13. Fejezet

Bartánőm 

Niall lelkesen mutogatott mindent, és kommentálta, amit én hol hallgattam, hol a gondolataimba merülve kizártam. De Fanni szinte itta minden szavát.

-         Ez a Legyező Múzeum, a világ egyetlen, a legyezők művészetének szentelt múzeuma. Az épület az eredeti pompájában áll. – motoszkált egy kérdés a fejemben, amit nem haboztam megkérdezni.

-         Niall.. Honnan tudsz ennyit Londonról? Hisz te ír vagy, ha nem tévedek, és ott is nőttél fel.

-         Igen, Ír vagyok, de imádom a történelmet, és London egy gyönyörű város, amiről muszáj tudni mindent. – Fanni szinte elalélt, én meg csak kuncogtam rajta. Micsoda szerelem.. És láttam, hogy Fanni is tetszik Niallnek. Szinte mindig rápillantott lopva. Egyik helyről mentünk a másikra, bár volt egy fura összevisszaság az egészben, hisz nem sorba mentünk, csak úgy ugráltunk, és nem értem, hogy ez mire volt jó, de mégis.. Ő az idegenvezető.. Ha így látja jónak.

-         A Millennium Bridge, London első gyalogos hídja, mely a Temze felett ível át kecsesen. A Bankside és a City városrészeket köti össze. – A kocsit leparkoltuk és besétáltunk a feléig, csak, hogy kicsit élvezzük a hűs nyári szellőt. A Temze gyönyörű volt alattunk. Egyszerűen csak bámultam a vizét és eltűnődtem. Ismét azon, amit Harryről mondott. A gyomrom összeszorult, ahogy elképzeltem, hogy otthon tör-zúzz.. Mind miattam. Bűntudatom volt, és sajnáltam is. Mire észbe kaptam már a Queen’s Housnál voltunk. Ahogy Niall elmesélte, hogy I. Jakab kezdte el építtetni a hitvese számára, majd a hölgy halála után abba maradt az építkezés, aztán I. Károly fejezte be szintén feleségének.. kissé meghatódtam.. Nem az a tipikus romantikus sztori, de mégis, ami benne rejlik.. Hogy szerelmének egy hatalmas házat épített. Gyönyörű volt. A következő megállónk a Chelsea botanikus kert volt, ami London második legrégebbi botanikus kertje. Egyszerűen magával ragadott a kert zöldje. Nem volt éppen egy természetes szépség, de azért mégis ott rejlett benne a természet szépsége. Elővettem a telefonomat és heves vitát vívtam magamban, hogy írjak-e Harrynek vagy ne, de aztán ez a vita is abba maradt, mikor Niall közölte, hogy a Brit Múzeumnál vagyunk, és hogy ez a világ legnagyobb és a legrégebbik múzeumainak egyike, és hogy több mint 13 millió tárgyat őriz a Föld minden sarkából. Motyogtam magamban valami olyasmit, hogy kár hogy a Föld kerek, de szerencsére nem hallották. Valószínűleg, jobban érdekelne ez az egész túrázás, ha a szőke, kékszemű herceget, lecserélhetném, egy göndör, zöldszeműre, és Fannit meg Niallt elhessegethetném egy romantikus vacsorára. Nem egyszer fordult elő a mai nap folyamán, hogy annyira álmodoztam, hogy szinte már magam előtt is láttam Őt, ahogy mosolyogva, teljes odaadással meséli nekem, és csak Nekem, hogy melyik épület mikor épült, miről híres, és én szinte ittam a szavait, és szerelmes pillantásokat küldtem felé. De aztán észbe kaptam, hogy Ő nincs itt, hisz elüldöztem magamtól. És egy nagyot sóhajtva próbáltam koncentrálni a mesékre, de egyszerűen nem ment. Csak Ő volt ott a fejemben. És a szívemben..

-         Niall! Állj meg! – hangom a csendben élesnek, és sürgetőnek hatott. Niall úgy taposott a fékbe, hogy meg is pördültünk az úton. Szerencse, hogy a legközelebbi autó is méterekkel volt mögöttünk.

-         Mi az? Mi történt? – gyorsan hátrafordult, és végigpásztázott, csak engem tudott, mivel Fanni elől ült – magától szállt be előre – és viháncoltak együtt, míg én meg nem szakítottam ezt a romantikus pillanatot.

-         Vigyél el Hozzá! Beszélnem kell vele! Muszáj! Gyorsan! – minél előbb akartam, addig, amíg a bátorságom nem hagy el, és nem gondolom meg magam. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok neki mondani, de ott akartam lenni Mellette. Niall úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.

-         Ashley.. nem hiszem, hogy most kellene..

-         MI?! Ne idegesíts már! Te magyaráztál nekem a házunk előtt, hogy beszéljek vele minél hamarabb, akkor most ne mondd azt, hogy nem kellene! – idegesen fújtattam, majd vettem egy mély levegőt, és a szemébe néztem. – De tudod mit? Oda találok egyedül is! Kösz a semmi Horan! – azzal a lendülettel kiszálltam az autóból, persze az utca közepén, és amilyen gyorsan csak tudtam a mankóval közlekedni, olyan gyorsan mentem. Hallottam, ahogy még utánam kiabált Fanni és Niall is, de nem nagyon érdekelt. Az egyetlen dolog, ami most érdekelt, hogy hogyan jutok el Harry házához. Mert amikor utoljára nála voltam, egyáltalán nem figyeltem, hogy merre megyünk.. Most majd találgathatok, meg kérdezősködhetek.. Vagy.. Gyorsan elővettem a telefonomat, és tárcsáztam Fannit. Hogy miért nem rögtön Harryt? Egyszerű. Miután elküldtem a picsába, csoda, ha a házába beenged, nem hogy még megadja a címét.

-         Fanni, add Niallt.. MOST! – talán kicsit túlzás volt a mostot belekiáltani a telefonba, de sietni akartam. Minél hamarabb Vele akartam lenni. Fanni egy szó nélkül átadta a telefon Niallnek, aki le is diktálta nekem a címet, de akárhogy törtem a fejem, nem tudtam belőni, hogy melyik út is az, és hogyan találok oda. Legalább is önerőből. Megköszöntem, letettem a telefont, és beírtam a GPS-be a címet, ami ki is adta, de gyalog is majdnem egy órára volt, de nem akartam arra pazarolni az időmet, hogy taxit fogjak, gondolkodás nélkül elindultam amerre a telefon mutatta, át vágtam egy csomó emberen, akik néha még „szép” szavakat is kiabáltak utánam, amiért fellöktem őket, de nem érdekelt. Csak a cél lebeget a szemem előtt. Csak Ő! A felénél, csak leintettem egy taxit, de persze, az első forgalmi dugóban 2 perc után meguntam és kiszálltam. Majd a maradék utat, ami így lekorlátozódott 15 percre, szinte futva-sántikálva tettem meg. Amint megláttam az ismerős házat, akaratlanul is megálltam, és nagyot dobbant a szívem. Vettem egy mély levegőt, és kényszerítettem a lábaimat hogy tegyék meg azt a pár lépést az ajtóig, majd mikor ott álltam előtte, nem tudtam, hogy pontosan mit is kéne majd mondanom, vagy tennem. Felemeltem a kezem tudatlanul, és gyáván bekopogtattam, majd ismét elöntött az adrenalin, és teljes erőből püfölni kezdtem az ajtót, de nem érkezett válasz, ezért két kézzel kezdtem püfölni azt a rohadt ajtót. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van, ha nincs is itthon, majd oldalra pillantottam, és megláttam a fekete Range Rovert a kocsibejárón, ami csak ösztönzött, hogy még jobban püfölni kezdjem az ajtót.  Mikor már a kezem is zsibbadni kezdett, de még mindig nem érkezett válasz, kezdtem feladni, és csalódottan lehajtottam a fejemet, majd vertem még egy utolsót az ajtóba.. Legalább is oda terveztem.. De idő közben Harry pont kinyitotta, így orrba vágtam. Harry rögtön az orra elé kapta a kezét, sikerült betörnöm azt. Fasza.. Nem is tudtam, hogy ilyen erős vagyok. Magamban megveregettem a vállam, hogy képes vagyok betörni egy orrot, majd gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, és igyekeztem bocsánatot kérni.

-         Úristen.. Harry.. Sajnálom.. Én.. Nem így akartam.. Nem tudom, hogy akartam, de egyértelműen nem így terveztem. – bocsánatkérően ragadtam meg a csuklóját, amit az orra előtt tartott.

-         Ha egy orrba veréssel akartad alátámasztani, amit mondtál a parkolóban, az sikerült. Ha viszont nem az volt a cél, akkor mi? - bement a lakásba, hogy jeget tegyen az orrára, és én – bár nem kérte – de követtem, egyenesen a konyhába. Szólásra nyitottam a számat, de egy hang sem jött ki rajta. Mikor Harry elállította a vérzést, és megmosakodott felém fordult.

-         Nos? Minek köszönhetem a látogatásodat? Nem éppen kellemes köszönéssel. – Körbenéztem a házban, és Niallnak igaza volt, minden a földön hevert, a fal beverve.. Harry nekidőlt a mosogatónak, és karba tett kézzel várt a válaszomra, de az csak nem akart jönni. És olyat tettem, amit szerintem még Tori se látott volna előre, nem hogy Harry. Megindultam felé, majd a karjaiba ugrottam és megcsókoltam. Minden szó nélkül, a tettekre hivatkozva, átkaroltam a nyakát, és csak csókoltam. Bár válasz nem érkezett rá egyhamar, nem adtam fel, addig tartottam ott a számat, míg vissza nem csókolt. És miután elmúlt a kezdeti meglepődöttsége, meg is tette. Átkarolta a derekamat, és hevesen, vágyakozóan visszacsókolt. Erre volt már szükségem.. Rá volt szükségem. Arra, hogy a karjaiban tartson, hogy csókoljon. Harry a combom alá nyúlt, és vettem a célzást, felugrottam, és a lábaimat a dereka köré kulcsoltam, míg ő felültettet a pultra, mindezt anélkül, hogy egy pillanatra is megszakítottuk volna a csókunkat. Majd mikor végre levegőhiányban elválltunk, megnyaltam duzzadó ajkaimat, és pihegve Harryhez simultam. Szorosan öleltem, mintha ezen múlna az életem, majd belecsókoltam a nyakába, mire elhúzódott és a mutatóujjával, az államnál fogva finoman felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

-         Miért jöttél? Na, nem mintha bánnám, csak kíváncsi vagyok, hogy azok után, amit a parkolóban mondtál, mégis idejöttél, és letámadtál. – pont vissza akartam szólni, mikor felfedeztem a szemében a játékos csillogást, és inkább a kérdésére válaszoltam.

-         Azért mert csak a felét mondtam komolyan. Én csak.. túlságosan félek attól, hogy áldozata legyek egy pasinak.. főleg egy sztárnak, aki körül keringenek a pletykák, meg a lesifotósok mindenhol ott vannak.. Félek attól, ha közel engedlek, megbántasz.. De a helyzet az, hogy jobban akarlak, mint amennyire ezektől együttvéve félek. Sokkal jobban szükségem van rád, mint azt eddig hittem, és erre csak ma jöttem rá. Pontosabban mikor majdnem közlekedési balesetet okoztam, hogy ide tudjak jönni hozzád.  – nem szerelmi vallomás volt, de mégis hasonló volt hozzá. Nem gondolkoztam rajta, hogy mit fogok mondani, minden csak úgy jött.. Minden egyes szó, a szívemből szólt. Harry először csendben maradt, és emésztgette a szavakat, amiket hallott, majd elhúzódott tőlem és hátat fordított. Egy pillanatra megijedtem, hogy talán nem kellett volna így kitálalnom neki, de amikor megfordul és egy pimasz mosoly ült az arcán, elmosolyodtam, és szégyenlősen a lábamat kezdtem vizsgálgatni. Harry odajött, és megszorította a combomat, mire felnéztem rá, és ő lecsapott ajkaimra. Ez a csók sokkal lassabb volt, sokkal érzékibb, mint amikor letámadtam. Tele volt vággyal, és türelemmel.

-         Oh.. Ha tudnád, hogy hányszor gondoltam arra, hogy hasonló szavakat fogsz nekem mondani.. Hogy a karjaimban leszel.. És ha tudnád, hogy mennyire boldoggá tettél, pusztán ezekkel a szavakkal. Ha tudnád, mennyire akartalak.. Mennyire akarlak.. – halkan sóhajtoztam, míg a nyakamat kezdte csókolgatni, és közben hallgattam a beszédét. Aztán mikor leesett, hogy mit is mondott, finoman elhúzódtam, mire kaptam Harrytől egy értetlen pillantást. Kimondtam azt, ami elsőnek az eszembe jutott.

-         Sajnálom.. Készen állok arra, hogy veled legyek.. Mint a barátnőd, ha úgy szeretnéd. Készen állok rá, hogy rajongók utálatait álljam ki, hogy hamis pletykákat olvassak magamról, rólunk.. De arra még nem, és egy darabig még nem is fogok, hogy intim kapcsolatot létesítsek veled.. vagy akárki mással.. Úgyhogy, ha tényleg velem akarsz lenni, akkor ezzel együtt kell velem lenned, hogy nem vagyok képes arra, hogy szexuális kapcsolatot alakítsak ki veled. Még nem. – Harry csalódott tekintetétől meg inogtam.. Csak szexet akarna? Ennyit akar csak tőlem? De ezt a félelmemet gyorsan elhessegette, amikor megpuszilta az orromat, és elhagyták a szavak azokat a telt ajkakat:

-         Tudok rád várni.. Barátnőm. – megszólításra halványan elmosolyodtam, és egy édes csókot leheltem ajkaira, mire Harry felkapott és bevitt a szobájába, majd lefektetett az ágyra. Hittem neki, így nem aggódtam. Elsétált a szemben lévő szekrényhez, majd matatott ott pár pillanatig, és befeküdt mellém az ágyba.

-         És most..? Mit fogunk csinálni? – kíváncsi voltam mik a tervei, most hogy együtt vagyunk, és nem öljük megy egymást.

-         Filmet fogunk nézni. Horrort. Már betettem.

-         De.. Hol a tévé? – kissé butának tűnhettem, de akármerre fordultam, sehol nem láttam a készüléket.

-         Itt. – mondta majd elővett egy távirányított, benyomott rajta egy gombot, és a szekrényből elő bújt a „kis” televízió. (iróniát remélem, értitek gyerekek)

-         Hát. Khm.. oké. – kissé szégyenlősen odabújtam a mellkasára, és hallgattam, ahogy dobog a szíve, és ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Azért próbáltam a filmre is figyelni, bár nem volt kedvem, mert ijesztő volt.. De nagyon. Szinte Harry karjaiba simultam, mint valami kiscica, és ő csak simogatta a hajam, és néha-néha kuncogott rajtam, mikor akkorákat ugrottam, hogy ha nem fogja közre a derekamat, leesek az ágyról.

-         Ugye direkt ezt tetted be?! – sejtettem, hogy volt más filmje is, és hogy csak azért tette be ezt, hogy a karjaiban legyek, de nem zavart.

-         Igen, nem fogom tagadni, élvezem, hogy félsz, és nálam keresel menedéket. Élvezem, hogy a karjaim között vagy, és hogy a pólómat szorongatod. – egy kis puszit nyomott a fejem tetejére, és a következő, amire emlékszem, hogy Harry dúdol nekem egy dalt, majd lassan álomba merültem.