10. Fejezet

Szerelem vagy utálat?

Rengeteget késtem a résszel, de most már igyekszem rendszeresen hozni újfent a részeket. Remélem tetszeni fog ez a rész, és hagytok magatok után nyomokat. ;) Jó olvasást. :*

Csendben becsuktam a bejárati ajtót, levettem csigalassúsággal a kabátomat és a cipőmet. A helyükre tettem, majd meggyőződtem róla, hogy egyedül vagyok itthon. Egyedül? Torinak itthon kellene lennie, de csak egy papír fecnit találtam helyette.

„Dolgozom, utána találkozóm van Vele.”

Remek.. Akkor ismét egyedül töltöm az estét. Lehet, hogy most nem is baj. Szükségem van egy kis egyedüllétre. Úgy döntöttem elmegyek lezuhanyozni és közben kitalálom mi is legyen vagy, hogy egyáltalán most mi van. Szinte kettesével szedtem a lépcsőfokokat, csak hogy végre a zuhany alatt állhassak. Ahogy betettem a lábam a fürdőbe, már vettem is le a blúzom, és a többi fölösleges ruhadarabomat.

Megnyitottam a vizet és vártam, hogy elérje a megfelelő hőfokot, amint beálltam alá, rájöttem. Nem fogok itthon ülni egyedül és sajnálni magam. Nincs annyi pénz a világon, amiért itthon maradnék. Fiatal vagyok, és őszintén.. alig voltam bulizni..  Itt az ideje, hogy éljek egy kicsit. Gyorsan lezuhanyoztam, és kerestem egy „buliruhát”, amit felvéve rögtön javult a hangulatom. Beledobtam egy rúzst, egy parfümöt, és pénzt a táskába, és már kint is voltam az ajtón. Úgy döntöttem az egyetlen szórakozóhelyre megyek, amit tudok, hogy hol van, méghozzá a Funky Buddha-ba. Tori már nincs ott, úgyhogy érdeke este elé nézek egyedül. Fogtam egy taxit, megmondtam a szórakozóhely nevét, és 15 perc alatt ott is voltam. Kifizettem a taxist és megindultam a bejárat felé, és félúton gyorsítottam mielőtt meggondolom magam. Kifizettem a belépőt, és már bent is voltam egy helyen, ahol eddig sosem jártam. Egy helyen, ahol a zene bömbölt, és emberek sokasága táncolt. A pult felé vettem az irányt és rendeltem egy vodka-narancsot. A sokadik vodka-narancs után elég bátorságom lett ahhoz, hogy bemenjek a táncolóemberek sokaságába és én is táncoljak. Imádok táncolni, és el is mondhatom – na nem egoizmusból – ,hogy tudok is táncolni. 6 évet jártam modern táncra, de sose táncoltam más előtt. Fellépéseken se voltam. Nem akartam. Nem volt hozzá bátorságom. De lám! Egy kis vodka mindenen segít. Csak lecsuktam a szemem, és ismét átadtam magam a zene ütemének. Több kezet is éreztem magamon, de nem foglalkoztam vele. Csak én voltam, és a zene. Mikor ismét kinyitotta ma szememet egy férfi húzott magához. Egy tőlem jóval magasabb férfi. És nem is volt olyan csúnya. Hmm.. Lehet, hogy még a végén valami jó is kisülhet belőle. Megfordultam és innentől kezdve neki táncoltam. Fél óra után jöttem rá, hogy ÉN mit csinálok?! Egy vadidegen férfival táncolok, és hagyom, hogy össze-vissza fogdosson.. Még csak a nevét sem tudom. Amint észbe kaptam, otthagytam a férfit, és elindultam ki a szórakozóhely mögé levegőzni. Sokat ittam.. Túl sokat. A hátamat nekitámasztottam a falnak, és jóleső érzés töltött el, ahogy megéreztem a hideget. Lecsuktam a szemeimet, és a fejemet és hátra döntöttem. Vagy 10 perc telhetett el amióta kijöttem, és még mindig rettenetesen szédültem.

-         Hé, jól vagy? Olyan gyorsan eltűntél.

-         Hmm..? Ja, persze. Minden oké. – nem nagyon foglalkoztam vele, hogy ki kérdezi, de sejtettem, hogy az a fickó, akivel táncoltam. Hallottam, hogy közelebb sétál hozzám, és hogy meg áll előttem. De nem figyeltem rá. Nem érdekelt.

-         Gyere, táncoljunk még Édes.

-         Már nincs kedvem, bocs. – a legutolsó dolog, amit most akartam, az a tánc.

-         Óó.. Gyere már. Ne kéresd magad. – megfogta a kezem, és elkezdte simogatni. Nem húztam el. Minden figyelmemet lekötötte az, hogy arra koncentráljak, hogy egy helyben álljak.

-         Mondom nincs kedvem. Nem kéretem magam. – kicsit kezdtem ideges is lenni. Nem igaz nem fogja fel, hogy nincs kedvem táncolni.

-         Hüüüm. – közelebb hajolt és megcsókolta a nyakamat. Jól esett, de nem akartam, hogy fojtassa. Túlságosan illuminált állapotban vagyok ehhez.

-         Hagyd abba! – hangom alig volt hangosabb, mint a suttogás. És ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Folytatta a nyakam csókolgatását és haladt egyre feljebb.

-         Azt mondtam hagyd abba! – Szavaim süket fülekre találtak, és a további tiltakozásomat sem hallotta, de már más sem, mert megcsókolt. Megcsókolt. A szájának cigi és alkohol íze volt. Valami gusztustalan alkohol. Nyelvével a gyomromig lement, közben óriási kezei a csípőmön és a fenekemen vándoroltak. Kezeimmel próbáltam eltolni a mellkasánál fogva, de nem ment. Sokkal erősebb volt, mint én. De nem akartam, hogy csókoljon, és még segítséget sem tudtam hívni.. Próbáltam eltolni, ütni a mellkasát, de mintha egy kőszobrot ütöttem volna.

-         Úgy nézem, hogy nem akarja ugyanúgy ezt az egészet, mint te haver.. Szállj le a Barátnőmről! – a hang ismerős volt, de a tulajdonosát nem láttam az előttem álló behemóttól. De hatásos volt, amit mondott, mert leszállt rólam, és nem velem foglalkozott már, hanem a „Megmentőmmel”.

-         Ha a te barátnőd, akkor miért velem táncolt? – hangja felháborodott volt, és nem engedett el a háta mögül. Pedig rettentően szabadulni akartam tőle. És látni, hogy ki mentett meg.

-         Azért mert összevesztünk és féltékenyé akart tenni. Ami sikerült is neki, úgyhogy engedd el a barátnőm, vagy megöllek. – Ha egy kicsit több alkoholt ittam volna, még a végén én is elhittem volna, olyan hihetően mondta. A férfi egy kicsit ledöbbent, és nekem ez pont elég volt, hogy szó szerint a megmentőm karjaiba fussak. Átöleltem a derekát, és fejem a mellkasába fúrtam. Nagyon jó illata volt. Egy kicsit éreztem rajta a cigi szagot, ami bent ragadhatott rá, mert nem volt túl erős. Kezeit ő is körém fonta, és adott egy puszit a fejem tetejére, és elmotyogott egy sajnálom-ot. Az idegen valamit mormogott, majd nagy trappolással odébb állt. Kicsit eltávolodtam a megmentőmtől, hogy tudjam, ki is az. Amint fel tudtam nézni az arcára egy másodperc alatt kijózanodtam, és elengedtem a derekát. A hirtelen mozdulattól, persze meginogtam, de Ő elkapta a karomat, és visszavezetett a falhoz, és nekidöntött.

-         Jól vagy? – mély, dörmögős hangja megnyugtatóan hatott rám.

-         Én.. Igen. Azt hiszem minden rendben, csak kicsit szédülök. Egy picit.. Berúgtam.

-         Kísérjelek haza? – szemei engem vizslattak, esetleges sérülések után kutatva, de nem talált semmit.

-         Öhm. Elég, ha hívsz egy taxit. És.. ergh.. Köszönöm Harry.

-         Ugyan. – küldött egy enyhe mosolyt felém, és hátat fordított.

-         Harry! Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – ez a kérdés most szöget ütött a fejemben.

-          Én csak bulizni akartam.. És ide jöttem. A szokásos helyemre. És láttam, hogy táncoltál azzal a görénnyel.. Hogy is hívják? – erre a kérdésre, teljesen elszégyelltem magam. Még csak a nevét se tudtam, és mégis.. Áhh.. Teljesen hülyének érzem magam..

-         Én.. nem.. nem tudom.. – lehajtottam a fejemet, és nem néztem rá. Nem mertem a szemébe nézni. Már másodjára mentett meg. Ha nem jön, kitudja mit történhetett volna..

-         Nem tudod a nevét? Úgy táncoltál és smároltál vele, hogy nem tudod még azt sem, hogy-hogy hívják? – a hangja nem volt vádló, még ha a szavai azok is voltak.

-         Nem. Én csak.. élni akartam. Szórakozni. Új életet kezdeni. ÉS mi lett a vége? – kínosan felnevettem – Megint megmentettél.

-         Másodjára. Na nem mintha számolnám. És hát.. megesik bárkivel. – végre enyhült a szédülésem, ezért odamentem hozzá és megöleltem.

-         Köszönöm. Én.. Te mindig ott vagy, amikor valami van. Bár nem tudom, hogy hogyan csinálod. De köszönöm. – átöleltem a derekát és a fejemet, mellkasára támasztottam, aminek hatására, egy másodpercre abba hagyta a légzést, majd sóhajtott egyet és visszaölelt. Jó volt így állni. Csak ölelni, és hallgatni az egyenletes légzését. Élveztem.

-         Ashley.. – hangjára nagyobbat dobbant a szívem, de nem néztem fel rá. Nem akartam megszakítani az ölelésünket.

-         Hümm?

-         Tiltakoznál, ha megcsókolnálak? – a kérdése teljesen ledöbbentett, de nem húzódtam el. Ahhoz túl jó volt a karjai között lenni.

-         Valószínű.

-         Azért.. még ott az a 10%. – elkuncogtam magam, majd elhúzódtam és adtam egy puszit az arcára. Most néztem csak jobban körül, hogy mi is vesz engem körbe. Dohányzó, csókolózó, már-már intimebb kapcsolatba került emberek, mint ami illik nyilvános helyen. És senki nem segített volna Harryn kívül.

-         Harry. Nem fejezted be, hogy hogyan találtál meg.

-         Ja, igen. Láttam, hogy táncoltál azzal a fickóval, majd ellökted és kijöttél, láttam, hogy utánad jön. Csak nem tudtam, hogy merre lehettek, ezért tartott egy kicsit tovább, hogy észrevegyelek titeket. És aztán megláttam, hogy csókol, de te ütöd a mellkasát, és idejöttem.

-         Elég hihetően adtad elő, hogy a barátnőd vagyok. Ha kicsit többet ittam volna, még én is elhiszem. – felnevettem az ötlet abszurditásán, hogy én az Ő barátnője legyek.

-         Hát igen. Meggyőző tudok lenni, ha kell. – Ő is nevetett, bár fogalmam sincs, hogy Ő min nevetett.

-         Harry, nem tudnál haza vinni? Kérlek. – esdeklően pislogtam fel rá.

-         De, persze. De nem azt mondtad hívjak taxit? – pimasz mosolyra görbült a szája, hogy inkább vele mennék haza, mint egy taxival. Csak nehogy koppanjon a végén. Mielőtt válaszoltam, nem titkolva kíváncsiságom, végigmértem. Egy kék pólót viselt, fekete nadrággal, és ezt meg koronázta egy sapkával, ami alól kikandikáltak göndör tincsei. Arcán egy elégedett vigyor csücsült, ami láttatni engedte gödröcskéit, minek hatására ellenállhatatlanná vált. Hevesebben kezdett verni a szívem, és a levegőt is szaporábban szedtem, pusztán a látványától. Beharaptam alsó ajkam, és úgy tanulmányoztam tovább. Mintha egy angyal állna előttem. Harry öblös nevetése hozott vissza a jelenbe. Kissé elpirultam, és zavarba jöttem, de nem annyira, hogy ne tudjak válaszolni a nemrég feltett kérdésére.

-         De, de úgy gondoltam, hogy ha nem nagy baj, te is hazavihetnél, mert mégis jobban bízom benned, mint egy taxisban. De ha nagy teher, akkor nem kell, szórakozz nyugodtan, felhívom Torit. – elmondtam, hogy megbízok benne. Bár ez várható volt szerintem, Őt mégis meglepte. Küldtem felé egy „minden oké” mosolyt, majd elővettem a telefonomat és elkezdtem megkeresni Tori számát.

-         Dehogy teher, csak.. meglepődtem. Mennyit ittál?

-         Semmi bajom. Eleget ahhoz, hogy most ne veszekedjek veled mindenen és bírjalak. Mármint, kedves legyek veled. – drámaian a szívéhez kapott, és fájdalmas fejet vágott.

-         Ezek szerint nem bírsz engem? Ez fájt édes.. – elkuncogtam magam a borzalmas alakítására, és koncentrálni kezdtem a telefonom képernyőjére.

-         Mit csinálsz?

-         Torit akarom felhívni, hogy jöjjön értem. – pár perc csend következett, majd mire észbe kaptam, már el is vette a telefonomat, és elrakta a zsebébe. – Harry.. Mit csinálsz?

-         Haza viszlek. Gyere. – összekulcsolta a kezünket, és megindult vissza a szórakozóhelyre, hogy átvágjunk a tömegen, és végre kijussunk az utcára. Nem vettem el a kezem, betudtam annak, hogy nem akar elveszíteni a tömegben, de mikor már az utcán kint voltunk és akkor sem engedte el, már egy kicsit furcsálltam, de nem vettem el még akkor sem, mert ha elengedem, elesek.  Persze ezt nem mondtam el neki, mert ahhoz túl nagy volt az egóm.  Egy 10 percnyi gyalogolás után, amikor már minden bajom volt, végre eldöntöttem, hogy megkérdezem, hogy hol a francban van a kocsija, mert leszakad a lábam, megbotlottam, kezem kicsúszott Harry fogásából és a következő, amit észleltem az a talaj volt.

-         Jézusom Ashley, jól vagy? Ne haragudj, nem tudom, hogy ez, hogy történt.. Hisz fogtam a kezed. Uhh.. Sajnálom.. Jól vagy? – felültem, és megszeppenve néztem fel, Harry megijedt, tündéri arcára, majd iszonyatos nevetésben törtem ki. Ő persze nem értette, hogy mi olyan vicces, mégis hogy értethette volna?! Hisz még én magam sem értettem.

-         Ashley? Minden rendben? Fel tudsz állni? Gyere. – nyújtotta a kezét, amit én készségesen el is fogadtam, persze csak miután abba hagytam a nevetést. Harry elkezdett felfelé húzni, de amint megpróbáltam rátámaszkodni a bal lábamra, nem éppen a legjobb érzés járta át a testemet. Rögtön vissza is huppantam a földre.

-         Harry.. azt hiszem ki ment a bokám.. Sajnálom, én.. Nem tudom, ez az én szerencsém.. – felhúztam lábaimat, és térdemre hajolva kezdtem el vizslatni a földet. Előbbi jókedvem tovaszállt, már nyomát sem lehetett látni. Elkezdtem bántalmazni szegény füvet, és egyenként tépkedtem ki a szálakat.

-         Már nincs messze a kocsim, ide látom. Elviszlek ölben. Na gyere Hercegnő. – Felnéztem rá, és figyeltem minden mozdulatát, ahogy lehajol hozzám, és egyik kezével a lábaim alá nyúl, míg másikkal a hátamat támasztja meg. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, ahogy elkezd elemelni a talajtól. Kezeimmel körbefontam nyakát, de egy pillanatra sem szakítottam el tekintetem az arcáról. Alulnézetből is pont olyan tökéletes volt, mintha szemből néztem volna. Hosszú szempillái szinte simogatták arcát, akárhányszor pislogott, állkapcsa megfeszült, ahogy az utat figyelte, néhány - a sapka alól kikandikáló – tincs, takarta homlokát, és néha-néha a kilátását is, ilyenkor enyhén megrázta a fejét, és ment tovább. Hosszú léptekkel haladt előre, karjaiban velem. Ahogy elértünk egy fekete Range Rovers mellé, megállt és rám nézett. Valószínűleg ez volt az ő kocsija, de engem annyira elbűvölt arcának vonásai, hogy nem érdekelt. Csak néztem Őt, és Ő nézett engem. Majd egyszer csak közelíteni kezdett az arca, az én arcom felé, s ajkaink összeforrtak egy mámorítóan édes csókban. Nem úgy csókolt, mint az előbbi fickó. Nem volt utasító, és sürgető. Lassan és érzékien csókolt. Ajkaink egyszerre mozogtak, s csókunk közben bevillant valami. Az utálat, gyakran összekeverhető a szeretettel, hisz csak egy vékonyka határ választja el a kettőt egymástól. És, amit én érzek, amit táplálok ez iránt a férfi iránt, egyértelműen nem utálat volt. Szerettem Őt. Szerelmes lettem Harry Stylesba, aki minden nő vágya. 

9. rész

Melyik az igazi?!

-         Na ezt nem kellett volna.

Arcáról eltűnt a pimasz mosolya, csábítóan zöld szemei sötétek voltak a dühtől. Erőlködött, hogy kontrolálja magát, legalábbis erről árulkodtak ökölbe szorított kezei, és megfeszült izmai. Egy pillanatra megijedtem, hogy most mit fog tenni. Fog-e bántani, de aztán eszembe jutott. Ő egy sztár, nyilvánosan nem tehet velem semmit.

-         Miért? Mit fogsz tenni? Megütsz?! Megerőszakolsz te is?! –felnevettem hitetlenkedve, de amikor visszanéztem arcára, ismét egy másik kifejezés ült ki rá. A meglepettség és az értetlenség keveréke. „Mit mondtam? Nem tudom de hatásos volt!” Szemei visszanyerték eredeti mélyzöld színűket és kezeit is kiengedte.

-         Mit mondtál az előbb? – egyenesen a szemembe nézett és nem értettem miért kérdezi.

-         Hallottad! Tudtommal még nem vagy süket. – ha a közelében vagyok teljesen fel van vágva a nyelvem. Ezen változtatnom kell, de sürgősen!

-         Ashley, miért mondtad azt, hogy megerőszakollak én is?  - kihangsúlyozta az „én is” részt és leesett végre. „Hogy én mekkora egy idióta vagyok!”

-         É-én nem m-mondtam.. – magabiztosnak akartam hatni, de a hangom elárult. Meg-megremegett és a végére el is fúlt. Egyszerűen nem tudtam mit mondani. Képek milliói villantak be az agyamba. A hányinger és a sírás kerülgetett. Harry továbbra is az arcomat fürkészte.

-         De, de mondtad. – Közelebb jött egy lépést, mire én automatikusan hátráltam egyet, és próbáltam visszapislogni a könnyeimet. Pupillái kitágultak cselekedetemre, váratlanul érték. Tett még egy lépést, de ahogy Ő közeledett, én úgy hátráltam.

-         Ne gyere közelebb! – hangom hisztériás és hangosabb volt a kelleténél, amivel úgy tűnik, megleptem, mivel szájával egy „O” alakot formált.

-         Ashley, én nem bántalak. – szavai lágyak voltak, de én mégis féltem. Egy helyben állt és nézett. Nem bírtam tovább tartani magam. Forró könnyek peregtek le az arcomon, amiket meg sem próbáltam letörölni vagy eltakarni előle. Tett még egy lépést felém, mire teljesen a falhoz hátráltam és szinte sikítottam a szavakat:

-         Hagyj békén! Ne érj hozzám! Ne! Gyere! Közelebb! – most már zokogtam. És kiabáltam egyszerre, de Harry nem mozdult. Csak állt és nézett engem, míg én lecsúsztam a földre, és térdemet a mellkasomhoz szorítva sírtam tovább. Próbáltam egyenletesen lélegezni, kicsit lenyugtatni magam, de nem ment. Teljesen belemerültem a koncentrálásba így azt sem vettem észre, hogy valaki leül mellém, csak akkor mikor kezét a térdemre helyezte. Egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem, testem megfeszült érintésére. Miután magamhoz tértem, rögtön leráztam magamról a kezét, mire sóhajtott egyet és talán a hajába túrt. Mozgolódott egy kicsit, majd egy perc néma csend után az ölébe húzott. Próbáltam ellenkezni eleinte, de aztán feladtam. Ő nem fog bántani. Leengedtem kezeimet az ölembe, nyakába fúrtam a fejem és úgy sírtam tovább. Mikor ismét megéreztem egyik kezét a hátamon, másikat meg a lábamon nem tettem semmit. Hagytam magam. Kezével, körkörös mozdulatokkal, megnyugtatóan simogatni kezdte a hátam, míg a combomon a hüvelykujja utánozta. Furcsamód jólesett. Már nem féltem, legalább is Tőle nem. Vettem egy mély, szaggatott lélegzetet, hogy kissé megnyugodjak.

-         Sssh. Nincs semmi baj. Nem fog bántani senki. Addig nem, amíg én itt vagyok!  - szavai megleptek, mégis hittem neki.

-         Megígéred? – Tudom, nem kérhetnék tőle ilyet, és nem is kérnék tőle normális esetben, ha nem félek, és ha gondolkodom, mielőtt megszólalok.

-         Megígérem! – rekedtes hangján suttogta a fülembe, és egy pillanatot sem habozott mielőtt kimondta. Karjaimat nyaka köré fontam és még szorosabban bújtam hozzá. Szükségem volt a közelségére. Egy percig gondolkozott mielőtt is magához szorított. „Valószínűleg holnap a föld alá fogom kívánni magam, de nem érdekel.” Mikor ténylegesen lenyugodtam, és a félelmem is alább hagyott, elhúzódtam tőle, majd megtöröltem a szemem. Szemei arcomat kutatták, valószínűleg, azért hogy rájöjjön teljesen lenyugodtam-e már. Küldtem fel egy halvány mosolyt a ki nem mondott kérdésére.

-         Harry.. Ne haragudj, én csak.. – kezdtem volna, de nem tudtam, hogy hogyan is kellene befejeznem. Nem szerettem volna elmondani, mi történt, de úgy éreztem, miután eláztattam a pólóját és több mint egy óráig sírtam az ölében, ennyivel tartozom neki. De mégsem tudnék róla beszélni. Most még nem. Túl eleven az emlék. Túl fájdalmas. Túl sok nyomát viselem még ma is.

-         Semmi baj, figyelj.. Ha nem akarod elmondani, mi történt nem kell, de ha beszélni akarsz róla.. – beletúrt a hajába és kifújta a levegőt. Harry tud ilyen is lenni? Figyelmes és megértő? Már-már törődő?

-         Én.. köszönöm, de.. ne. Nem hiszem, hogy el tudnám most mondani. Én csak.. Sajnálom.. – szemeim ismét megteltek könnyel, de nem akartam megint sírni, csak hazamenni.

-         Semmi baj, megértem. Én nem mondom el senkinek. És sajnálom, hogy ekkora fasz voltam, de te sem voltál éppen a kedvesség mintaképe. – láttam rajta, hogy próbálkozik a figyelmem elterelésével, de figyelmen kívül hagytam, és elővettem a telefonomat, és tárcsáztam. Egy fél csöngés után fel is vette.

-         Ash? Minden rendben?

-         I-igen. De szeretnék most hazamenni. Nem érzem jól magam. Laura biztos beugrana helyettem. – ránéztem Harryre, aki ne m értette, hogy mit is csinálok. Pedig egyszerű.

-         Öhm, persze. De mi a baj? Menjek le? – aggódott értem és ez nagyon aranyos gesztus volt.

-         Nem! Én.. – vettem egy mély levegőt és belekezdtem. – Én csak haza akarok menni. Nem bírom ki, ha tovább kell itt maradnom. – egy szóval sem említettem neki Harryt vagy az előbbi kiborulásomat. Sóhajtott egyet, majd beleegyezett, és letette a telefont. Harry minden mozdulatomat figyelte.

-         Valami rosszat mondtam? – most komolyan attól fél, hogy valami rosszat mondott és a miatt megyek el?

-         Nem, dehogy. Csak nem akarok itt maradni. – Felvettem fekete bőrdzsekimet és a táskámban kutattam, de inkább csak időhúzás céljából. 

-         Akkor esetleg meghívhatlak egy kávéra? – meglepődve emeltem rá a tekintetemet.

-         Öh,.. Nem kávézom napközbe n, de azét köszönöm. – tényleg csak otthon akartam lenni, lefeküdni az ágyra, felhúzni a térdemet a mellkasomhoz, és aludni.

-         Egy tea? Kérlek. – nyeltem egyet és bólintottam alig észrevehetően. – Rendben, egy tea.

Csendben sétáltunk egymás mellet a kávézóig, és néha már kínossá vált számomra a némaság. Amikor megérkeztünk, udvariasan előre engedett, amit én jól nevelt „kislány” módjára megköszöntem, majd egy üres asztalhoz vezetett és megrendelte az italokat. A csend csak akkor tört meg mikor a pincér kihozta a rendelésünket.

-         És mikor jöttél Londonba? Gondolom, hogy nem olyan régen, mert nem láttalak ezelőtt még soha. – Mintha egy teljesen más férfi ült volna előttem, nem egy kötözködő seggfej. Tényleg érdekelte a válaszom, ezért egy kis idő után válaszoltam.

-         Pár hete jöttünk. Úgymond még szerencsénk is volt. Szinte azonnal találtunk állást, és a lakásunk is szuper. – elmosolyodtam a gondolatra, hogy ez így milyen idilli kép is lehet, és hogy az előzmények nélkül, tényleg tökéletes lenne. Ittam egy kortyot a teámból, míg a válaszomat emésztette, és élveztem, ahogy a jóleső meleg átjárja a testemet, a gyomromból kiindulva, fel a gerincemen, végig a kezeimben.

-         Kivel jöttél? Család? Barátnő? Esetleg barát? – „Még hogy barát.. Hah. Ez az év vicce!”

-          Nem. A testvéremmel, Torival.

-         Tori, mint..? – senki nem tudja, hogy minek a rövidítése a Tori, pedig szerintem egyértelmű.

-         Mint Victoria. Kiskorunkban ragasztottam rá a nevet. Túl hosszúnak találtam a Victoriát. – kuncogtam a gondolatra, hogy az óta hogy rajta maradt, és hogy mára mindenki így hívja.

-         A húgod?  - őszintén örülök, hogy Tori a téma. Róla akár heteket és elbeszélgetek bárkivel.

-         Az ikertestvérem. – szemei elkerekedtek és még az álla is leesett. Teljesen ledöbbentette. Muszáj volt kuncognom az arckifejezésén.

-         Az ikertestvéred?

-         Kétpetéjű. – bólintottam mintegy megerősítésképen, hogy igazat mondok, és egy cukros zacskóval kezdtem el játszadozni. „Hová tűnik ilyenkor tahó Harry? Melyik a megjátszott énje? Mi van, ha ez az oldala a kitalált, és holnap majd jól kiröhög, amiért előtte törtem össze?„

-         És a szüleitek? Ők itt laknak a közelben? Vagy mit szóltak hozzá, hogy elköltöztök? – Miért nem beszélhetünk továbbra is Toriról? Vagy a suliról? Hangszerekről?

-         Ők.. nem.. –vettem egy mély levegőt, lehunytam a szemem és elhadartam, miközben kifújtam a levegőt. – Ők nem tudtak róla, hogy el fogunk jönni. 4 óraára laknak innen vonattal. – Mikor befejeztem, kinyitottam a szemem, de többet már nem néztem rá, inkább a kezemet tanulmányoztam az ölemben, de az ő tekintetét éreztem magamon. Szinte lyukat égetett pillantása az arcomba,

-         Elszöktetek? – hangja ledöbbent volt és kíváncsi. „Elszöktünk volna? Ez történt? Nem hiszem.”

-         Lényegében.. Nem. Írtunk levelet. – Mielőtt eljöttünk tényleg írtunk egy levelet anyának, de csak két mondat állt benne:

„Nem tudunk tovább vele együtt élni.

Sajnáljuk.”

Abba akartam hagyni ezt a beszélgetést. Fogalma sincs miben kezdett el vájkálni.

-         Hogy-hogy nem tudtak róla? – csak felpillantottam egy pillanatra zavarodott arcára, és szemei rögtön rabul ejtették pillantásomat. Nem találta értelmét ennek az egésznek. Hát persze, hogy nem! Gyorsan félre néztem, és végig mértem:

Egy fekete pólót viselt, egy iszonyúan szűknek tűnő, szintén fekete nadrággal és barna csizmával. A pólója alól kilátszódó tetoválásai még érdekesebbé tették számomra, még vonzóbbá.  Kezei az asztalon nyugodtak összekulcsolva. A haja borzos volt. Olyan.. Olyan dögös módon. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy áthajolok az asztalon és beletúrok a hajába, de gyorsan el is vetettem ezt az ötletet. Zöld szemei enyhén csillogtak, homlokát ráncolta, ahogy várta a válaszom, de közben mosolygott, amitől megjelentek édes gödröcskéi. Mosolygott, mert már vagy 3 perce folyamatosan Őt tanulmányozom. Gyorsan visszavittem a kezemre a pillantásom, és éreztem, ahogy elpirulok.

-         Nem. Nem szóltunk nekik. Próbáltam minél semlegesebb hangot megütni, és minél rövidebb válaszokat adni, hátha leesik neki a tantusz.

-         Miért? Rossz volt a kapcsolatotok? – nem akartam pont most, pont itt mindennel előállni, de eltitkolni se akartam. Frászt nem akartam! Mindennél jobban el akartam titkolni.

-         Harry ne haragudj, de mennem kell. Köszönöm a teát és a beszélgetést is. – fel akartam állni, de megfogta a csuklóm, amitől ösztönösen összerezzentem, ezért rögtön el is engedte azt.

-         Hova sietsz? Valami rosszat mondtam? – tudom most csak azért ilyen, mert nem kapott választ minden kérdésére.

-         Igen! Vagyis.. nem. – felvettem a dolgaimat, elmotyogtam egy sziát és már ott sem voltam.

Harry szemszöge:

Voltak dolgok, amik megleptek vele kapcsolatban. Mikor arról kérdeztem, hogy a barátjával jött-e ide, egy percig féltem, hogy igent mond, de nem tudom, hogy miért. De hála nemet mondott, és közölte, hogy a testvérével jött. Valószínűleg eléggé kiült az arcomra a meglepődöttség, amikor közölte, hogy az ikertestvére, mert kuncogott rajtam. Élveztem a társaságát, és ki akartam deríteni, hogy mit titkol. Hogy mi is történt vele. Nem kellett pszichológusnak lennem ahhoz, hogy tudjam valami nagydolog történt vele, ami mély érzelmi sebeket hagyott maga után. Még a hülye is kitalálta volna, ha más nem abból, hogy összeomlott –szerintem-, egy emlékre. Azt mondta, megerőszakolom én is. Valaki megerőszakolta? Ha megtudom, hogy igen, és hogy kitette.. Esküszöm, hogy megölöm. Nem ismertem Ashley-t még csak a vezetéknevét se tudtam, de azt viszont igen, hogy valamiért minden áron meg akarom védeni őt, minden olyan környezet i hatástól, ami bánthatja. Ezt már akkor eldöntöttem, amikor sírva a földre csúszott. Eleinte nem tudtam, hogy mit is kellene tennem, de aztán leesett. Megvigasztalni. Abban a pillanatban, mikor az ölembe húztam és a fejét a nyakamba, rejtette, megbántam, hogy addig olyan nagy fasz voltam vele. Részben ezért is hívtam meg egy kávéra.. vagyis teára.  És minden rendben is ment, addig, amíg a testvéréről kérdeztem - bár eleinte nyomasztó volt a csend-, mosolygott, és végig csillogott a szeme. De miután áttértem a szüleire olyan lett, mint egy szobor. Merev és rideg. Nem nézett rám, csak a kezét nézte, és a válaszait monoton hangon mondogatta. Aztán.. Aztán pár kérdés után közölte, hogy mennie kell, és mikor megkérdeztem, hogy rosszat mondtam-e azt mondta, hogy igen, majd gyorsan kijavította magát. Mit mondtam? Mindent tudni akartam róla. Mindent. Miután faképnél hagyott felhívtam az egyik régi barátomat, akivel voltak.. Nos.. Voltak közös dolgaink.

-         Harry? Rólad is hallani?! Élsz még?

-         James, én is rendkívül örülök haver. Kellene pár infó. - míg ő lassan és kimérten beszélt, és sürgetően és követelőzően.

-         Pár infó, hmm..? Mint régen?

-         Mint régen. 

8. rész

"Na ezt nem kellett volna!"

Meglepetés!! Kellemes Húsvéti ünnepet! Jó kedvem volt és gondoltam megleplek titeket egy újabb résszel, ami egy csöppet már izgalmasabb, mint az eddigiek! Jó olvasást!
xXAshleyXx

Mit keresek én a női mosdóban, amikor az előbb maga Harry Styles védett meg, és beszélgetést kezdeményezett? Megmondom én, hogy mit keresel itt! Naponta jött be a hotelba, és ezzel önmagában nem is lenne semmi baj, ha nem váltogatta volna mindig le a nőit! Hányszor láttad ugyanazzal a nővel? Egyszer sem.. Na látod?! Azért hagytad ott, mert nincs szükséged egy szoknyapecér hülyeségére, a seggfej főnököd mellé. És most nézz magadra! Teljesen bepánikoltál és itt veszekedsz SAJÁT magaddal egy wc-ben a tükörképedet bámulva! Normális vagy? Persze, hogy nem.

- Elég! - érdekes, remeg a hangom, és egy nő totál idiótának néz, aki most jött be. Hmm, vajon miért? Ja, hisz a fejemben veszekedtem magammal. Még mindig néz a nő. - Nincs jobb dolga, hölgyem? Nem látott még magában beszélgető embert? Na ugye hogy de.. Viszlát. - és ezzel a lendülettel kicsaptam a mosdó ajtaját és megindultam a recepció felé a táskám miatt. Leguggoltam, hogy felvegyem, és amikor felálltam, volt olyan szerencsém, hogy nem egyedül álltam a halban..  

-          Jól vagy? - mély, rekedtes hangjából kihallatszott egy kis..

aggodalom? Zöld szemei fürkészően tekintették arcomat, és próbálta kialakítani a szemkontaktus, de ahelyett, hogy a szemébe néztem volna, elkezdtem a táskámban matatni a telefonom után, és így válaszoltam neki. 

-          Ja, jól vagyok. Minden rendben, csak nem érek rá. - enyhe célzás volt arra, hogy menjen el, és hagyjon egyedül, de nagyon úgy  tűnt, hogy nem fogta fel, vagy nem is akarta felfogni. Nem akarom, hogy itt legyen, mikor kitör rajtam a pánik, és sírva összekuporodok a földön. Nekem ez már túl sok egy napra. Nem szoktam én hozzá, hogy reggelente cipő nélkül szaladjak munkába, aztán felcsapjon egy seggfej autós, majd a főnököm többször is rám nyomuljon egy nap, aztán fel akarjon rángatni a szobájába, utána meg megmentsen Harry Styles. Kérlek, menj el. Kérlek!

-          Biztos? Nem úgy nézel ki. Ne segítsek valamiben? Hívjak egy taxit? Vagy vigyelek én haza? - Hah, arra várhat, hogy én beüljek az Ő autójába.

-          Nem, köszönöm. Szívesebben sétálok hazáig, ki kell szellőztetnem a fejemet. De azért köszönöm. - felkaptam a táskámat és a bejárati ajtót vettem célba. 

-          Haza kísérlek. - épp, hogy kimondta a mondatot, heves tiltakozásba kezdtem. 

-          NEM! Vagyis.. Khm.. úgy értem, nem kell köszönöm. Egyedül szeretnék lenni, és az nem megy úgy, hogyha te.. Ön.. ott vagy. - mikor meghallotta, hogy a te-t kijavítottam ön-re, elkuncogta magát. 

-          Ugyan. Ne legyél egyedül, veszélyes ilyenkor London, haza kísérlek. - hangja magabiztosságot sugárzott, és ez nem tetszett, persze vonzó, ha egy férfi magabiztos, de.. mégsem. 

-         Nem, köszönöm. Zenét fogok hallgatni.

-          Nem feltétlenül kell beszélgetnünk. 

-          De én egyedül akarok lenni, és EGYEDÜL zenét hallgatni. – próbáltam minél jobban kihangsúlyozni az egyedül szócskát. 

-          Senki nem szeret egyedül lenni, és zenét hallgatni. 

-         De én szeretek egyedül lenni, fülessel a fülemben, a saját világomban, mert ilyenkor távol vagyok az összes szarságtól, ami a való életben van. - mire észbe kaptam, már túl késő volt megváltoztatni azt, amit mondtam. Egy pillanat alatt keltem ki magamból, de ez az ő hibája, nem igaz nem tudja felfogni, hogy nem akarom, hogy velem jöjjön. 

-          Héj, nyugalom babe, csak kedves akartam lenni. - minden aggodalom és kedvesség eltűnt a hangjából, és átment flegmába. A kezét a nadrág zsebébe rejtette, és úgy nézett rám, én meg kitágult pupillákkal és tátott szájjal bámultam rá, hogy milyen gyorsan ledobta az álcát. 

-          Nem vagyok babe, főleg nem a tied. Takarodj! Nem vagyok kíváncsi rád, sem a hülye szövegedre, így szeded fel az összes kurvád? Hát elég sok eszük lehet, ha összeállnak egy ilyen szarházi alakkal, mint amilyen te vagy! - most ő volt a soros hogy tátott szájjal nézzen, majd egy gyors mozdulattal a pulthoz szegezett, és a fülembe duruzsolt.

-         Nem tudsz Te semmit! Nem is ismersz, miért ítélkezel?! - a csípőjével odaszögezett a recepciós pulthoz, közben a kezeinket összekulcsolta. Egyre gyorsabban vert a szívem és a levegőt is szaporábban szedtem, amit persze Harry is észre vett. Összeszorítottam a fogaimat, és úgy szűrtem a szavakat: 

-          Eressz. El. Harry! – Épp, hogy hallható volt a hangom. Nem igaz, ilyenkor miért nem jár erre senki sem?

-         Hüm. Miért tenném? Szarházi alak vagyok, nemde? – nem érdekelt milyen hangsúllyal mondta, vagy hogy éppen engem szagolgatott, megszakítottam kezeink érintkezését, és a mellkasánál fogva eltoltam, ami nem is volt olyan nehéz, mert nem számított rá, ahogy én sem, hogy milyen izmos mellkasa van, és hogy milyen gyorsan ver a szíve. Felkaptam a táskámat, ami időközben a földre esett és végre kijutottam az épületből, de azért még az ajtóból visszaszóltam Harry-nek.

-         Seggfej!  - minden tiltakozásom ellenére, hogy gyalog akarok menni, leintettem az első taxist, és hazáig próbáltam kontrolálni magamat. Nem fogok sírni! Nem fogok sírni! Ezt kántáltam egészen hazáig, majd kifizettem a taxit és beszaladtam.

-         TORI! TORI! – becsaptam az ajtót, és mint egy őrült kiabálni kezdtem Tori nevét, muszáj beszélnem vele. – TORI! GYERE MÁR LE! – ledobtam a táskám a kanapéra, és csak ezután ugrott be. Tori dolgozik.

-         Mi van? – és mégsem dolgozik, mi van? De reggel elment, akkor most miért van itthon? – Egyszer küldenek haza pihenni, akkor is felversz az álmomból. – Ah, tehát hazaküldték pihenni.

-         Tori.. – és itt eltört a mécses, nem bírtam tovább, szabad utat engedtem a könnyeimnek, Tori egy pillanat alatt mellettem termett, és leültetett a kanapéra. – Hé, mi történt?  

-         Borzasztó napom volt.. – azzal neki álltam, és elkezdtem elmesélni neki mindent az elejétől a végéig. – Aztán amikor kiszaladtam a mosdóból és haza akartam jönni, ott volt Harry, haza akart kísérni, de én nem akartam, de ő csak erősködött, mire én kiborultam, aztán ő ledobta a ’jófiú’ álcáját, és átment flegmába, aztán én is bunkóztam, majd odaszorított a pulthoz, és.. Hihetetlen, de egy minimális részem élvezte ezt az egészet. Nagyobb részem is élvezte volna, ha nem a munkahelyemen történik, nem akaratom ellenére, és nem lenne ilyen seggfej.

-         Mit mondtál neki, amire kiakadt?

-         Én.. Nem tudom. Vagyis tudom, de..

-         Mit mondtál neki Ash?

-         Csak az igazat. Azt, hogy nem vagyok kíváncsi rá, sem a hülye szövegére, és hogy így szedi-e fel az összes kurváját? Meg, hogy elég sok eszük lehet, ha összeállnak egy olyan szarházi alakkal, mint amilyen Ő!  - Már egy kicsit lenyugodtam, és nem sírtam, de egyfolytában ez az egész játszódott le a lelki szemeim előtt újra és újra.  

-         Rendben, figyelj. Akármennyire is igazad van, gondold meg jól, hogy mit mondasz neki, mikor és hol. Akárhogy is van Ő egy nemzetközi szupersztár és megkapja amit akar, és remélem, hogy nem te vagy amit most jelenleg akar. Ha keresztbe teszel neki, ő még jobban keresztbe tud neked tenni. Ott tesz neked keresztbe, ahol akar, úgyhogy gondold meg jól, hogy mikor és hol alázod meg. Oké? Csak ezt ígérd meg nekem, és hogy nem dőlsz be neki!

-         Ígérem, nem alázom meg nyilvánosan, de Tori én beszélni se akarok vele, nem hogy megalázni, remélem nem jön többet a hotelba. És én azt gondoltam, hogy helyes! Úr Isten..! Ne haragudj, hogy felébresztettelek! – bevetettem bocsánatkérő pillantásomat, és megöleltem, amikor küldött egy mosolyt felém.

-         Na de ha már felkeltettél és meséltél, most én jövök. Nem csak te vagy aki seggfej sztárokkal találkozik. – értetlenül néztem rá.

-          Tudod, mostanában nem nagyon tudtunk beszélni, mert mind a ketten rohanunk mindig valahová, ezért ezt se tudtam elmondani a múltkor. Találkoztam Liam Payne-nal..

-        Az One Direction tag, a Liam Payne? – kimeresztettem a szemeimet, és valószínű elég nevetségesen nézhettem ki, de nem tudom elhinni, hogy találkozott vele. – És milyen volt? Aranyos? Gondoskodó?

-         Ash, nyugodj már le, nem volt sokkal jobb, mint Harry. Milyen volt?  Részeg, de az nagyon. Ez már rögtön az első héten volt. Szokás szerint sokan voltak a klubban és én voltam a pultos, mivel ez az állásom, ha esetleg elfelejtetted volna. Nem tudtam, hogy merre figyeljek annyian voltak, mikor végre kezdett elfogyni a szomjas tömeg, kicsit lassabb tempóra váltottam és az a seggfej rám mozdult! – Tehát tőle tanultam ezt a seggfejezést. – Várj, Rád mozdult a mindenki által istenített Liam Payne?

-         Igen, de mentségére szóljon, hogy részeg volt!

-         Álljunk csak meg! Te megvéded?! Jézusom, neked bejön! – nevetve dőltem hátra a kanapén, a gondolatra, hogy végre Tori-nak is tetszik valaki.

-         Azóta bocsánatot kért.

-         Tori, csak nem elpirultál? – legalább most már azt is tudjuk, hogy az One Direction-ból egy ember normális, bár néha leissza magát a sárgaföldig. – Mit titkolsz még? Halljam! – játékosan meglöktem, és nem lökött vissza. Máskor mindig visszalök, ezek szerint, tényleg titkol még valamit.

-         Hát.. Elkérte tegnap a teflonszámomat. – A mindig magabiztos és egoista Victoria Bowman most szégyenlőssé vált? Na nee. Szerelmes! Hah. Ezt megtartom magamnak, különben kitekerné a nyakamat.

-         Sok sikert! –megöleltem és elmentünk aludni, hisz őt is felvertem az álmából, és én is elfáradtam egésznap.

Kellj fel! Kellj fel! Kellj fel! Már csak ma. Péntek van, hétvégén nem kel bemenned, gyerünk, nyisd ki a szemed! Próbáltam minél biztatóbb szavakat gondolni, hogy felébredjek, de sehogy nem ment, aztán eszembe jutott a tegnapi nap, és gyorsan leellenőriztem az órát. 5: 30 Még pont időben vagyok. Komótosan kimásztam az ágyból, megreggeliztem, lezuhanyoztam, és elgondolkodtam, hogy kellene viselkednem, ha Harry ma is jönne szobát kivenni? Valószínűleg úgy, mint eddig. Odaadom a szobakulcsot és ennyi. Felöltöztem és leosontam a lépcsőn, mivel Tori még alszik. Persze, melyik hülye kelne fel ilyenkor? Leintettem egy taxit, és elmondtam a címet. Próbált beszélgetést kezdeményezni, de nekem semmi kedvem nem volt hozzá. A homlokomat a hideg ablaknak támasztottam és próbáltam mindet elfelejteni, csak sajnos nem ilyen egyszerű. Az út egy pillanatnak tűnt, minél jobban húzni akartam az időt, annál gyorsabban telt. Kifizettem a taxist és besétáltam a hotelba, a hall üres volt, beálltam a pult mögé felválta Amber-t, szegény egész este itt poshadt Laura után. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok? Sehol egy vendég? Bár mondjuk, még nagyon korán van. Akkor.. Nézzünk szét a neten. Vagyis.. Konkrétan egy személyre keressünk rá. Már egy órája böngésztem az internetet Harry után, amikor valaki megfogta a csípőmet, és a fülembe suttogott.

-         Kutakodunk, kutakodunk? – Hangja játékos volt, és rekedt, mint tegnap. Gyorsan bezártam minden oldalt, amit olvastam, de megfordulni nem mertem.

-         Vedd le a kezed rólam! – visszafojtottam még a levegőt is, nehogy véletlenül meghallja, hogy gyorsabban szedem a levegőt, a közelében. – Vedd le a kezed, különben..! – Fenyegetésem üresen csengett, és ezt ő is hallotta. Kezei kalandozni kezdtek, de rájuk csaptam mielőtt túl messzire jutottak volna.

-         Mit izélsz? Csak szórakozunk.  - kijelentését és mosollyal is megspékelte, és ezt honnan tudom miközben háttal, állok neki? Roppant egyszerű, a nyakam csókolgatása közben jelentette ki. A hideg futkosott a hátamon, ahogy ajkai érintkeztek a nyakam felületével. Szorosabban fogta a csípőmet és maga felé fordított. Arcát egy hajszál választotta el az én arcomtól, mélyen a szemembe nézett és egyre közelebb és közelebb hajolt. Akaratlanul is becsuktam a szemem és egy kicsit közelebb hajoltam. Éreztem lehelettét a számban, majd egy másodperce ajkai súrolták az én ajkamat. Tedd meg ! Aztán.. Aztán elhúzódott, és nevetésben tört ki.

-         Látnod kéne magad! – szinte a hasát fogta a nevetéstől.

-         Rohadék! Mit képzelsz magadról? – Én mit képzelek magamról? Majdnem megcsókoltam! Majdnem hagytam neki, hogy megcsókoljon?! Milyen majdnem? Hagytam volna neki, ha nem húzódik el! De én nem akartam! Elment az eszem!

-          Én mit képzelek magamról? Semmit, teljesen tisztában vagyok az értékeimmel, és úgy láttam te is egyre jobban képben vagy. Legalább találtál valami érdekeset az interneten rólam?

-         Még nem tilos más után nézni az interneten. Viszont akarata ellenére megcsókolni valakit, az már az!

-         Akarata ellenére? – közelebb jött két lépést és a fülembe suttogott. – Biztos, hogy akaratod ellenére történt volna? Jobban akartad, mint én! – ezzel nevetve ismét hátrébb húzódott, és nem bírtam tovább. Megpofoztam. Felképeltem Harry Styles-t! Tisztán lehetett látni az arcán a tenyeremet. Megfogta az érintett testrészét, majd szúrósan rám nézett, és elkapta a kezem.

-         Na ezt nem kellett volna! 

7. rész

A megmentő

Tudom , megint késtem vele, és sajnálom, de köszönöm, hogy olvassátok a blogot, ismételten egy icipicit hosszabb résszel  jelentkezem. Remélem tetszeni fog, komizzatok, mert abból tudom, hogy mit változtassak SZÁMOTOKRA. A facebook csoport továbbra is él és virul és  várja a  további jelentkezőket. Jó olvasást.
xXAshleyXx

Eric Fith..  Valami vonz benne, a titokzatossága talán. Két hete dolgozom itt, és az óta többször is megfordult már az én műszakomban, de mindig takarta az arcát, és nem nézett a szemembe. A munka egyébként nagyon tetszik, nem tudom, hogy hogyan fogom megköszönni neki a lakást is és az állást is, a legkevesebb, hogy ma vele vacsorázom. Persze nem sok kedvem van hozzá, de annyit segítet nekünk, és egyedül se akarok otthon lenni, hisz Torinak is bejött a meló, és ma este is ott van, még korábban ment el a szokottnál, hogy megint segítsen kipakolni, meg valamit magyarázott még, de épp akkor nem figyeltem. Huppsz. Még két perc és találkozom Michael-lel, nem tudom, miért izgulok ennyire. Oké, jó pasi, meg aranyos, meg kedves, de valahogy.. nem fogott meg rendesen.  Na jó, elég, lejárt a műszak, pityegett az órám, és én már is a női mosdóban vagyok, hogy rendbe hozzam szétzilált hajamat, ami kontyba volt fogva, de most mindenfelé állt a szaladgálástól. Őrületes volt a mai nap. A tükör előtt állva, újra átgondolom ezt az egészet.
Reggel mikor fel keltem, rájöttem, hogy ha nem igyekezem, elkések. Fasza. Körülbelül két másodperc alatt kikeltem az ágyból, és összeszedtem a dolgaimat; blúz, szoknya, cipő. Gyorsan felkaptam őket, a hajamat egy laza kontyba fogtam, fogat mostam és már úton is voltam, amikor észrevettem, hogy a telefonom otthon maradt, de ha hazamegyek érte biztos, hogy elkések. Lekaptam a magas sarkú cipőmet és futásnak eredtem, persze az eső is elkezdett szemerkélni. Amint jobban körbenéztem, megláttam, egy pocsolyát, a járda mellet és beljebb akartam menni, hogy még véletlenül se történjen baleset, de már késő volt, jött egy rohadt autó és a fehér blúzomtól kezdve a harisnyám aljáig mindenem sáros lett. Egy szó ugrott be ismételten. Fasza. Épp hogy beléptem az épületbe, úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntenék. Gyorsan visszabújtam a magas sarkú cipőmbe, majd beálltam a pult mögé, és éppen időben, mert megjött Michael, aki átlátott rajtam, én viszont nem láttam mást, csak a frissen vasalt öltönyét, a tökéletesen ápolt haját, és fehér fogsorát. Egy pillanatra összerándult a gyomrom, majd az érzés el is múlt. Mi van velem? Nem ez a szerelem. A szerelem az, amikor meglátom, és nem csak egy pillanatra rándul össze a gyomrom, hanem végig úgy érzem, mintha pillangók milliói repdesnének a gyomromban, ha mást is tudok róla mondani, nem csak annyit, hogy „Hát igen, jól néz ki, helyes és.. és kedves.”.  Hanem ha valaki kérdez róla valamit, akkor szinte az egész önéletrajzát feltudom sorolni, hogy mit szeret, és mit nem, mire allergiás, mi a gyengéje, mi hozza el egyszer a vesztét, mi szeretett volna lenni kiskorában. A szerelem az, hogyha elejt egy bókot, akkor azon nyomban pír önti el az arcom, és szégyenlőssé válok, ha a barátai előtt nem néz levegőnek, és nem bánik velem lekezelően, hanem oda jön, megfogja a kezem büszkén, és ad egy puszit az arcomra, hogy „Igenis Ő az ÉN barátnőm, és szeretem!” Viszont ilyet soha nem tenne Michael.. Ehhez Ő túl büszke.

-         Ash? Minden rendben? Úgy nézel rám, mintha UFO lennék. – jézusom.. végig őt bámultam?! Nem vagyok észnél..

-         Pe..Persze. Minden rendben. Csak borzalmas reggelem volt és elbambultam. Ne haragudj. – esdeklően nézek rá, majd kilépek a recepciópult mögül, hogy a saját szemével tudjon meggyőződni az igazamról.

-         Ash.. Borzalmasan nézel ki. – gyorsan végigfutatja a tekinteté rajtam, de a mellemnél egy kicsivel tovább időzik a kelleténél, mire érzem, hogy pirulni kezdek, és összefonom a karomat a melleimnél.

-         Sejtettem a megerősítésed nélkül is, de azért kösz.. – Hirtelen váltottam lettem kedvesből, flegma. És hogy miért? Roppant egyszerű. A főnököm és a barátom egyben, de ez nem jogosítja fel arra, hogy a mellemet bámulja.  Gyorsan oda figyelek mivel megnyomták a recepción lévő csengőt, hogy  figyeljek már, és kit látnak szemeim? Eric Fith áll a pult másik oldalán, és én egy műmosollyal odaállok.

-         Jó reggel! Üdvözlöm ismét a Csillagfény Hotelban! Miben segíthetek?

-         Khm.. A szokásos szobámat szeretném kérni, ismételten csak egy éjszakára. – sehol nem láttam mellette vagy mögötte hölgyet, lehet csak pihenni, akar, a hangját szánt szándékkal elmélyítette, így kissé röhejes volt, mielőtt válaszolni tudtam volna, vagy oda adni a szoba kulcsát, Michael megszólalt.

-         Most mi a franc bajod lett hirtelen? – kissé felháborodott hangjának volt egy enyhe.. éle.

-         Mármint? – elkezdtem ismét bevinni az adatokat a gépe és Eric csak várt és figyelt.

-         Egyik pillanatban még kedves vagy aztán meg felgma. Mi ütött beléd?

-         Óó. Nem igaz nem esett le seggfej! –lecsaptam a kulcsot a pultra, de Eric nem vette el, figyelte a műsort, nem hiszem, hogy lenne jogom így beszélni a főnökömmel, de mégis megteszem.

-         Hogy mondtad Ashley? – most már több fenyegetés hallatszott ki a hangjából, mint legelsőnek. De nem érdekelt.

-         Jól hallottad seggfej! Lehet hogy a főnököm vagy, és egyben a barátom, és az is lehet, hogy kurva rossz reggelem volt, és az ingem tiszta víz, aminek hatására átlátszik, de ez nem jogosít fel se téged, se senki mást arra, hogy a melleimet bámulja! Téged meg aztán tényleg nem kellene erről felvilágosítanom, hisz a főnököm vagy az Isten szerelmére!  ÉS csodálkozol, hogy miért nem mondtam anno igent neked! – mikor ezek a szavak elhagyják a számat rögtön meg is bánom, mérges vagyok rá, de ezt nem kellett volna mondanom. Lejjebb veszem a hangerőt és folytatom. – Talán, ha néha normálisabb lennél, és úgy tudnál viselkedni, ahogy az alkalom vagy a helyzet megkívánja több esélyed, lenne, nem gondolod Michael? - a szemem sarkából észlelem, hogy még mindig itt van Eric és úgy, tesz, mintha a körmét tanulmányozná oly nagyon, de ennél átlátszóbb nem is lehetne, hogy issza a veszekedésünk minden szavát. Mich nem mond semmit, minek hatására elkezdek visszafordulni a vendégeimhez, de elkapja a felkaromat.

-         Akkor.. – zavarban van, tudom, mert megvakarja a tarkóját. Hogy ezt honnan tudom, hogy azt jelenti, nem tudom. – Akkor nem lenne esetleg kedved eljönni velem.. ma vacsorázni? Semmi pucc, semmi felhajtás, csak itt a hotel éttermében. Csendben, ketten.

-         Mich.. – semmi kedvem ma hozzá, de én bátorítottam az előbb, hát most kénytelen vagyok meginni a levét.

-         Ash, te mondtad az előbb, kérlek.

-         Rendben, de ha még egyszer a mellemet fogod bámulni, kikaparom a szemedet! – a hatás kedvéért felé karmolok a levegőben, mire nevetve meg ölel. És érzem, ahogy a keze egyre lejjebb és lejjebb csúszik a derekamon.

-         Seggfejkém! Elég volt szerintem, különben kénytelen leszel egyedül vacsorázni! –eltolom magamtól a vállánál fogva, sok volt ez nekem mára.

-         Bocs Ashley, csak..

-          Michales, sorom van.. – mutatok a lassan tényleg az ajtóig elérő sorra, mire bólint egyet Mich és elmegy. Végre.

-         Elnézést a kellemetlenségért! Parancsoljon a szobája Mr. Fith. Kellemes pihenést! – elkapja a kezemből és felviharzik a lépcsőn, legalább egy köszönömöt kinyöghetett volna. Még egy seggfej. Hmm.. Feltűnően sokat használom ma ezt a szót. Érdekes. Pedig nem igazán szoktam káromkodni. És most a tükör előtt állok, és a hajamat igazítom, miközben az agyam teljesen üres. Egy kicsit izgulok, de az inkább a megjelenésem miatt van, mint a Michalellel való találkozás miatt. Leengedtem a hajam, és mivel összebarátkoztam Laurával-ő szokott váltani engem általában- felajánlotta, hogy hoz nekem egy ruhát, ne ebben kelljen vacsoráznom, amit hálásan el is fogadtam. Egy ruha helyett egy egész kollekciót hozott nekem. Ruha a hozzá illő cipővel és táskával, sőt még karkötőt is hozott. Hú, Laura aztán nem viccel, ha ruháról van szó. 

-         Gyorsan átöltöztem, és megnéztem az órát. Hmm.. Elegánsan kések. Kisétáltam a mosdóból és megkerestem az éttermet. Most először nézek jobban körbe. Igazából szép hely, régies, de elegáns. Amikor beértem az étterembe megpillantottam ŐT. Fekete zakót viselt, de.. Baseball sapka volt rajta. Eric Fith. Furcsa, hogy nem Michaelt pillantottam meg elsőnek, de valami oda vonzotta a tekintetemet. Most nem volt úgy eltakarva az arca, mint máskor. Jobban szemügyre tudtam venni. A sapka alól göndör haj kandikált ki, a szája enyhén rózsaszín és elkésztő módon nagyon vonzza a tekintetemet. Telefonált és valamin elmosolyodott, mire gödröcskéi megjelentek, elképesztő látványt nyújtott. Még így baseballsapkában is úgy festett, mint egy angyal. A szívem dobbant egy nagyot és akaratlanul is felé tettem meg egy lépést, mire észbe kaptam, már majdnem az asztalánál voltam. Megeresztett felém egy pillantást. Egy jó hosszú pillantást, amellyel jó alaposan végigmért. A lábamat fikszírozta egy ideig majd tovább haladt, de nem időzött a melleimnél, mint Michael. Érdekes. Na nem, mintha olyan melleim lennének, hogy nem elhanyagolhatóak, csak mégis furcsa gesztus volt tőle. A szemembe nézett. Mélyen. És ekkor beszédre nyitottam a számat, ám valaki megelőzött.

-          Ashley! Itt vagyok! – Michal.. most az egyszer igazán csendben maradhatott  volna, úgy tettem mintha nem hallottam volna, és néztem tovább az idegent, aki ugyan így cselekedett, majd felhúzta az egyik szemöldökét, mire bepánikoltam.

-         Ne haragudj! – Nem úgy voltam itt, mint dolgozó, és nem is nézett kis idősebbnek, mint én. Nem fogom az időmet vesztegetni, a magázódással. – Szörnyen ismerős vagy nekem. Bocsánat. – ezzel a lendülettel megfordultam és elindultam, de hallottam, ahogy még kuncog. Mennyei hang. Mmm.

-         Ashley, hey, minden rendben?  - Persze, rendben lenne, ha mellette ülhetnék és nem melletted.

-         Tessék? Persze. –mosolyt varázsoltam az arcomra és megkerültem az asztalt, majd puszit adtam neki, szerencsémre pont úgy ülök, hogy lássam Mr. Titokzatost, és ő is pont engem figyelt, amikor puszit adtam Mich-nek. És nem éppen vidám kifejezéssel. Mi van velem? Egy srác tetszik, akinek még a valós nevét sem tudom. Ugyan már.. Eric Fith?! A mesében sincs ilyen név.. Az a mosoly, a kuncogásának hangja, a zöld szeme, a kikandikáló göndör fürtje. És most is idefelé néz. Inkább megpróbálok koncentrálni Mich-re.

-         …a hajóorrba, el tudod ezt képzelni?  - miről maradtam le? Mi volt a hajóorrba? Biztos valami szörnyen vicces, mivel ő nagyon nevet, ezét egy mosolyt erőltetek magamra és hümmögök valamit.

-         Éhes vagyok, rendeljünk. – bármit csak ne egy hajóorros sztorit. Én csirkemell salátát rendeltem egy pohár ásványvízzel, viszont azt már meg nem tudnám mondani, hogy mit rendelt Michael, de azt tudom, hogy Mr. Titokzatos idegen, marhasültet rendelt vörösborral. EGY személyre. És ennyi, többet nem rendelt. Néha-néha szemeztünk, de én mindig elkapta ma tekintetem 2 mp után, ami furcsa, hogy éreztem, ahogy a tekintete perzseli a bőrömet.

-          Benne vagy? – Michael hangja rántott ismét vissza a jelenbe, és ismételten fogalmam sem volt róla, hogy miben is kéne benne lennem. Ha megint rákérdek, hogy ’Tessék?’ vagy hogy ’Mi?’ tuti kiakad.

-         Ööö.. Persze?! – fogalmam sincs mibe mentem bele.

-         Klassz! Akkor menjünk! – Ácsi.. Ácsi-ácsi-ácsi! Hova is megyünk?  Felálltam és követtem, de csak nem bírtam magammal. – Hová is megyünk Mich? – megállt és hátra fordult, a szeme az eddigi csokoládébarnából átváltott feketére.

-         Fel. Hozzám. A szobámba. Az előbb egyeztél bele. – megfogta a kezem és ismét megindult.

-         Hogy mivan?! Na neem! – felnevettem ettől az abszurd ötlettől és kikaptam a kezem a kezéből. – Te HÜLYE vagy? – a hangom nem olyan halkra sikerült, mint ahogy azt terveztem, de nem érdekelt. Ez az idióta komolyan a szobájába akart vinni? Fel.. HOZZÁ?!

-         Mit hisztizel? Az előbb belementél készségesen!

-         Csak, mert nem figyeltem a hülyeségeidre! Mennyit ittál? Bocs, arra sem figyeltem. - a periférikus látásommal érzékelem, hogy pont Mr. Titokzatos ember asztala mellett állunk, és ismételten lyukat éget a pillantásával a hátamba, vagyis. .az egész étterem lyukat égett a hátamba.

-         Semennyit nem ittam!

-         Bűzlesz a piától! Menj fel a szobádba. - halkabbra vettem a hangomat, hogy nem vettem észre, hogy bepiált? Ja, persze, hisz Mr. Angyalarcú idegennel szemeztem.

-         Remek, menjünk! – vigyorog, és megint elkezd húzni, mire valaki elkapja a másik kezem, és egy erőteljes húzással maga mellé állít.

-         Azt hiszem, azt mondta, hogy nem megy fel veled haver! – egy nagy tenyér fogta közre az ÉN kezemet, az érintése puha, a válláig érek fel, már nincs rajta baseball sapka, így gond nélkül tanulmányozhatom az arcát, amikor a felismerés olyan erővel hasít az agyamba, hogy az már fáj. Mr. Angyalarcú idegen nem más, mint Harry Styles, aki most éppen megvéd, egy olyan dologtól, amitől valójában nem is kell megvédenie. Harry.. Styles..

-         Szerintem, meg fel akar jönni velem! – Michael a kezem után nyúl, de Harry behúz a háta mögé, és én beszívom férfias illatát, ami egyszerűen mámorító. Kölnije illata keveredik, az ő eredeti Harry Styles illatával.

-         Szerintem meg nem akar! - erőteljesen megnyomja a ’nem’ szócskát, és én még egyszer mélylevegőt veszek, és élvezem, ahogy kitölti a tüdőmet és a szaglóérzékemet az Ő illata.

Már megint mit csinálok?! Mint egy idióta rajongó, engem nem érdekel Harry Styles. Na jó érdekel, és most pont megvéd engem, de miért? Naponta jött ide más nőcivel kefélni. Elég, ezek egymásnak fognak ugrani. Kimászok Harry mögül és kettőjük közé állok.

-         Köszönöm ezt az életmentő lovagiasságot, hogy végre megtisztel a valódi énével, és ezt csak a nevére értem, hogy tisztázzuk. És Köszönöm, meg tudom védeni magam. – Elfordultam Harry-től, és Michael-hez kezdtem beszélni. – Te pedig szedd össze magad, és húzd fel a segged Mich a szobádba, józanodj ki, és megbeszéljük ezt az egészet, mert nem akarok felmondani. Gyerünk. – megfordítottam Michael-t és megtoltam kifelé, mire morogva, de elment.

-         Szia. – Lenézett rám Harry a gyönyörű zöld szemeivel és huncut mosoly játszott ajkain, ahogy kiejtette ezt az egyetlen árva szócskát. És fogalmam sincs mi ütött belém, megfogtam magam, hátátfordítottam és szó nélkül ott hagytam Harold Edward Styles-t, és egyenesen a női mosdóba masíroztam. 

Kritika *-*

Sziasztok! :D
Kaptam egy kritikát, vagyis kértem, és nagyon jól esett. Ha igazat mondott, ha nem. :D Remélem igazat mondott, imádom a kritika íróját, és magát a kritikablogját is. :D (http://blogdesign-helper.blogspot.hu/)
Tehát. Át másolom a kritikát, és aki nem hiszi, az utána is nézhez, AKI NEM ért vele egyet, komiban jelezze légyszíves. :)

"Kinézet: A fejléc gyönyörű és a háttér is nagyon jól néz ki, passzolnak egymáshoz. Moduloknál is minden rendben van, mondjuk kicsit soknak tartom azt a 3 képet oldalt. Ezen kívül minden rendben van a szereplőknél is!
10/9

Történet: Szerintem nagyon izgalmas sztori és én nagyon szeretem. Nem is kellett sokat olvasnom, csak átnézni, hogy vannak e hibák mivel olvasom ezt a blogot, de nagyon hibákat sem láttam és javuló félben vagy mivel a részek egyre hosszabbak!
10/10

Összességében: 20/19

Nagyon jó! Csak így tovább bby! :) <3 "

Itt is nagyon szépen köszönöm Messi*-nek! Imádlak! ♥

Ui.: Rész a hét folyamán, személyes okok miatt kések vele, készülőben van. :D