Fenyegetés
Tompán érzékeltem, hogy egyik helyről a másikra kerültem, de nem érdekelt. Egyre csak azon járt az eszem, hogy hogyan tudta meg a telefonszámomat, és hogy mit akarhat még tőlem?! Hisz elvette tőlem a szüzességem, az örömöm, a boldogságom.. A kedvemet az élettől is.. Egészen Harry-ig.. Mindent visszaadott nekem.. Majdnem mindent. Mellette ismét boldognak éreztem magam. Vele úgy éreztem számítok is valamit, és nem csak egy lábtörlő vagyok. Nem csak egy használt rongy, amit már kidobtak. Visszatértem a jelenbe, mikor Harry a kezébe vette a telefonomat, amin még mindig pörgött a percszámláló. Gyorsan kikaptam a kezéből a telefont, és a fülemhez szorítottam.
- Mit akarsz?! Nem tettél még eleget értem?! Honnan tudod a telefonszámomat?! – így, hogy nem láttam, könnyebb volt vele beszélni. A szavakat a fogaim között szűrtem, közben végig Harryt néztem, aki a homlokát ráncolta, és megfogta a kezemet.
- Milyen kedves szavak ezek az apádhoz?! Azt hittem már letetted, olyan csendben voltál – hallottam, ahogy elneveti magát azon a gusztustalan disznó hangján.
- Nem vagy az apám!! Azok után, amit tettél, előbb hívnék egy hajléktalant annak! Egészen addig a pillanatig úgy néztünk rád, mint az apánkra, mivel te neveltél fel minket. Nem számított volna, hogy nem te vagy a vér szerinti apánk. De elbasztad! Elbasztad, mikor kezet emeltél anyára, elbasztad mikor.. mikor megtetted.. – örültem hogy végre kimondhattam. Szemtől szemben soha nem mondtam volna el neki, de így volt merszem hozzá.
- Nyugi szívem. Úgyis nemsokára látjuk egymást, miután megszereztem a telefonszámodat, gyerekjáték lesz megtalálni téged is. És akkor.. Többet nem eresztelek el. Majd szórakozunk egyszer-kétszer – ismét betöltötték az agyamat a képek, a hangja, a gusztustalan mozgása, a modora.. Szólásra nyitottam a számat, de hang nem jött ki rajta.
- Nyugi Nemsokára találkozunk Ashley! – pár pillanat múlva meghallottam a hívás végét jelző sípszót, de egyszerűen nem tudtam megmozdulni, hogy elvegyem a fülemtől a készüléket. Csak ültem ott ledermedve, és magam elé bámultam. Harry finoman megszorította a kezemet, mire pislogtam párat, és ráemeltem a tekintetem.
- Minden rendben Ashley? Ki volt az? - a hülye is kitudta találni, hogy az apámmal beszélek, de valószínűleg azt szerette volna, ha én mondom el neki, úgy ahogy volt, és azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy el is mondjam, ha nem is a teljes igazságot, de egy részét.
- Semmi sincs rendben Harry.. Calvin volt az.. Meg fog találni.. - akármennyire visszaakartam tartani, nem ment, kirobban belőlem a sírás. Harry a karjai közé akart húzni, de leráztam magamról a karjait.
- Shhh! Minden rendben lesz! Nyugii!
- Nem! Semmi nem lesz rendben! Nem volt, és soha nem is lesz, amíg él! Meg fog találni, Harry.. - felálltam, mire Ő is, és a mellkasára vont. Elakartam tolni, de nem hagyta. - Meg fog találni.. - ennyit tudtam csak mondani, sírás közben. A mellkasára ütöttem néhányat, hogy engedjen el, majd megadtam magam, és odabújtam hozzá.
- Ki fog megtalálni? És ki az a Calvin? Ashley kérlek, mondd el most már, hogy mi ez az egész. Tudom, hogy nehéz, de segíteni akarok, é s csak úgy tudok, ha elmondod. Ha beavatsz. - elhúzódtam tőle, és leültem a plédre, magam alá húzva a lábaimat. Megtöröltem a szememet, és felnéztem Rá.
- Calvin az az ember, akit 18 évig apának hívtunk Torival, akit 18 évig apaként szerettünk. Akire 18 évig felnéztünk. Majd mikor kiderült hogy édesanyánk vesebeteg, és hogy nem sok esélye van a túlélésre, inni kezdet. Sokat. Majd egy nap bejött anya, hogy beszélni akar velünk és apával, menjünk ki a konyhába. Kimentünk, és anya közölte velünk, hogy muszáj elmondania, ha valami történne vele, akkor muszáj, hogy ezt tudjuk. Közölte, hogy nem is Calvin az apánk, és hogy sose szerette. Ott volt apa is. Részeg volt. Dühös lett.. nagyon. Felpofozta anyát. Majd.. - könnyek gyűltek a szememben, és éreztem, ahogy a gombóc egyre csak növekszik a torkomban. Harry letérdelt elém, és két keze közé fogta az arcomat, kényszerítve ezzel arra, hogy a szemébe nézzek. Vettem egy mély levegőt, és folytattam. - Majd engem is. Bántotta anyát is és engem is. Engem jobban. Amikor anyát felpofozta, anya elájult. Aztán én voltam a legközelebb. Tori közbe akart avatkozni, de ellökte. Könnyen elbánt velem. Kórházban kötöttem ki. Tori elhozta a cuccainkat, és többet nem mentünk haza. Akkor jöttünk ide. Bűntudatom volt, amiért ott hagytam anyát azzal.. De muszáj volt eljönnünk. Így kerültünk Londonba. - Végig a szemébe néztem, és ismét elfogott a bűntudat. Részben anya miatt, részben azért hogy ismét hazudtam neki. Hogy ismét eltitkoltam. Gyáva vagyok. Nem merem elmondani neki, hogy mi is történt valójában. Átakartam adni magam ismét a sírásnak, de még nem fejeztem be a mondandómat. - Azt hittük, hogyha idejövünk, akkor elfelejthetjük a múltunkat. De nem így történt. Minden éjszaka ugyan azt álmodtam. Ugyan azt az estét. Kiabáltam, hogy segítsen valaki, mentsenek meg. De soha nem jött senki. És aztán jöttél Te. Ismét éreztem valamit. Éreztem, hogy fontos vagyok. Hogy lehet szeretni is, és nem csak bántani. Lebontottad a falaimat, amit magam köré húztam, hogy megóvjam magam. Többször láttál sírni, mint bárki más. Sőt.. amióta ismerlek, többször sírtam, mint bármikor. Megszűntek a rémálmok. De most minden kezdődik előröl. Azt mondta, hogy megkeres. És soha nem enged el. Ha megtalál, és meg fog találni, akkor bántani fog.. - végre engedem a sírásnak, és ismét sírva borultam a karjai közé. Nem tudott mit mondani. Zokogva bújtam a karjaiba, és Ő csak erősen tartott.
- Nem hagyom, hogy bármi bajod essen! Hozzám fogsz költözni! - a levegő valahol félúton megakadt, ahogy kimondta a szavakat. Elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem.
- Nem költözöm hozzád! Még egy hete se vagyunk együtt, korai kijelentés ez.. És esetleg megkérdezni kéne, nem kijelenteni. Tudom, hogy megakarsz védeni, és gondoskodni akarsz rólam meg a biztonságomról, de nem az a megoldás hogy bezársz a házadba. Szeretlek, és köszönöm, de a rohadt éledbe is, nem fogok hozzád költözni! - elöntött a méreg, ahogy eljutott a tudatomig, és sikerült felfognom a szavak jelentését. Még hogy költözzek hozzá?!
- Ash, nem kérdeztem, hanem parancsoltam. Igen, elsődleges célom, hogy biztonságban légy, és ezt csak úgy tudom elérni, ha a nap 24 órájában szemmel tudlak tartani.
- Nem vagy te egy kicsit irányítás mániás? Vagy nem szenvedsz birtoklási vágyban? Harry NEM fogok hozzád költözni! Van saját lakásom, és nem fogom Torit sem ott hagyni! Ugyan úgy ki van téve a veszélynek, mint én! Nem fogok ott hagyni csapot-papot és költözöm hozzád! Felejtsd el! - felálltam a pokrócon és mérgesen csapkodtam közben a kezeimmel, a hatás kedvéért.
- Ha bármi bajod esne, nem bírnám ki Ash.. Kérlek.. - kiskutya szemekkel nézett fel rám, és egy pillanatra meg enyhültem.
- Nem költözöm hozzád, de abba belemegyek, hogy néhány napot ott aludjak nálad. Ha ez nem tetszik, akkor ugrik az egész - keresztbe fontam a karjaimat a mellkasomon, és megmakacsoltam magam. Ebből már nem engedek. Harry hirtelen felállt, és elkapott a csípőmnél fogva. Egy pillanatra megijedtem, majd mikor homlokát homlokomnak támasztotta, hangosan kifújtam a levegőt. Közrefogtam karjaimmal nyakát, és nem tudtam megállni, hogy ne túrjak bele göndör hajába.
- Makacs vagy, de egyenlőre beérem ennyivel. Egyenlőre! - forgattam a szemeimet kijelentésére, majd megcsókoltam gyengéden. Érzelgős csókunkat a telefonom SMS jelzője szakította félbe. Elhúzódtam Harrytől, majd szinte egyszerre pillantottunk le a telefonra, majd egymás szemébe. Félve vettem fel a készüléket, és remegő kezekkel nyitottam meg az SMS-t, ami ismeretlen feladótól jött.
"Nem sokára!"
Ennyi állt benne, de nem is kellett több. Tudtam, hogy kitől jött, és mire gondolt, ahogy Harry is tisztában volt vele. A telefont a földre dobtam, épphogy nem tört össze. Ez lett volna a második összetört telefonom.. Harry magához húzott, és a hátamat simogatta. Nem sírtam. Már nem volt hozzá energiám se és erőm se. Csak lecsuktam a szemeimet, majd ismét eltoltam magamtól Harry-t.
- Menjünk haza kérlek! Tudom, hogy az egész randit elrontottam, és ne haragudj ezért, de könyörgöm menjünk haza! Aludni akarok, vagy felébredni, vagy fogalmam nincs, de mindenféleképpen ki akarok kapcsolni - végig a szemébe néztem, és szégyelltem magam azért, amiért elrontottam a randinkat, és még hisztizek is azért, hogy haza menjünk.
- Semmi baj kicsim, majd bepótoljuk. Ne aggódj, menj ülj be a kocsiba, gyorsan összeszedem a dolgokat és mehetünk is! - úgy tettem, ahogy mondta, de előtte gyorsan megpusziltam az arcát, majd beültem a kocsiba. 5 perc múlva Harry is ott ült m ellettem és visszafelé vezetett a városba. Egyik kezét a combomon pihentette, míg a másikkal a kormányt fogta. Gyorsabban hajtott, mint idefelé, de nem zavart. Sőt, örültem is neki. Fél óra múlva, már a lakásán voltunk, és zuhanyoztam. A forró víz megnyugtatóan hatott. Teljesen kikapcsolt az agyam. Nem gondoltam semmire, csak élveztem a forró vizet és mostam a hajamat. Ennyire még sosem volt üres a fejem. Halk kopogtatás zavart meg.
- Ashley, minden rendben? Már majdnem másfél órája bent vagy - másfél órája bent lennék?
- Igen, minden oké. 10 perc se és kint leszek - gyorsan elzártam a csapokat, és magam köré tekertem egy törölközét, majd a pizsamám kutatásába kezdtem, míg eszembe nem jutott, hogy kint hagytam. Szitkozódtam magamban kicsit, majd mély levegőt vettem és kimentem. Harry az ajtó előtt állt, és teljesen ledöbbent. Éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír. Végigsiettem a szobán, felkaptam a pizsamámat, ami egy tiszta fehérneműt takart, meg Harry egyik pólóját. Felkaptam, és visszaszaladtam a fürdőbe. Felöltöztem, majd kimentem, és egyenesen az ágyba feküdtem be. Harry mellém feküdt minden szó nélkül, csak átölelt. És nekem pont ez kellett. Szorosan hozzásimultam, és egy csókot leheltem meztelen mellkasára, majd álomba szenderültem.
