodott volt, és nem engedett el a háta mögül. Pedig rettentően szabadulni akartam tőle. És látni, hogy ki mentett meg.

-         Azért mert összevesztünk és féltékenyé akart tenni. Ami sikerült is neki, úgyhogy engedd el a barátnőm, vagy megöllek. – Ha egy kicsit több alkoholt ittam volna, még a végén én is elhittem volna, olyan hihetően mondta. A férfi egy kicsit ledöbbent, és nekem ez pont elég volt, hogy szó szerint a megmentőm karjaiba fussak. Átöleltem a derekát, és fejem a mellkasába fúrtam. Nagyon jó illata volt. Egy kicsit éreztem rajta a cigi szagot, ami bent ragadhatott rá, mert nem volt túl erős. Kezeit ő is körém fonta, és adott egy puszit a fejem tetejére, és elmotyogott egy sajnálom-ot. Az idegen valamit mormogott, majd nagy trappolással odébb állt. Kicsit eltávolodtam a megmentőmtől, hogy tudjam, ki is az. Amint fel tudtam nézni az arcára egy másodperc alatt kijózanodtam, és elengedtem a derekát. A hirtelen mozdulattól, persze meginogtam, de Ő elkapta a karomat, és visszavezetett a falhoz, és nekidöntött.

-         Jól vagy? – mély, dörmögős hangja megnyugtatóan hatott rám.

-         Én.. Igen. Azt hiszem minden rendben, csak kicsit szédülök. Egy picit.. Berúgtam.

-         Kísérjelek haza? – szemei engem vizslattak, esetleges sérülések után kutatva, de nem talált semmit.

-         Öhm. Elég, ha hívsz egy taxit. És.. ergh.. Köszönöm Harry.

-         Ugyan. – küldött egy enyhe mosolyt felém, és hátat fordított.

-         Harry! Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – ez a kérdés most szöget ütött a fejemben.

-          Én csak bulizni akartam.. És ide jöttem. A szokásos helyemre. És láttam, hogy táncoltál azzal a görénnyel.. Hogy is hívják? – erre a kérdésre, teljesen elszégyelltem magam. Még csak a nevét se tudtam, és mégis.. Áhh.. Teljesen hülyének érzem magam..

-         Én.. nem.. nem tudom.. – lehajtottam a fejemet, és nem néztem rá. Nem mertem a szemébe nézni. Már másodjára mentett meg. Ha nem jön, kitudja mit történhetett volna..

-         Nem tudod a nevét? Úgy táncoltál és smároltál vele, hogy nem tudod még azt sem, hogy-hogy hívják? – a hangja nem volt vádló, még ha a szavai azok is voltak.

-         Nem. Én csak.. élni akartam. Szórakozni. Új életet kezdeni. ÉS mi lett a vége? – kínosan felnevettem – Megint megmentettél.

-         Másodjára. Na nem mintha számolnám. És hát.. megesik bárkivel. – végre enyhült a szédülésem, ezért odamentem hozzá és megöleltem.

-         Köszönöm. Én.. Te mindig ott vagy, amikor valami van. Bár nem tudom, hogy hogyan csinálod. De köszönöm. – átöleltem a derekát és a fejemet, mellkasára támasztottam, aminek hatására, egy másodpercre abba hagyta a légzést, majd sóhajtott egyet és visszaölelt. Jó volt így állni. Csak ölelni, és hallgatni az egyenletes légzését. Élveztem.

-         Ashley.. – hangjára nagyobbat dobbant a szívem, de nem néztem fel rá. Nem akartam megszakítani az ölelésünket.

-         Hümm?

-         Tiltakoznál, ha megcsókolnálak? – a kérdése teljesen ledöbbentett, de nem húzódtam el. Ahhoz túl jó volt a karjai között lenni.

-         Valószínű.

-         Azért.. még ott az a 10%. – elkuncogtam magam, majd elhúzódtam és adtam egy puszit az arcára. Most néztem csak jobban körül, hogy mi is vesz engem körbe. Dohányzó, csókolózó, már-már intimebb kapcsolatba került emberek, mint ami illik nyilvános helyen. És senki nem segített volna Harryn kívül.

-         Harry. Nem fejezted be, hogy hogyan találtál meg.

-         Ja, igen. Láttam, hogy táncoltál azzal a fickóval, majd ellökted és kijöttél, láttam, hogy utánad jön. Csak nem tudtam, hogy merre lehettek, ezért tartott egy kicsit tovább, hogy észrevegyelek titeket. És aztán megláttam, hogy csókol, de te ütöd a mellkasát, és idejöttem.

-         Elég hihetően adtad elő, hogy a barátnőd vagyok. Ha kicsit többet ittam volna, még én is elhiszem. – felnevettem az ötlet abszurditásán, hogy én az Ő barátnője legyek.

-         Hát igen. Meggyőző tudok lenni, ha kell. – Ő is nevetett, bár fogalmam sincs, hogy Ő min nevetett.

-         Harry, nem tudnál haza vinni? Kérlek. – esdeklően pislogtam fel rá.

-         De, persze. De nem azt mondtad hívjak taxit? – pimasz mosolyra görbült a szája, hogy inkább vele mennék haza, mint egy taxival. Csak nehogy koppanjon a végén. Mielőtt válaszoltam, nem titkolva kíváncsiságom, végigmértem. Egy kék pólót viselt, fekete nadrággal, és ezt meg koronázta egy sapkával, ami alól kikandikáltak göndör tincsei. Arcán egy elégedett vigyor csücsült, ami láttatni engedte gödröcskéit, minek hatására ellenállhatatlanná vált. Hevesebben kezdett verni a szívem, és a levegőt is szaporábban szedtem, pusztán a látványától. Beharaptam alsó ajkam, és úgy tanulmányoztam tovább. Mintha egy angyal állna előttem. Harry öblös nevetése hozott vissza a jelenbe. Kissé elpirultam, és zavarba jöttem, de nem annyira, hogy ne tudjak válaszolni a nemrég feltett kérdésére.

-         De, de úgy gondoltam, hogy ha nem nagy baj, te is hazavihetnél, mert mégis jobban bízom benned, mint egy taxisban. De ha nagy teher, akkor nem kell, szórakozz nyugodtan, felhívom Torit. – elmondtam, hogy megbízok benne. Bár ez várható volt szerintem, Őt mégis meglepte. Küldtem felé egy „minden oké” mosolyt, majd elővettem a telefonomat és elkezdtem megkeresni Tori számát.

-         Dehogy teher, csak.. meglepődtem. Mennyit ittál?

-         Semmi bajom. Eleget ahhoz, hogy most ne veszekedjek veled mindenen és bírjalak. Mármint, kedves legyek veled. – drámaian a szívéhez kapott, és fájdalmas fejet vágott.

-         Ezek szerint nem bírsz engem? Ez fájt édes.. – elkuncogtam magam a borzalmas alakítására, és koncentrálni kezdtem a telefonom képernyőjére.

-         Mit csinálsz?

-         Torit akarom felhívni, hogy jöjjön értem. – pár perc csend következett, majd mire észbe kaptam, már el is vette a telefonomat, és elrakta a zsebébe. – Harry.. Mit csinálsz?

-         Haza viszlek. Gyere. – összekulcsolta a kezünket, és megindult vissza a szórakozóhelyre, hogy átvágjunk a tömegen, és végre kijussunk az utcára. Nem vettem el a kezem, betudtam annak, hogy nem akar elveszíteni a tömegben, de mikor már az utcán kint voltunk és akkor sem engedte el, már egy kicsit furcsálltam, de nem vettem el még akkor sem, mert ha elengedem, elesek.  Persze ezt nem mondtam el neki, mert ahhoz túl nagy volt az egóm.  Egy 10 percnyi gyalogolás után, amikor már minden bajom volt, végre eldöntöttem, hogy megkérdezem, hogy hol a francban van a kocsija, mert leszakad a lábam, megbotlottam, kezem kicsúszott Harry fogásából és a következő, amit észleltem az a talaj volt.

-         Jézusom Ashley, jól vagy? Ne haragudj, nem tudom, hogy ez, hogy történt.. Hisz fogtam a kezed. Uhh.. Sajnálom.. Jól vagy? – felültem, és megszeppenve néztem fel, Harry megijedt, tündéri arcára, majd iszonyatos nevetésben törtem ki. Ő persze nem értette, hogy mi olyan vicces, mégis hogy értethette volna?! Hisz még én magam sem értettem.

-         Ashley? Minden rendben? Fel tudsz állni? Gyere. – nyújtotta a kezét, amit én készségesen el is fogadtam, persze csak miután abba hagytam a nevetést. Harry elkezdett felfelé húzni, de amint megpróbáltam rátámaszkodni a bal lábamra, nem éppen a legjobb érzés járta át a testemet. Rögtön vissza is huppantam a földre.

-         Harry.. azt hiszem ki ment a bokám.. Sajnálom, én.. Nem tudom, ez az én szerencsém.. – felhúztam lábaimat, és térdemre hajolva kezdtem el vizslatni a földet. Előbbi jókedvem tovaszállt, már nyomát sem lehetett látni. Elkezdtem bántalmazni szegény füvet, és egyenként tépkedtem ki a szálakat.

-         Már nincs messze a kocsim, ide látom. Elviszlek ölben. Na gyere Hercegnő. – Felnéztem rá, és figyeltem minden mozdulatát, ahogy lehajol hozzám, és egyik kezével a lábaim alá nyúl, míg másikkal a hátamat támasztja meg. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, ahogy elkezd elemelni a talajtól. Kezeimmel körbefontam nyakát, de egy pillanatra sem szakítottam el tekintetem az arcáról. Alulnézetből is pont olyan tökéletes volt, mintha szemből néztem volna. Hosszú szempillái szinte simogatták arcát, akárhányszor pislogott, állkapcsa megfeszült, ahogy az utat figyelte, néhány - a sapka alól kikandikáló – tincs, takarta homlokát, és néha-néha a kilátását is, ilyenkor enyhén megrázta a fejét, és ment tovább. Hosszú léptekkel haladt előre, karjaiban velem. Ahogy elértünk egy fekete Range Rovers mellé, megállt és rám nézett. Valószínűleg ez volt az ő kocsija, de engem annyira elbűvölt arcának vonásai, hogy nem érdekelt. Csak néztem Őt, és Ő nézett engem. Majd egyszer csak közelíteni kezdett az arca, az én arcom felé, s ajkaink összeforrtak egy mámorítóan édes csókban. Nem úgy csókolt, mint az előbbi fickó. Nem volt utasító, és sürgető. Lassan és érzékien csókolt. Ajkaink egyszerre mozogtak, s csókunk közben bevillant valami. Az utálat, gyakran összekeverhető a szeretettel, hisz csak egy vékonyka határ választja el a kettőt egymástól. És, amit én érzek, amit táplálok ez iránt a férfi iránt, egyértelműen nem utálat volt. Szerettem Őt. Szerelmes lettem Harry Stylesba, aki minden nő vágya.